Ha így folytatják, legközelebb majd májusban nyernek. Ez az, amit a múlt hétvégi gólszerző, a legrutinosabb dánszentmiklósi labdarúgó elkerülne, csak hát a tényekkel nehéz vitatkozni: 14. forduló, első siker.
– Volt minek örülni, volt mit megünnepelni.
– Olyannyira, hogy majdnem tűzijáték volt Dánszentmiklóson – felelte nevetve Kollár Ferenc, a helyi KSK labdarúgója. – 1997 óta vagyok itt, és ilyen még nem volt, hogy így kezdtük a szezont, legfeljebb csak a „megye-kettőben”. De hogy itt, a ,,megye-háromban” is, ez valami borzalmas.
– Szépen kiböjtölték.
– Így is lehet mondani, ráadásul ezúttal olyan felállásban futballoztunk, ahogyan még sosem. Tartalékosak voltunk, lehet, most már így kell játszanunk a továbbiakban is.
– A találkozó egyetlen góljának szerzőjeként végre van oka a büszkeségre.
– Az ominózus találat előtt a szögletet Koska Zoltán adta be, én pedig nem túl messziről, nagyjából öt méterről becsúsztattam. A kapus benne volt, vetődött, de a hóna alatt becsorgott a labda. Olyan bombagól volt, hogy a labda átgurult a gólvonalon, de a hálót nem érte el. Ennyi mákunk volt, mert ha ez sem megy be, talán 0–0 a vége, és akkor sem szólhatunk volna semmit. Mi utolsók voltunk, a Csévharaszt három ponttal érkezett hozzánk. Azt mondtam a meccs előtt a többieknek, mi az esélytelenek nyugalmával léphetünk pályára.
– Lehetett volna simább is?
– Rengeteg helyzetünk volt, ez tény és való, de ahogy eddig az évad során, valamiért semmi sem megy be.
– Ezen az őszön volt már olyan, hogy közel álltak az első sikerhez és mégsem jött össze a várva várt győzelem?
– A Tápióbicske ellen 3–0-ra vezettünk a félidőben, majd kikaptunk 5–3-ra. Valljuk meg, ez azért csúnya vereség volt. Az előző évadban a Pilis II.-vel szemben ugyanennyi volt az állás a szünetben, ám akkor 3–3 lett a vége. Talán ez az 1–0-s diadal most egy kis lökést ad a csapatnak, no, nem nagyot, mert a Csévharaszt sem jobb nálunk. Itt tartunk, innen kell feljebb lépni, ha lehet.
– Azért furcsa számomra a sikertelenségük, mert szinte ugyanúgy szerepelnek, mint anno a „megye-kettőben”, csak most egy osztállyal lejjebb…
– Az a baj, hogy olyan játékosaink vannak, akiknek a fele sehol nem játszott korábban, vagy csak nagyon keveset. Úgy tűnik, még a „járásban” is kevesek vagyunk. Játékos-edzőnk, Germányi Sándor, Tamás Zoltán, Csik Zoltán és én is 40 év fölött vagyunk, szinte félig-meddig old boys-csapatunk van. És ez nem segít, a fiatalok meg úgy eltűntek, hogy nem is tudom, hol vannak.
– Változtatni lehet mindezen? Hogy jöjjenek az ifjak és szorítsák ki az „öregeket”?
– Majdnem hogy lehetetlen. Germányi Sándor minden évben nagyon lelkes, én viszont már nem annyira. Addig nem fogok élni, míg még egyszer bajnokságot nyerünk, mint 2005-ben.
– Ennyire pesszimista?
– Bár úgy lenne, én örülnék neki a legjobban, de nehéz ügy. Egy utánpótláscsapatunk van, de azok a játékosok 15-16 évesek, tehát még nagyon fiatalok. Vannak közöttük ügyesek, de lehet, hogy a számítógép vagy a hétvégi buli jobb, izgalmasabb program, mint a futball.
– A magyar válogatott jövőre az Európa-bajnokságon szerepelhet. Végre valahára, lélegezhetünk fel. Elképzelhetőnek tartja, hogy az össznépi siker a Dánszentmiklósnak is segít, a környéken is fel-felerősítve a futball-lázat?
– Egyelőre nem gondolnám ezt. Akik majd jönnek, látják az Eb-n, miként teljesítünk, de ez még nagyon az út eleje a válogatottunknak is. Azt mondják, Magyarországon tízmillióan értenek a futballhoz, de aki egy kicsit is magyar, nagyon örült ennek a Norvégia elleni kettős győzelemnek. Végre valami!
– A családban nem érdeklődnek az ifjabbak a labdarúgás iránt?
– Annyiban igen, hogy a fiam nemrég vitte be az iskolába a Sportszelet négy évvel ezelőtti lapszámát, amelyikben interjút készítettek velem.
– Ez már valami! Még a végén focista lesz?
– Hála a jó égnek, ő nem olyan hülye, mint az apja… Bence nyolcéves, és nem erőltetem, hogy az legyen. Egyébként be kell vallanom, nem túl ügyes, viszont a tollaslabda nagy kedvenc, azt nagyon szereti. Legalább annyira, mint én a futballt.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 63. lapszámában.