Foci a köbön

JÁTÉKOSSORS. Bereczki Gábor (Alsónémedi): „Jobban szerepelünk, mint tavaly ilyenkor”

bereczkigaborNagy kedvvel, lendületesen, és ami a legfontosabb, eredményesen futballozott az Alsónémedi a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjának 14. fordulójában. Rácz László hazai környezetben fellépő, egyre inkább összeérő társulata az általános elképedésre eddig veretlenül menetelő újoncot, a Dunavarsányt úgy kapta el (4–0), mint a legyengült szervezetű Hófehérke Hapcitól az influenzát.

Harkakötönyben nem sírják vissza a góljait. Nincs ebben semmi meglepő, ugyanis hiába futballozott másfél szezonon keresztül a Bács-Kiskun megyei alakulatban Bereczki Gábor, bajnoki találkozón egyszer sem ünnepelhetett. Nem úgy 2015. november 15-én, amikor a 33 esztendős középpályás a 12. percben bevette a dunavarsányi Molnár Balázs hálóját. Ekkor „csak” 2–0 volt az állás, és hol volt még a vége…
– Ez a meccs mindennek nevezhető, csak rangadónak nem. Legalábbis a végeredmény alapján mintha edzőmérkőzést vívtak volna.
– Az első negyedóra után tényleg úgy tűnt, hogy azzá válik – mondta Bereczki Gábor, az Alsónémedi játékosa. – Aztán kicsit összeszedte magát a Dunavarsány és nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt, de a 3–0-s előny olyan megnyugtató volt, hogy bármekkora sebességre is váltott, nem forgott veszélyben sem a kapunk, sem pedig a győzelmünk. Sőt, a második félidőben növelhettük is volna az előnyt, így ez a 4–0 lehetett volna 5–0 vagy éppen 6–0 is. Ezt a sikert korábbi technikai vezetőnk és vezérszurkolónk, az elmúlt héten elhunyt Jobbágy Bálint emlékének ajánljuk.
– Ha tízszer összecsapnak az eddigi eredménysoráért minden tiszteletet megérdemlő, előzetesen a mezőny által lesajnált újonccal, kilenc alkalommal hasonló végeredmény születik?
– Úgy gondolom, hogy ennél azért több van bennük, de ahogy folyamatosan nyerték a mérkőzéseket, bizonyára ez lelkileg is hatott rájuk, így egyik siker jött a másik után. Ha nem is ennyiszer nyernénk, de ezeknek a meccseknek több mint az ötven százalékát hoznánk, mert a véleményem az, hogy egységesebb csapat vagyunk, főleg úgy, hogy a vetélytársunk most jutott fel, még alakulóban van, míg a mi gerincünk gyakorlatilag három-négy éve együtt játszik. Márpedig ebben is előrébb járunk, mint ők, illetve a játékosok közül jelen pillanatban képzettebbek vannak nálunk, de ezt lehet, hogy csak én látom így és a másik oldalról nem ez az észrevétel.
– Az ősszel mindenesetre bebizonyították a kétkedőknek, hogy az előző szezonbeli nem kifutott eredménysor volt.
– A tavalyi szereplésünkre néhányan felkapták a fejüket, és úgy voltak vele, talán olyan évad volt, amikor az Alsónémedi jól ment és aztán kipukkad, kifullad, de ez egyáltalán nem így van. Rátettünk még egy lapáttal erre, mert jobban szerepelünk, mint tavaly ilyenkor, és ezt a formát szeretnénk megtartani a tavaszra is.
– Felüdülés a tabellára pillantani?
– Reális képet fest abból a szempontból, hogy a legjobb csapatok vannak az élen. Az, hogy most éppen mi vagyunk azonos pontszámmal a Százhalombatta mögött és a Dabas II. van egy „egységgel” lemaradva, tudva, hogy utóbbinak volt megváltoztatott eredményű meccse, ezáltal pontlevonása, nem jelent semmit. Ez a három csapat, ha nem is nagyon, de kiemelkedik, és akkor még ott van a Dunavarsány és a Pereg, amelyik beleszólhat, de az erőviszonyokat tekintve azt felelhetem, nagyjából jól áll a tabella.
– Mondja ezt most, de mindez aligha lesz igaz május végén, június elején.
– Jól sejti. Lehet, hogy a szezon kezdetén azt mondtam volna, hogy nagyon szép eredmény lenne ismét tőlünk a 2. hely, de evés közben jön meg az étvágy, és ez a csapat alkalmas arra, hogy esetleg az 1. helyet is megszerezze.
– Mindez azt jelenti, hogy minden feltétel és körülmény adott ahhoz, hogy a Pest megyei I. osztályban vitézkedjen 2016 őszétől az Alsónémedi?
– Lehetne akár az is, hogy megmutassuk magunkat ott, mert a játékosállományunk megfelelne a kívánalmaknak, bár biztosan kellene erősíteni, mert a „megye-egy” azért nagyobb falat. Ám hogy a háttértámogatás meglenne-e ehhez, ezt most nem tudom megmondani.
– Másként kérdezem: ön vágyik a megyei élvonalba akár az Alsónémedivel, akár nélküle?
– Nyilván, de azt Bereczki Gábor is tudja, hogy 34 éves lesz februárban.
– És az kor?
– A 34 már igen, ugyanis ilyenkor az ember elgondolkodik azon, hogy a jelenlegi erős Pest megyei mezőnyben a ,,megye-kettő” is szép dolog, amikor hétvégéről hétvégére jó meccseket játszik és elfárad az ember. De az is igaz, hogy mindenképpen kipróbálnám a csapatunkat a megyei I. osztályban is.
– Már itt fáj, ott fáj, amott fáj?
– Érzem magamon a koromat. Amikor beszélünk, hétfő van, és érzékelem, hogy tegnap mérkőzés volt, és már nem egészen úgy regenerálódom, mint öt-hat vagy éppen nyolc évvel ezelőtt. Több időre van szükségem. És mindez kapcsolódik az előző kérdéséhez is. A ,,megye-egyben” még nagyobb az iram, tehát biztos vagyok benne, akkor még több idő kellene, szóval vegyes érzelmeim vannak. Vágynék is oda, meg nem is.
– Azért ugye nem az történik majd, ha megnyerik a bajnokságot, akkor szép csendben visszavonul?
– Nem, ez semmiképp sem fordul meg a fejemben. Vagyok még olyan erőállapotban, hogy bírjam néhány évig a versenyszerű labdarúgást. Az viszont bennem van, hogy meg tudnánk mutatni magunkat.
– Minden esélyük megvan erre.
– Nálunk egység van, és bár sok az ifjabb futballistánk, egyikük sem az a tipikus fiatal, hogy óriási arca van és szájjal ,,műveli” a sportágat. Itt, Alsónémediben tettekkel bizonyítják, hogy ebben az osztályban jó játékosok, akiket remekül kiegészítik az idősebb, rutinosabb labdarúgók, gondolok itt Balogh Péterre, Liszkay Gáborra és persze magamra.
– Mivel ennyire zavarják az elvágtató esztendők, öt jó évben és két rosszban kiegyezünk?
– Valami hasonlóban gondolkodom én is.

A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 63. lapszámában. Azóta az Alsónémedi 2–2-re végzett a Dömsöd otthonában.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!