Ha valaki csak néhány percig hallgatja ezt a férfit, akivel a sors alaposan kibabrált az elmúlt hónapokban, pontosan tudja, hogy Palásthy Norberttel minden rendben. Az Érdi VSE 34 esztendős támadója múlt hétvégén kezdőként kapott lehetőséget az újonc színeiben, és az NB III, Nyugati csoportjának 11. fordulójában két góllal vette ki a részét a felcsúti Puskás Akadémia II. otthonában aratott 4–1-es sikerből.
Nemcsak a régi formát és a góllövő cipőt találta meg, hanem a boldogság is megkerült. Egy csatár akkor örül, ha játszik, érzi a bizalmat és gólokat szerez. Az egykor az élvonalban futballozó, a Honvédot, a Paksot és az Egert is megjárt Palásthy Norberttel pontosan ez történt.
– Amikor nem egyszer, hanem kétszer is betalált a Pancho Arénában, eszébe jutott, milyen érzés lenne mindezt megélnie két osztállyal feljebb?
– Nem ez volt az első, ami bevillant, de nagyon jó lett volna mindezt az NB I-ben átélni, ám erre már aligha lesz lehetőségem – mondta Palásthy Norbert, az Érd támadója. – Már nem vagyok fiatal, és azt gondolom, azon a szinten az én időm már lejárt. Három keresztszalag-szakadással nem hinném, hogy valaha még az élvonalban fogok futballozni. Az első gondolatom egyébként az volt, hogy na végre, sikerült újra gólt rúgnom, mert amikor február közepén idekerültem Érdre, az eleje ugyan jól indult, de sajnos volt egy talpsérülésem, amelyből a felépülés majdnem fél évet vett igénybe. Semmilyen módon nem akart javulni, pedig aki tudott, foglalkozott vele, a magyar válogatottnál Halmai Tamás is megnézte, dr. Abkarovits Gézától kezdve pedig rengeteg helyen megfordultam, de a képalkotó berendezés nem mutatott ki semmilyen szakadást, én pedig ott álltam úgy, hogy nem tudtam futni, mert annyira fájt a lábam.
– Mikor lett vége ennek a rémálomnak?
– Július elejére szerencsére rendbejött, de addigra már megvolt a társulat gerince, így kimaradtam a csapatból. Vártam a lehetőségre, hogy megkapjam a bizalmat, és ez most jött el. Bevallom, kicsit már frusztrált voltam, hogy nem nagyon játszom, hiszen azért igazoltam Érdre, hogy gólokkal és jó játékkal segítsem a csapatot. Hála Istennek, ez a múlt hétvégén sikerült, és nagyon boldog voltam, hogy azok az emberek, akik türelmesek voltak velem, Romics Ervin bá’-tól kezdve Novák Feri bácsin át Limperger Zsolt edzőig, bíztak bennem. Mert nem lettem rosszabb futballista a sérülésem miatt, de ettől még nagyon örültem annak, hogy sikerült valamit visszaadnom abból, amiért szerződtettek.
– Végigbírta volna a 90 percet?
– Hála az égnek, igen. Amikor a kispadon ültem és nem játszottam, vagy csak alig, utána vasárnap vagy hétfőn elmentem és futottam hat-, hét vagy éppen nyolc kilométert, hogy a tüdőkapacitásom rendben legyen. A meccs vége felé a lábam picit elfáradt, de simán bírtam volna, és az jó jel volt, hogy kívülről is ezt látták a hozzáértők, mert nem érezték rajtam, hogy elfáradtam volna, és ez így is történt.
– Többet jelent ez a győzelem három pontnál? A legutóbbi hazai bajnokijukon a BKV Előrét verték 3–2-re, most pedig az előző hat fordulóban 18 egységet gyűjtő vetélytársukat győzték le, avagy kezdenek lendületbe jönni.
– Újonccsapatként szerepelünk az NB III-ban, így tudunk meglepetést okozni. Úgy vélem, tipikusan olyan az együttesünk, amelyik bárkit meg tud verni, de bárkitől ki is tud kapni. Ahogy az elmúlt fordulókra visszagondolok, amikor olyan pályán játszottunk, amelyik alkalmas volt a futballra, ott mindig jól teljesítettünk. Az embernek ad egyfajta plusz adrenalint. Jártunk Győrben, most a Puskás Akadémia otthonában, és jó érzés volt újra egy ilyen stadionban játszani. Volt a csapaton belül, aki ilyen közegben még nem lépett pályára, így mindenkinek óriási élményt adott ez a szombat, márpedig mi ettől nem leszünk görcsösek, inkább motivál, hogy még jobban teljesítsünk a szép stadionokban, a jó pályákon. Nem éreztük azt, hogy bravúrgyőzelmet arattunk volna – és ezzel nem lebecsülve a Puskás Akadémiát, amely remek képességű fiatalokból áll, mi több, az elkövetkező években rengeteg fiúról fogunk még hallani –, de azt gondolom, ezen a napon minden téren felülmúltuk őket.
– Volt háromgólos különbség a felek között?
– Az első 15 perc az övék volt, aztán előttünk adódott egy-két helyzet, de amikor második gólt megszereztük, már éreztem, hogy pszichésen megrogytak, feladták, nem láttam már rajtuk azt az akaratot, hogy meg tudják fordítani a mérkőzést. Jó ütemben rúgtuk a harmadik találatot is, aztán jött a kiállítás és a 11-es. Nem volt sanszuk a felcsútiaknak, hogy ezt a mérkőzést megnyerjék.
– Szombaton újabb fontos meccs következik, a szomszédvárak csatája, az Érd–Diósd rangadó.
– Tény és való, nagyobb a presztízse, mintha más ellenféllel találkoznánk. Nem ismerem a diósdiakat, de a tabella alapján velünk azonos játékerőt képviselnek. Két ponttal van többjük, mint nekünk, ám hazai pályán játszunk, így természetes, hogy szeretnénk megszerezni a három pontot. Persze tisztában vagyunk azzal, hogy a Diósd nem fogja könnyen adni magát, de jó úton járunk, hogy tovább gyűjtsük a pontokat. Azért is mondom ezt, mert a tabella első felében lévő csapatokkal már találkoztunk, elég, ha a dobogósokra gondolok, akik kiemelkednek a mezőnyből. A Diósd még játszik velük, éppen ezért, ha a szombati meccset megnyerjük, feljebb tudunk kapaszkodni a tabellán.
– Palásthy Norberttel a kezdőben?
– Nagyon szeretnék játszani, de majd a mester, Limperger Zsolt eldönti, kinek szavaz bizalmat. Huszonkét futballista alkotja a keretet, és általában pénteken szokott eldőlni, ki kezd, ám azt remélem, múlt hétvégén sikerült úgy teljesítenem, hogy a felsorolás végén, a centerposzton az én nevem fog elhangzani. Mindenesetre úgy készülök, hogy játszom, de messze még a szombat, edzünk nap mint nap, így bármi előfordulhat. Nem felejtettem el futballozni, és végre kezdem magam utolérni, így remélem, ezt be tudom bizonyítani a hétvégén is.
– Egy remek támadóval nem csupán az Érd hatékonyabb, de a Vácnak is segíthetne az NB II-ben való megkapaszkodásban.
– Ha jó csatárként rám gondolt, akkor nagyon szépen köszönöm. Azt tudni kell, hogy Vácon dolgozom az utánpótlásban, így mindennap találkozom a srácokkal. Bemegyek az öltözőbe, és persze napi kapcsolatban vagyok az öcsémmel, Dáviddal is, aki ott véd. Rengeteg barátom van közöttük, Rusvay Gergely, Gulyás Gábor, Tányéros Gergő vagy éppen Farkas Péter, de nem szeretnék senkit sem kihagyni, nehogy valaki megbántódjon. Sok sikert értünk el együtt, ám 2013-ban jött a harmadik keresztszalag-szakadásom, és az akkori mester, Csank János úgy döntött, nincs rám szükség, így eljöttem, hogy újra felépítsem magam. Veresegyházra kerültem, ahol Aczél Zoltán és Balogh Csaba segítségével sikerült magam olyan állapotba hozni, hogy elhittem és úgy éreztem, újra tudok futballozni. Aztán fél év múlva jött az Érd megkeresése. Itt ismét megtaláltam a korábbi Palásthy Norbertet, ha mondhatom így, egy nagycsaládba kerültem, ahol újra úgy érzem magam, mint Vácon a régi szép időkben, amikor az NB II-ben bajnokságot nyertünk vagy folyamatosan a dobogóért harcoltunk. Sajnos Vácon már nem volt rám szükség, amit tudomásul kellett vennem, és elhiheti, hogy nagyon fájt, bántott az eset, mert kötődöm oda, de az élet sajnos ilyen. Nem hiszem, hogy bárki azért tette, mert engem nem szeret, egyszerűen így hozta a sors. Nem voltam egészséges, rossz volt a lábam, nem tudtam volna időben beépülni a csapatba, ezért mondta Csank mester, hogy menjek el máshová játszani. Amikor pedig jött a tél, Érdről kerestek, s nem Vácról. Nem merült fel senkiben, hogy visszakerüljek, de ettől én még nagyon szurkolok nekik, hogy kimásszanak a gödörből és bennmaradjon az együttes a másodosztályban. És hogy tudnék-e segíteni? Erre nem tudom a választ, mindenesetre mindig is vácinak tartottam magam, mivel itt élek, itt dolgozom, egyszóval ideköt minden. Éppen ezért úgy szurkolok nekik, mintha még ma is ott futballoznék.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 53. lapszámában. Azóta az Érdi VSE hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Diósdi TC-t.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: