Foci a köbön

EB-PÓTSELEJTEZŐ: NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 0–1. Pokol után: fél lábbal a paradicsomban

P5290014Vasárnap 20.45-kor a Ferencváros arénájában egygólos előnnyel léphet pályára az Európa-bajnoki pótselejtező második mérkőzésén Magyarország, miután Oslóban Kleinheisler László találatával 1–0-ra legyőzte Norvégiát.

Mindent köszönünk! Hogy ott voltatok, hogy velünk lehettetek.
Megszámlálhatatlan magyar kelt útra és látogatott ki a stadionba, piros-fehér-zöld zászlóerdő borította mindenütt a vendégtábort. Ott volt a nézők között, és naná, hogy a mieink sikeréért szorított a több magyar klubban is megforduló, ám jó ideje északi levegőt szívó Rézmányi György, az egykori budapesti játékvezető-asszisztens, Noszlopy Zsuzsanna, valamint Nagy Zoltán, a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Felsőpakony mestere. A magyar fanatikusok ereiben meghűlt a vér a kezdést követően, ugyanis a „százados úrnak”, az ezúttal jubiláló Király Gábornak kellett bravúrral mentenie. A házigazda megpróbálta uralni a meccset, ráerőltetni akaratát a mieinkre, több-kevesebb sikerrel, ugyanis hiába tűnt gyorsabbnak és frissebbnek a norvég együttes, az utolsó passzokba rendre hiba csúszott.

velemeny_scholesA magyar válogatott nem tűnt riadtnak, sőt, rengeteg tudatos elem volt a futballjában. Írjuk ezt úgy, hogy a kezdés előtt néhányan a pokolba küldték volna Bernd Storck kapitányt, amiért a csapatba állította Szalai Ádámot és Kleinheisler Lászlót. Utóbbi per momentán nem játszik az NB I-ben, amit felróttak neki, ám hogy nem szakmai ok miatt, azt a 26. percben bizonyította, amikor második lövésével bevette a norvég kaput (0–1).

Várható volt, hogy a házigazda még nagyobb nyomást helyez a magyar védelemre, de a labdabirtokláson túl mindez nem azt jelentette, hogy Király Gábornak percenként kellett közbeavatkoznia. A szünet előtt nem sokkal még a magyar kapu előtt táborozott a házigazda, ám szerencsére sikerült átvészelni az első félidőt kapott gól nélkül.

Mi az, hogy sikerült? A másodikban is az történt, amit a mieink akartak. Hiába uralta a játékot Norvégia, hiába mentek előre becsülettel a hazaiak, az idő előrehaladtával érezni lehetett, ez nem az ő napjuk. Igaz, akkor mit mondjunk mi? Előbb Fülöp Márton, majd Várhidi Pál halálhírével kellett megbirkóznunk, válogatottunknak pedig a teherrel, hogy győzni kell. Nem az Európa-bajnoki részvételért, hanem a két sportember emlékéért. A hajrában Király Gábor földöntúli bravúrja után a csereként beálló Helland fejében volt az egyenlítés, ám hogy ott is maradt, arról a felső léc, meg a hibázó futballista tehet, valamint… A pokolból fél lábbal a mennyországba kerültünk. Sajnos nem vagyunk egyedül, így az öröm sem lehet teljes, hiszen az egészen bizonyos, hogy nem tizenegy, hanem tizenhárom nagyszerű sportember tartózkodott a pályán és vívta ki ezt a diadalt. Mindent köszönünk! Hogy ott voltatok, hogy velünk lehettetek.

Európa-bajnoki pótselejtező, első mérkőzés
Norvégia–Magyarország 0–1 (0–1)
Oslo, Ullevaal Stadion, 28 000 néző. Vezette: Mark Clattenburg (angol)
NORVÉGIA: Örjan Nyland 4 – Omar Elabdellaoui 6, Even Hovland 5, Vegard Forren 4, Tom Högli 5 – Per Ciljan Skjelbred 5 (Pal André Helland 0, 86. p.), Alexander Tettey 5, Stefan Johansen 5, Jo Inge Berget 5 (Mohamed Elyounoussi 0, 74. p.) – Markus Henriksen 4, Alexander Söderlund 5 (Marcus Pedersen 4, 61. p.). Szövetségi kapitány: Per-Mathias Högmo.
MAGYARORSZÁG: Király Gábor 8 – Fiola Attila 7, Guzmics Richárd 7, Lang Ádám 6, Kádár Tamás 6 – Kleinheisler László 8 (Nagy Ádám 0, 75. p.), Gera Zoltán 6, Elek Ákos 7, Dzsudzsák Balázs 6 (Lovrencsics Gergő 0, 76. p.) – Németh Krisztián 6, Szalai Ádám 6 (Priskin Tamás 0, 91. p.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck.
Gólszerző: KLEINHEISLER LÁSZLÓ (0–1) a 26. percben
Sárga lap: Alexander Tettey, Omar Elabdellaoui, ill. Gera Zoltán, Kádár Tamás, Guzmics Richárd

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!