Történet egy csapatról, amelyik bajnoki címet nyerne, majd a „megye-kettőben” vitézkedne. Történet a játékosról, akinek két (!) egyesülete van, majd egy svédcsavarral kiderül, hogy harmadik (!) is létezik. A két sztori látszólag eltérő, ám nagyon is összefügg egymással. Az „elszenvedő” fél a Pest megyei III. osztály, Északi csoportjában szereplő Püspökszilágy SE, amelynek játékos-edzőjével, Tóth Jánossal beszélgettünk.
Igazságtalan az élet. Annyiban mindenképp, hogy fontos sikerekről, hálószaggató gólokról kellene diskurálnunk, ehelyett rendre visszatér a téma. Tóth János amondó, a Márianosztra és a Rád biztosan, míg a Letkés vélelmezhetően csalt a Püspökszilágy elleni bajnokin.
– Több mint bravúros teljesítmény, amit eddig produkáltak?
– Nem nevezném annak, mert jelentősen megerősödött a játékosállományunk – mondta Tóth János, a Püspökszilágy 33 esztendős játékos-edzője. – Huszonkét fős kerettel rendelkezünk, van három kapusunk és tizenkilenc mezőnyjátékosunk. A többség, mondjuk úgy tizenöt labdarúgó nyugodtan elfutballozhatna bármelyik „megye-kettes” csapatban. Ez az én véleményem, de ahogy mindig, mindenkinek, úgy önnek is elmondom, ez a keret nem „megye-hármas”, és ez még akkor is igaz, ha nem az Északi csoportba készültünk.
– Hanem hová?
– A Közép-csoportba, a gödöllői körzetbe, amit már ismerünk és tavaly megtapasztaltunk. Nem akarok senkit megbántani, de az a mezőny jóval erősebb, mint az itteni.
– Az eredmények alakulását tekintve azért olyan nagyon csak nem bánják, hogy így alakult?
– Volt vacillálás, de így is, úgy is kitűzött célként szerepelt a bajnokság megnyerése. A Közép-csoportba is úgy készültünk, úgy is erősítettünk az előző évadbeli kerethez képest, márpedig a legutóbbi kiírásban ötödikek lettünk. Tavaly is azt gondoltuk, hogy az első háromban tudunk végezni, de annyira erős volt az a liga, hogy végül még a dobogón sem zártunk. Persze itt is kezd kirajzolódni, hogy igenis vannak erősebb csapatok, de nagy a szakadék a mezőny eleje és közepe között, márpedig ez legutóbb máshogy volt. Három-négy gárda lógott ki a bajnokságból, míg az eddigi tapasztalataim alapján eddig három-négy jó együttessel találkoztunk. A Márianosztra okozott például meglepetést, amely szervezetten futballozott, legalábbis saját pályáján.
– Nem csupán ők okoztak meglepetést, olvasva a Sportszelet 53. lapszámában megjelenő nyilatkozatát, hanem sokan mások is. Idézem: „Egy jó erőkből álló, illetve – szerintünk – némi bánki segítséggel kiegészülő rádi csapatot sikerült két vállra fektetnünk egy küzdelmes első félidő után, a kiállításnak is köszönhetően. Valamint szeretném felhívni a játékvezetők – és mindenki – figyelmébe ajánlani, hogy a hét meccsünkből – véleményünk szerint – ez volt a harmadik, amikor hamisan szerepeltettek játékost ellenünk.” Az azért örömteli, hogy a Püspökszilágy ellen már csalni kell?
– Nem, nem, Isten ments! Lehet, hogy ezek tavaly is előfordultak, hoztak innen-onnan játékosokat, de akkor nem ismertük a körzetet, a gödöllői régiót. Én viszont lefutballoztam tíz évet a „megye-háromban” és a „megye-kettőben”, így mondhatni, hellyel-közzel ismerem a gárdákat. Rádra is elhoztak egy olyan játékost, akit mindenki ismer. Ne írja le még az illető becenevét sem, de a jegyzőkönyv alapján aztán bebizonyosodott, hogy nem a saját igazolásával futballozott, mert megnéztem és Bánkra van leigazolva. Nyilvánvaló, egy győztes meccs, egy 4–1-re megnyert találkozó után nem fogok óvni, de ’Nosztrán is ért meglepetés. Vannak olyan játékosaink – elég, ha csupán Burzi Attilára gondolok, aki mégiscsak egyszeres magyar bajnok az NB I-ben, ami nem kis érdem, akármennyire is becsméreljük a magyar labdarúgást –, akik mondták, ha ez a társulat így játszik, nem a nyolcadik pozícióban van a helye. Aztán kiderült, volt a váci utánpótlásból, illetve Letkésről is játékos, és csak a frissességünknek, a cserelehetőségeinknek volt köszönhető, hogy 4–1-re győztünk. Elmentünk Letkésre, látom ugyanazt a srácot, aki a Márianosztrában szerepelt. Mondom neki, „Legutóbb ’Nosztrán futballoztál, nem?”, mire ő „De Letkésre vagyok leigazolva.” Vége a meccsnek, nyerünk 2–0-ra, és valaki mondja nekem közülünk, hogy „Te, ez a gyerek nem is itt focizik, hanem Szokolyán.”
– Ne haragudjon, hogy elnevettem magam, már csak azért se, mert ezen inkább sírni kéne, csak elképzeltem a szituációt.
– Belefáradtam abba, hogy az igazamat bizonyítsam, hamis, nem hamis igazolás, nekünk a pályán kell bizonyítani, ezzel a kerettel meg kell vernünk ebben az osztályban mindenkit, legalábbis úgy készülünk. Azért edzünk és azért ekkora a keretünk. Nyilvánvaló, hogy vannak és lehetnek nekünk is rosszabb napjaink, de eddig csupán három csapattal kellett igazán megküzdeni, a Szobbal, a Nagymarossal és a Ráddal, de ezt a tabella is mutatja.
– Az első hely pedig az önök munkájának is az elismerése.
– Nem kell ennyire túlfényezni a csapatot, edzünk, készülünk, és ennyi. Hála Istennek, 14-15 fővel veszünk részt a gyakorlásokon, márpedig ezek a játékosok megjárták a „megye-egyet” és a „megye-kettőt”, ám hogy itt vannak, azt köszönhetem a barátságunknak és persze a fiataloknak. Példaként felhozhatom Nikischer Györgyöt, akit ezen a szinten mindenki ismer. Gyuri szintén első osztályú labdarúgó, igaz, van egy kis lemaradása, de magától jelentkezett, hogy ide szeretne jönni futballozni, és nagyon örülünk neki, hogy csatlakozott a társaságunkhoz. Azóta is itt van, minden mérkőzésen részt vesz, mi több, Dunakesziről jár ki Püspökszilágyra. És volna még valami, ami nagyon fontos lenne, hovatovább örülnék, ha ez is megjelenne. Elindult az a szlogen, hogy zsoldosok vagyunk. Az útiköltségen kívül nem kapnak más juttatást a játékosok. Az útiköltsége fedezve van mindenkinek, ezt nyugodtan leírhatja, mert már mindenhonnan ezt halljuk, hogy zsoldosok így, meg zsoldosok úgy. Azért, mert itt van Nikischer György vagy éppen a két Bedőcs, Krisztián és László, elindult ez a szójárat, hogy nálunk pénzért futballoznak. Tavaly a Közép-csoportban nem volt ez téma, mindenki nagyon jó csapatot alkotott. Igaz, kimagaslott a Mogyoród FC, mert edzettek heti kettőt-hármat a „megye-háromban” és simán nyerték a bajnokságot
– A Püspökszilágy is jó úton jár efelé, hiszen még – hogy is fogalmazzam meg finoman – mesterségesen sem sikerül megnehezíteni a dolgát.
– Ez tény, az ugyanakkor rejtély számomra, hogy a játékvezetők nem veszik észre mindezt a meccsek előtti igazoltatásnál? Néha túlzottnak tartom a bírók fellépését a létesítménnyel vagy éppen a rendezőkkel kapcsolatban, míg egy ilyen dolog fölött egyszerűen elsiklanak. Nekünk feltűnik, hiszen ismerjük a játékosokat, ők viszont minden héten találkoznak velük… Nyilván, ha nem nekünk kedvezően alakulnak az eredmények, biztos hajtottuk volna az igazunkat, de hála Istennek, még ezzel sem tudnak bennünket megfogni.
– Az ominózus bajnokik előtt vagy után sem jelezték a játékvezetőknek, hogy Sajtos Samu igazolásával Trappista István szerepel?
– Nem foglalkoztunk vele, mert például ha a rádi meccset veszem alapul, azért annyira nem vagyok tisztába a vezeték- és keresztnevekkel. Gyorsan lepörgettem a jegyzőkönyvet, és csak otthon kattintottam rá az MLSZ Adatbankjában, hogy nem is ő volt ott a mérkőzésen, a mezszám pedig stimmel. Vannak ilyen frappáns megoldások, de eddig sikeresen vettük az akadályokat.
– Akkor már csak ezért sem bánnák, ha sikerülne feljebb lépni?
– Mindenképpen szeretnénk felkerülni a „megye-kettőbe”, de azt azért hozzá kell tenni, hogy a Püspökszilágy nem szerepelt még soha a megyei másodosztályban. Az a cél, hogy megnyerjük a bajnokságot, aztán egyben tartsuk ezt a keretet, mi több, ha így lesz, megpróbálunk még két-három ifjabb futballistát igazolni, mivel ott már kötelező a fiatalok szerepeltetése, majd megnézhetjük, mire vagyunk képesek egy osztállyal feljebb.
– Jó esély kínálkozik a terv véghezvitelére?
– Mondhatom azt, hogy igen. A játékosok kilencven százaléka nagyon szeretne a „megye-kettőben” futballozni. Legutóbb is ez volt a cél, de belebotlottunk egy jóval erősebb bajnokságba, míg idén immár realitásként említhetjük, de nem bántódunk meg, ha mégsem jön össze, mert nálunk mindenki hobbiszinten futballozik.
– Ugye örömtáncot azért nem lejtenének, ha nem sikerülne?
– Mindenképpen nagy csalódásként élnénk meg, amennyiben hagynánk kicsúszni a bajnoki címet a kezünkből, de azt is tudjuk, hogy még sok van hátra.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 54. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: