November 16-án, hétfő délután több százan kísérték utolsó útjára a Bács-Kiskun megyei I. osztályban szereplő Kecel labdarúgóját, Szöllősi Tamást, aki november 5-én este szenvedett halálos kimenetelű közúti balesetet. Az alábbiakban a 22 éves támadóra emlékezünk egykori csapattársai segítségével.
Azon az estén minden megváltozott. Nem volt többé móka és kacagás, mert otthon ugyanúgy a csend váltotta a hangot, mint az öltözőben és a pályán. A mosoly és a fény idegenül mozgott mindenhol, a fájdalom és a gyász pedig kéz a kézben járt. Csakúgy, mint Kitti és Tamás. Három év és nyolc hónap jutott nekik – legalábbis ezen a világon.
„A legcsodálatosabb társ és a legeslegjobb ember. Kimondhatatlanul fáj a hiányod, hogy nem vagy itt velem. Előttünk állt az egész élet, a közös terveink. Mindenben csak téged látlak, téged kereslek. Várom, hogy felhívj vagy üzenetet küldj. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy már nem vagy köztünk és nem fogod a kezem, nem mosolyogsz rám, nem bújsz hozzám. Olyan üres és kietlen minden nélküled. Remélem, hogy most már jó helyen vagy és fentről vigyázol rám, Szerelmem. Hiányzol és emléked örökké bennem él, s mindig szeretni foglak.”
A bácsbokodi temetőben hirtelen csend támadt, pedig közel fél ezren búcsúztak Szöllősi Tamástól. A fiatal, törékeny, csupán látszólag erős lány szavai után kiült az érzelem az arcokra. Az emberek legszívesebben mentek volna a dolguk után, öt kifliért és két kakaós kalácsért a pékségbe, a gyerekért az óvodába és persze edzésre vagy meccsre, ehelyett a sírrengeteg árnyékában kerestek menedéket. Az ősz egy utolsó sanszot adott a tavasznak, de ezen a hétfőn a lelkeket senki és semmi nem melegíthette. A koszorúerdő egyre nőtt, és végül olyan hatalmas lett, mint Kitti és Tamás szerelme. Három év és nyolc hónap. A fiatalok egy életre terveztek. Esküvőt, gyereket, közös nyaralást. Elválaszthatatlanok voltak, mint a borsó meg a héja. A Teremtő egyszerre volt kegyes és rettenetesen kegyetlen, legalábbis a földi halandó számára. Hagyta, hogy ez a szerelem a sírig tartson…
„Nagybaracskán voltam a csapattársa, és csak annyit szeretnék mondani róla, hogy egy kivételes csapat legkivételesebb játékosa volt, képességei alapján pedig úgy gondolom, nem túlzás azt állítani, hogy nemcsak a megyei-, hanem a magyar labdarúgás is egy nagy értékét vesztette el… Büszke vagyok rá, hogy a tavalyi szezonban egy célért küzdhettem vele, borzasztóan sajnálom, hogy ez többet nem jöhet létre, de titkon azért reménykedtem benne. A legjobb játékos volt, akivel valaha játszhattam, nyugodjon békében! Családjának pedig a legőszintébben erőt és kitartást kívánok!”
(Brukner Balázs)
„Ő egy csodabogár, akinek a labda igaz barátja volt… Hiszen mindig a lábán maradt, elé pattant, és ha már nem tudott vele mit kezdeni, akkor a kapuba küldte azt… Egyszer az egyik bajai edzésen hangosan kérdőre vontam: „Szöllő, ez hogy lehet!? Nem hiszem el!” Mire ő rám nézett és mosolyogva azt mondta: „Nem tudom, de olyan jó érzés…”
(Kámán Zoltán)
„Mindig boldog volt, sosem láttam szomorúnak! Az edzéseken mindig részt vett, lelkes, mindig győzni akaró játékos volt. Az ellenfél nem szeretett ellene játszani, mert »mindig visszapattant elé a labda.« Gólerős labdarúgó, akiben mindig benne volt a gól.”
(Princz Gilbert)
„Őszintén szólva nem emelnék ki egyetlen emléket, mert rengeteg szép pillanatot gyűjtöttünk együtt és legalább annyi csatát nyertünk meg csapattársakként. Annyit tudok, hogy nem ismert félelmet a pályán. Képes volt három védőre rávinni a labdát és győztesként kijönni belőle. Ez jellemezte minden lépését az életben, amit csodáltam.”
(Szentgyörgyi Ákos)
„Nem sokat voltunk csapattársak, de amikor lekerültem Bajára, az elsők között volt, aki befogadott. Sajnos, mint magánembert nem nagyon ismertem, mert az edzések után mindig sietett haza a családjához, a barátnőjéhez. De amit a pályán művelt, öröm volt nézni. Amikor hozzá került a labda, állandó veszélyt jelentett a kapura, minden helyzetből gólt tudott szerezni, a mozgása kiszámíthatatlan volt, élvezte, amit csinál. Csupa szív ember volt, nagyon megrázott a hír, a mai napig nem tudom felfogni. Őszinte részvétem a családnak. Nyugodj békében, Szöllő, odafent is ontsd a gólokat!”
(Turcsik Tamás)
„Siófokon volt a csapattársam, és egy rendkívül szerény, mosolygós srác volt, nagyon sokszor ő volt a hangulatfelelős az öltözőben, ráadásul én egy házban is laktam vele és jártam át hozzá, ahol szintén rengeteget hülyéskedtünk. Rendkívül értékes embert veszítettünk el!”
(Vólent Roland)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: