Kezdhetnénk azzal, hogy a 202. meccsén megbízhatóan futballozott, ráadásul középső védő létére gólerősen is. Kezdhetnénk azzal, hogy Haraszkó Sándor november 27-én lesz 28 esztendős, így evidens, hogy a csapatkapitány betalált Kertész Ferenc kapujába az NB III, Nyugati csoportjának 17. fordulójában lejátszott, Érd elleni, egyébiránt 2–0-ra megnyert találkozón. Kezdhetnénk azzal, kisebb csoda, hogy a Csepelt hét és fél szezon óta erősítő hátvéd még mindig a Béke téren keresztez és csúszik-mászik a sikerért – de hol van még a vége?
Nem volt semmi felhajtás vagy különösebb csinnadratta. Szépen, csendben köszöntötték a kiváló felépítésű futballistát a Balatonfüred elleni, hazai pályán 1–0-ra megnyert bajnoki előtt, miután egy héttel korábban, november első napján az MTK Budapest II. otthonában viselte 200. alkalommal a Csepel dresszét. Az elmúlt hétvégén már nem a 202. bevetés után szólt a taps Haraszkó Sándornak, hanem azért, mert az 59. percben a Balogh Zoltán által elvégzett szöglet miatt nem csupán előrelopakodott, hanem tíz méterről, lábbal „sunyi”, a kapus előtt megpattanó gólt szerzett. Na, ja, azt már a főváros XXI. kerületében is tudják, hogy »Sanya« csak egy van.
– A közösségi oldalon poénból írta vagy tényleg 200 évesnek érzi magát?
– Vannak olyan napok, amikor valóban ennyinek – mondta nevetve Haraszkó Sándor, a Csepel csapatkapitánya. – A munka mellett a foci néha egy kicsit soknak tűnik.
– A múlt hétvégén nem úgy tűnt, hogy bottal, járókerettel vagy tolókocsival közlekedne. Ha mégis, akkor gratulálok, mert ön a legidősebb gólszerző.
– Bonyolult dolog ez. A hétközi edzések és a munka más, mint a hétvégi meccs, hiszen szombaton vagy vasárnap csak arra kell koncentrálni, jelentősen könnyebb, hogy nem kell dolgozni előtte.
– Futball és civil állás. Ezek szerint a pályafutása nem úgy alakult, ahogy azt eltervezte?
– Nem gondolnám így. Utólag visszanézve a lépcsőfokokat, jól döntöttem, pedig volt lehetőségem arra, hogy megmérettessem magam az első osztályban, de valahogy úgy alakult az élet, hogy mégis a harmadik vonalba kerültem.
– Még akkor is ezt mondja, ha állítom, a második vonalban jelenleg is megállná a helyét?
– Sok lenne nekem. Az az igazság, lehet, hogy nem tudásban, de így is sokszor nehéz mentálisan felpörgetni magam egy-egy hétvégi meccsre. Elképzelhető, hogy menne, de úgy érzem, fejben már nem tudnám megcsinálni.
– És ha visszapörgethetné az időt öt évvel?
– Akkor sem. Egyébként szeretem ezt az osztályt, úgy gondolom, a munka mellett ideális. Nem vagyok nagyravágyó, hiszen amikor kellett, akkor eldöntöttem, ezt választottam, és utólag is jó döntésnek bizonyult.
– A csapatnak is szimpatikus az NB III, Nyugati csoportja? Mert ha nem egy kieső lenne, bajban lehetne a Csepel, ezzel ugye tisztában van?
– Persze, hogyne, tűzforró a helyzet. Rengeteg a fiatal nálunk, akik még nem rendelkeznek annyi rutinnal, hogy hétvégéről hétvégére tudjanak stabil, közepes játékot bemutatni. De mi is voltunk fiatalok, így pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy az egyik hétvégén 8-asra megy a játék, aztán tudunk hozni egy halvány 2-est, szóval nem csodálkozom mindezen. Öten vagyunk „öregek” Balogh Zoltánnal, Teplán Jánossal, Szikes Péterrel és Juhász Lászlóval. Egyelőre ennyit tudunk.
– Miért, alapból nem itt lenne a helyük?
– Mire gondol?
– Annyira egyben van a mezőny, hogy ez a jelenlegi pozíció is megfelel a valóságnak?
– Jó kérdés, de azt gondolom, ha picivel tapasztaltabb lenne a csapatunk, lehetnénk előrébb is. Volt olykor szerencsénk is, de csak annak a csapatnak van, amelyik dolgozik érte. A meló mindig bennünk volt, csak sajnos azok a hibák is, amelyek rendre eldöntötték a bajnokijainkat, és általában negatív irányba.
– Az elmúlt hétvégén nyilván nem csupán Fortuna kezét fogták.
– Picivel több nagyobb lehetőségünk volt, mint az Érdnek, de az mindenféleképpen mellettünk szól, hogy jobban akartuk a győzelmet és kettővel több gólt is szereztünk, mint riválisunk, tehát jobban használtuk ki a helyzeteket, így azt gondolom, a múlt vasárnapi győzelmünk megérdemelt.
– Sajnálja, hogy „itt a vége, fuss el véle”?
– Jó szériában voltunk, ez tény, de a pihenő most mindenkinek jót fog tenni. Néhány embernek a fejében rendet kell rakni és át kell gondolni, mit is akar a futballtól, mert sokaknak nem ez az elsődleges az életében, ami érthető, viszont némileg „profibb” hozzáállásra lesz szükség, ha eredményesebbek szeretnénk lenni a jövőben. De a kérdésre visszatérve, nem bánom, hogy így alakult, nekem is kifejezetten jól jön a szünet, nagyon régóta várok már rá. Ebben az évben két hetet pihentünk, amikor nem volt az életünkben futball.
– A „némileg nem profi hozzáállást” nehéz megélnie?
– Abszolút, hiszen ez a szituáció rengeteg beszélgetést igényel, valamint sok konfliktust is szül, mert ugye, mindenkinek van véleménye. Sokszor azoknak is, akiknek nem feltétlenül kellene, hogy legyen. Inkább dolgozni kellene és bizonyítani, hogy helyük van ebben az osztályban.
– A „kétszázados” úrnak ezt már nem kell megtennie.
– Azt mondták nekem egyszer, hogy amíg valahol szeretnek és megbecsülnek, addig nem érdemes váltani, és ezt maximálisan érzem, mert amit kapok a szurkolóktól hétről hétre, az jólesik. Bíznak bennem, írnak vagy éppen az utcán leszólítanak. Azt gondolom, jó döntés volt az is, hogy nem vándoroltam félévenként új csapatokhoz.
– Megfordult a fejében komolyan vagy éppen komolytalanul az elmúlt hét és fél szezon során a váltás gondolata?
– Volt lehetőségem. Az az igazság, folyamatosan voltak telefonok és sokan szerettek volna a csapatukban látni, de mindig úgy hozta az élet, hogy maradtam, és én mindig úgy éreztem, Csepelen olyan célok voltak kitűzve, hogy kellőképp kihívás legyen. Mint most a fiatalokkal való küzdés, ami hatalmas meló, és tulajdonképpen részben sikerült is teljesíteni az elvárást, mert nem vagyunk kiesőhelyen. Az pedig, hogy csak az utolsó esik ki, szerencsének mondható a jelenlegi helyzetünkben.
– A nyáron is voltak érdeklődők, vagy miután többször megköszönte a lehetőséget, előbb-utóbb elhalkultak a telefonok?
– Amit mond, abban van igazság, mert tényleg úgy van, hogy felhívnak először, másodszor és akár harmadszor is, ám ha elutasítom őket, egy idő után kikopnak. Idén egyébként nem kerestek, de ezt nem is bánom, mert ebben az esztendőben nem gondolkodtam azon, hogy el akarok igazolni. Ez még a közeljövőben előfordulhat, de remélem, hogy erre nem lesz szükség…
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 65. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: