Futballozhatna a Vasasban vagy a Haladásban. Nem lógna ki a sorból, mi több, valódi vezéregyénisége lehetne valamelyik NB I-es csapatnak. Az élet nem adta meg neki az első osztályú besorolást labdarúgóként, de Szabados Tamás immár edzőként is megpróbál a csúcsra, a maximumra törni. A Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Dunavarsány 30 esztendős trénere jó úton jár efelé.
„Célozd meg a holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.”
Az amerikai író, Les Brown szavai tökéletesen visszaadják a mentalitást. Az edzőét, a játékosét, a családapáét.
– Maximalista figura, olyasvalaki, aki a százból is százegy százalékot szeretne. Mégis, itt ez a csapat, a Délegyházából és a Dunavarsányból mesterien összegyúrt, némelyek által lesajnált együttes, amely előbb összeállt, mint a rántotta három tojásból. Gondolta volna mindezt a hőséggel nagyjából kéthetente hűségesküt fogadó nyár során?
– Megmondom őszintén, csak a munkában hiszek – mondta Szabados Tamás, a Dunavarsány edzője, a Pest megyei I. osztályban szereplő Taksony SE labdarúgója. – Azt tudtam, hogy amit a fiúkkal együtt letettünk szakmailag, annak előbb vagy utóbb gyümölcsöznie kell. Külön öröm számomra, hogy mindez rögtön az eredményekben is megmutatkozott. Állítom, a szisztematikus munkának hosszútávon ki kell jönnie, de aláírtam, elfogadtam volna ezt a pontmennyiséget, pláne úgy, hogy már csak mi maradtunk veretlenek a mezőnyben. Büszke vagyok a srácokra, akik hisznek bennem, ahogy én is bennük.
– A tételre szépen rácáfoltak, merthogy a melónak rövidtávon is látható az eredménye.
– Úgy érzem, sok mindenre és sok mindenkire rácáfoltunk. Nagyon le voltunk írva a bajnokság előtt. A visszhangokból értesültem, hiszen én is Pest megyén belül, Taksonyban futballozom, úgymond a Déli csoport környékén, így ha akarom, ha nem, hallom a visszajelzéseket. Sokan hülyének néztek, hogy elvállaltam a csapatot. Nehéz is volt, mivel két klub egyesült, márpedig sokáig szomszédvár-rangadókat vívott egymással a dunavarsányi és a délegyházi gárda, így elő kellett vennem a pedagógiai érzékemet, hogy ezt a társaságot egy csapattá gyúrjam. Hála Istennek, most már azon az úton vagyunk, hogy kezdünk egymásra találni, nincsenek klikkesedések, márpedig az volt a legfontosabb, hogy mentálisan egybegyúrjam az egyletet.
– A játékosok könnyen elfogadták? Mégiscsak van önnél idősebb futballista is a keretben.
– Elfogadtak, de a labdarúgó csak azt tudja elfogadni, ha látja, hogy működik az egész. Ha én hülyeséget beszélnék, és nem ülnének azok, amit mondok, netán nem igazolnának az eredmények, természetesen nehezebb lenne a helyzet, de így könnyebb volt mindenkinek. A példánál maradva említhetném Dudás Jánost, aki egy meglett futballista, 36 éves, NB-s múltja van, és rajtra csak azt látom, hogy a fiatalokra nézve megszégyenítő alázattal dolgozik, mindig a munka jó oldalát fogja meg, nem linkeskedik és nem keres semmiféle kifogást, mondja is néha, hogy „Mester, nagyon jó, amit csinálunk, jól elmagyarázod”, és ez nekem nagy segítség. A mai napig szava nincsen, nem szól ki, rendesen csinálja, abszolút alázatos. Holott korábban kezdett elmenni a kedve az egésztől, de amint idekerültem, azt látom rajta, hogy 36 évesen is készül, várja a mérkőzést. Nyilván látja, hogy amit elvégzünk, annak van értelme, fel van építve, és ezt a fiataloknak mondja is egyfolytában, és ez amekkora öröm, akkora segítség is nekem.
– A labdarúgók elfogadták, de az eddigi tapasztalatai alapján a riválisok szakvezetői is tisztelettel viseltetnek ön és az együttes iránt?
– Őszintén szólva én mindig a saját csapatommal foglalkozom, és mindig azt kérem a futballistáimtól, amit magam is vallok: minden ellenfél, játékos, vezető, szurkoló felé tisztelettel kell lenni, meg kell azt adni. A taktikán túl nálam ennyiben kimerül a riválissal való foglalkozás, bár biztos vagyok abban, fura nekik, hogy egy fiatalember ül az ellenfél kispadján, aki egyelőre eredményesen is dolgozik. Nem vettem észre, hogy lenéznének bennünket, illetve ha mégis, azt azért tudni kell, ez a csapat úgy alakult, hogy a ,,megye-hármas” együttes a pályán elért eredmények alapján a 2. helyen végzett, tehát nem nyerte meg a bajnokságot, amelyik egyesült egy olyannal, amelynek a tagjai négy-öt hónapja nem edzettek és épphogy csak kiálltak a meccsekre. Nekem ebből kellett főznöm, így megértem az ellenfeleket, ha azt gondolták, nincs bennünk potenciál, de épp ezért jó példával szolgálunk a sport világában, mert ha valaki tudatosan, szisztematikusan készül, annak meglesz az eredménye. Hozzáteszem, ha nem lenne ennyi pontunk és nem így állnánk, ahogy, akkor is azt mondanám, hogy a munkának ki kell jönnie.
– A négy „feladatot” mennyire sikerül összehangolnia? Ugyebár a Taksony játékosa, a Dunavarsány edzője, dolgozik a taksonyi ificsapattal, és akkor még ott van a család is.
– Hála az égnek, a Jóisten nagyon szeret engem, mivel azzal foglalkozhatok, és abból élhetek, amit szeretek. Ezt én azzal próbálom meghálálni, hogy maximális odaadással készülök minden egyes edzésre és mérkőzésre. A család a legfontosabb, ha nem lenne, biztos, hogy nem volnék ilyen nyugodt ember. Reggeltől délutánig tudok foglalkozni a szeretteimmel, megpróbálom maximálisan velük tölteni és kihasználni az időt. Délután aztán elindulok, és már csak azt veszem észre, hogy vége a napnak, annyira élvezem a mostani életemet. Dolgozhatok, alkothatok és mellette futballozhatok is, amit az ember nagyon szeret, így fel sem tűnik, mekkora mókuskerékben vagyok benne. Ezt csak az tudja átérezni, aki maximális alázattal viseltetik az iránt, amit csinál, és amiben akar fejlődni. Megpróbálok mindenhol helytállni, és nem nagyon érkezett rám panasz szemtől szemben, márpedig én csak arról tudnék nyilatkozni.
– Mentálisan azért nem lehet egyszerű ennyi felé szétszóródni.
– Nem az, és ebből a szempontból a feleségemet, Bogit sajnálom, aki nagyon aranyos, mert mindig meghallgat. Olykor megkérdezem tőle, hogy „Drágám, hogy csináljam, így vagy úgy álljunk fel?”, és persze ilyenkor meghallgat, majd mond valamit. Valahol ki kell adnom ezt a sok feszültséget, de én ebben a közegben nőttem fel, és édesapámat elnézve maximálisan ott kell lenni fejben, hogy a legjobbat hozd ki magadból. Nehéz, viszont az ember élvezi. Ha nem lenne ez az adrenalin, nagyon hiányozna, félig üres lenne az életem. A család mellett a munka fontos, és ha olyan, amit szeretsz, úgy kerek az élet. Egy biztos, az éjszakában nem tűnök fel, kilengéseim sincsenek, mert maximálisan be vannak osztva a napjaim.
– Az öt évvel ezelőtti Szabados Tamásból mennyi maradt meg mostanra?
– Összehasonlíthatatlan a kettő, de ez is nagyon érdekes. Azt gondolom, a tehetségem alapján a karrieremből a negyedét nem hoztam ki annak, ami benne volt. Persze, megvoltak az én hibáim is, de a sors valamiért ezt elvette, de nem haragszom érte, mert mindig is azt mondtam, ha el is vett a pályafutásomból – ugye, sokat is voltam sérült, illetve előfordult, hogy rosszkor, rossz helyre igazoltam akár anyagilag, akár szakmailag –, de ha ezt edzőként visszaadja az élet, kiegyezem vele. Igaz, úgy vagyok ezzel, hogy a „fönti” mindig a legjobb utat mutatja nekem. Ha abban annyi volt, annyi volt, de az biztos, hogy a jelenlegi Szabados Tamás sokkal letisztultabb, higgadtabb és profibb mentalitású. Akkoriban csak a futball volt, és azt hitte az ember, mindent kicsit lazábbra vehet, de ha családod van, minden apró dolognak jelentőséget tulajdonítasz. Több ember felé tartozom felelősséggel, míg addig csak magam felé volt meg ez.
– Az miként érintette, hogy attól a klubtól, amelytől nem a legszebben vált el, annál az egyesületnél az édesapja, Szabados György feladatot vállalt a nyáron? Ám ahogy a fia, úgy már sem ő, sem Albert Flórián vezetőedző sincs ott Soroksáron.
– Az imént éppen erre gondoltam, ugyanis Soroksár után voltam úgy, hogy a profi futballból egy picit feladok, bár a hozzáállásom nem változott, mert ugyanúgy készülök, csinálom, de pontosan az ilyen szituáció miatt nem egyszerű a történet. Lenn voltam velük a nyáron az Albert Flórián-focitáborban, és megkérdeztem aputól is, hogy jól meggondolták? Valamiért eljöttek Budaörsről, aztán megkeresték őket a fővárosból. Elvállalták, de megmondom őszintén, így is kicsit tovább húzták, mint ahogy arra én számítottam. Még véletlenül se gondolja azt valaki, hogy a Flóri vagy a fater kevesebbet tett volna le az asztalra, mint eddig, de vannak olyan esetek, amikor az ember bármit is tesz, ha megfeszül, akkor sem lehet többet elérni. Mindenki arra gondol, amire akar, de abszolút nem lepődtem meg a menesztésükön, és hogy nem tudták befejezni, amit elkezdtek. Olyan NB II-es csapatnál nagyon nehéz alkotni, ahol vannak bizonyos futballisták és ragaszkodnak hozzájuk egyesek, akik például nálunk, a „megye-egyes” Taksonyban sem játszanának…
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 52. lapszámában. Az elmúlt hétvégén a Dunavarsány úgy nyert 6–4-re a Dabas II. ellen, hogy 1–0-s vezetése után a látogató fordított (1–3), ám innen is visszakapaszkodott a továbbra is veretlen újonc együttes.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: