Még mindig futballozik, mi több, rendszerint kiemelkedik a mezőnyből. Szamosi Tamás 41 esztendősen is meghatározó tagja a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Bugyi ASE-nek, amely a „megye-háromból” került fel a nyáron. Az NB II-es Szigetszentmiklós szakmai stábjához tartozó tréner edzőként is előrelépett, akárcsak Horváth Ferenc, hiszen az egykori 32-szeres válogatott támadó munkáját segíti a továbbiakban, csakhogy már nem Pest megyében, hanem Székesfehérváron.
Előbb vagy utóbb olyanok lesznek ők ketten, mint Csank János és Vass László. A korábbi szövetségi kapitányt az elmúlt esztendőkben rendre utóbbi segítette pályaedzőként, márpedig a Horváth Ferenc és Szamosi Tamás alkotta duó hasonlóan sikeres lehet az elkövetkező időszakban a Videoton élén, mint a két rutinos szakember legendás párosa.
– Mondhatott volna nemet is?
– Ez meg sem fordult a fejemben – vágta rá kapásból Szamosi Tamás, az NB I-es Videoton pályaedzője, a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Bugyi ASE játékosa. – Az elmúlt jó néhány évben együtt dolgoztunk, és nem csupán remekül kijövünk egymással, de nagyon jó barátok vagyunk az életben is Horváth Ferenccel.
– Amennyiben úgy reagál, hogy „Feri, maradnék”, akkor lehet, hogy most az NB II-es Szigetszentmiklós edzőjét Szamosi Tamásnak hívják?
– Ez nagyon nehéz kérdés, éppen ezért nem is könnyű rá válaszolni. Horváth Ferencnek szüksége van a munkámra, nekem pedig nem szerepelt a terveim között, hogy vezetőedző legyek. Erről már érdeklődtek régebben is, de én teljesen jól érzem magam ebben a szerepkörben, úgyhogy egyelőre nem is áll szándékomban váltani.
– Meglepődött a Videoton hívásán?
– Természetesen meglepődtünk, de igazából Horváth Ferencről kell beszélni, ha ennél a témánál maradunk. Voltak lehetőségei az első osztályban, ám vagy ezért vagy azért nem jöttek össze a dolgok. Ahogy én tudom, hirtelen megkeresés történt, és azt gondolom, manapság nincs az a magyar szakember, aki ne szeretne itt, a Videoton bajnokcsapatánál vezetőedző lenni, ha két hónapról, ha egy napról van szó. Elárulom, Feri utóbbi esetben is vállalta volna a feladatot.
– Íme, a kivétel, aki nem első számú trénerként dolgozott volna a gárda sikereiért. A másodedző leköltözött Székesfehérvárra?
– Ingázunk. Ugye, Szigetszentmiklóson él, ahogy én is, és ez már nem távolság a mai világban. Sokkal közelebb van, mintha mondjuk Újpestre kellene átautóznunk ’Miklósról.
– A dobogó sincs messze a Videotontól?
– Néhány pontra vagyunk csak az első háromtól, így nem lehet az. Nyilván a Ferencváros előnye már tetemes, de azért vagyunk sportemberek, hogy küzdjünk. Használhatnék nagy szavakat, de nem az a cél, hogy behozzuk vagy megelőzzük a Fradit, hanem az, hogy minél jobban szerepeljünk a csapattal. A télen kisebb átalakulás várható a keretben, ami a számot és a minőséget illeti, de addig is próbálunk minél több pontot szerezni, aztán meglátjuk, mire lesz elég.
– Emlékszem, amikor Kecskemétre távoztak, szintén Szigetszentmiklósról, az első útjukba kerülő rivális a kispesti egylet volt, amelyet 3–1-re győzött le a KTE. Másfél hete szinte eredményre ugyanez történt, hiszen a piros-kékek a fővárosiakat fogadták és verték 3–0-ra.
– Azon az ominózus Honvéd elleni meccsen nem voltam ott, akkor még vezetőedző voltam Szigetszentmiklóson, csupán egy hétre rá követtem Ferit, így az az egy vezetőedzői beosztásban töltött másodosztályú meccsem van. Volt, aki azt állította, a Honvéd elleni kezdés szerencsésnek nevezhető, én azonban nem innen közelíteném meg, mert igazából teljesen mindegy lett volna az ellenfél, hiszen nagyon jó csapatot vettünk át, akiket úgymond lélekben kellett felrázni, hiszen rengeteg jó, mi több, válogatott szintű játékos alkotja a keretet. Éppen ezért tartom nagyon nagy dolognak, hogy itt dolgozhatunk.
– És azt mekkora dolognak tartja, hogy a megye-kettőben szerepel a Bugyi ASE?
– Most már jó néhány esztendeje, azt hiszem, harmadik éve játszom a csapat színeiben. Ez egy baráti társaság, semmi extra nincsen, ha úgy alakul, akkor játszom, ha nem, akkor nem. Mostanában már egyre kevesebbet, mert a Honvéd-öregfiúktól is kaptam felkérést. Ugye, kispesti nevelés vagyok, és hétfőnként vagy kedden ott is kell szerepelnem, így egyre nehezebb mindent összeegyeztetni. Nyilván az ember, ahogy öregszik, egyre nehezebb a mérkőzéseket kipihenni, legyen az bármilyen osztályú összecsapás. Ezt a félévet mindenképp végigcsinálom úgy, mint eddig, aztán pedig le kell ülnünk megbeszélni, mi lesz Bugyin, mert nem biztos, hogy az időm és az energiám engedi a további játékot. Az évad elején, amikor szó volt róla, úgy döntöttünk, egy osztállyal feljebb is vállaljuk a megmérettetést, de ebből azért messzemenő következtetést nem kell levonni. Nagyon jó barátom az edzőnk, Szőke Attila, és kizárólag csak ezért futballozom a Bugyi ASE-ben.
– Az egykori élvonalbeli futballista hogyan látja, nagy a differencia a „megye-három” és a „megye-kettő” között?
– Nem innen közelíteném meg ezt a témakört sem, hiszen természetesen nagy a különbség. Nyilván negyven fölött már nem tud az ember annyit teljesíteni és edzésre járni, de mert teljesen jól érzem itt magam, egyáltalán nem degradál közöttük lenni, náluk szerepelni. Nyilván ha nem így lenne, ha nem alkotna remek baráti társaságot a Bugyi ASE kerete, nem futballoznék. De ameddig így van és a fizikai korlátaim nem befolyásolnak, addig játszom.
– Tisztelik az ellenfelek támadói? Vagy legalábbis tudják, ki ellen futballoznak?
– Nem hinném, meg aztán a pályán nem is kell, hogy tiszteljenek, sőt, nagyon jól teszik. Lehet, egy-két labdarúgó ismer, még az is elképzelhető, hogy a nagy része, de nem kell ebből semmire sem következtetni. Meg aztán játékoskoromban sem voltam egy magamutogató valaki, így nem volt igazán komoly konfliktusom sem.
– Azon sem fogunk összeveszni, ha megkérdezem, a Honvéd-öregfiúknál mi a cél?
– Bajnokságot nyerni, ez egyértelmű!
– Merész…
– Nézze, a Fradit 4–3-ra megvertük legutóbb, igaz, sajnos nem tudtam menni kedden, mert a Videotonnál volt elfoglaltságom, éppen ezért nem értem volna oda a mérkőzésre. Az Újpesttel 5–5-ös döntetlent játszottunk, valamint az első meccsen 4–3-ra kikaptunk a Budafoktól, így nem is lehet más a cél. Bármilyen sorozatban elindul egy csapat, csak az lebeghet a szemek előtt, hogy bajnok legyen. Én ugyanígy voltam és vagyok ezzel, bárhol is futballozzak.
– Ha nem tudna menni, részt venni a bajnokikon, az azért hosszabb távon nagy érvágás lenne a társulatnak.
– Az tény, hogy nagy szervezést igényel, de az egész életem erről szól, a futball körül forog. Nagy meglepetést nem tudtam okozni a feleségemnek és a gyermekeimnek. Mindkét fiam focizik, így tudják, mit jelent ez. Nagyon boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit igazán szeretek.
– Futballistákat nevel a fiaiból?
– A nagyobbik 2001-ben született és lenn van Győrben, a Fehér Miklós Akadémián, a 2006-ban világra jövő kisebbik pedig Szigetszentmiklóson játszik, de hogy mire viszik, az kizárólag rajtuk múlik.
– Balhátvéd lesz belőlük?
– Nem, mindketten jobblábasak.
– És az vajon balszerencse, hogy a magyar válogatottra két felvonásos pótselejtező vár Norvégia ellen?
– Az a véleményem, hogy a csoportból könnyebb volt, illetve lett volna kijutni az Európa-bajnokságra, mint ezt a pótselejtezőt sikeresen megvívni. A norvégok fizikálisan nagyon erősek, úgyhogy nem tehetek mást, mint szurkolok a válogatottnak. Nagy szükség lenne már a több évtizede várt sikerre, de küzdeni kell, aztán lesz, ami lesz.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 56. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: