Onnan indult, ahová érkezett. Ancsák Tamás 29 évesen meghatározó labdarúgója a Tököl VSK-nak. Árnyalja a képet, hogy „csak” a Pest megyei III. osztály, Déli csoportjában szereplő második gárdának, amely a múlt hétvégi, 8. fordulóban 11–0-ra tángálta el az Újlengyel II.-t.
A keretbe foglalt meccs. Évek múltán így emlékezhet majd vissza a találkozóra Ancsák Tamás, aki a 32. percben örülhetett először, majd a 87. minutumban hetedszer.
– Ha hétvége, akkor hét a vége? Mert az mégsem hétköznapi, hogy valaki ennyiszer találjon be egy bajnokin.
– A felnőttek között nem is fordult elő még velem hasonló, talán ifiben vagy serdülőben volt már ilyen – mondta Ancsák Tamás, a Tököl II. labdarúgója. – Csakhogy ez nem az én érdemem, hanem elsősorban a csapaté. Ám örülök neki azért, mert összejött minden.
– Nem is akar gólkirály lenni?
– Vezetem a góllövőlistát, de nincsenek ilyesfajta egyéni álmaim, így nem foglalkoztat ez a kérdés. Egyértelműen az a célunk, hogy a dobogó meglegyen. Ám ennyire előre nem is gondolkodom, mert mindig a csak következő meccsel foglalkozunk.
– A „megye-háromban”, holott emlékszem, anno Leskó Zoltán idején stabilan futballozott az „egyben”.
– Lehet, hogy még mindig játszhatnék magasabb osztályban, de a munkám sajnos nem engedi, hogy minden edzésen részt vegyek. Így is csak a foglalkozások ötven százalékán tudok ott lenni, éppen ezért feljebb nem nagyon akarok próbálkozni. A csapatnak sem biztos, hogy jó lenne, meg aztán én sem tudnék úgy jól teljesíteni, hogy az egyik héten ott volnék a tréningeken, míg a másikon nem. Talán a „megye-kettőben” vagy a „megye-egyben” futballozhatnék, de ez még a jövő zenéje.
– Megelőlegezhetem a bajnoki címet?
– Ennyire nem szaladnék előre. Nagyon hosszú még a szezon, edzünk keményen, minden gyakorláson odatesszük magunkat, ráadásul sokan vagyunk, így még a csapatba kerülésért is küzdeni kell. A szakmai munka nagyon jó, Hollik András és Hamar István olyan edzéseket tart, hogy keményen oda kell tennünk magunkat. Az aranyéremről nem beszélünk, csinálja mindenki a dolgát becsülettel, aztán majd lesz belőle, ami lesz.
– Azt azért tisztázzuk, ha úgy alakulna, a Tököl II.-vel vállalná a megyei második vonalban való rajtolást?
– Mindenképpen, főleg úgy, hogy nagyon jó kis csapatunk van, nagyrészt tököli fiatalokkal. Minden adott, a szerelés, a körülmények, úgyhogy csak pozitívan tudok nyilatkozni. Éppen ezért nem is tervezem, hogy máshová szegődöm, ha feljutunk.
– Az „aranytojást tojó tyúktól” vétek is volna. Van a hét találatából olyan, amelyik emlékezetesre sikeredett? Vagy „bepasszolós” volt az összes?
– Nem, nem, de számomra ugyanolyan kedves mindegyik. Ugyanannyit ér egy 40-ről lőtt bomba, mint egy félméteres bepasszolós találat.
– Előbbire volt példa?
– Nem, dehogy!
– És ekkora különbség felfedezhető volt belül? Tényleg egy „11-essel” voltak jobbak?
– Volt ekkora különbség, de mondom, nagyon sokat teszünk érte, és úgy néz ki, megvan a gyümölcse, legalábbis eddig.
– Nem megbántva a vetélytársaikat, mégis, mennyire nehéz felpörögni úgy, hogy tudja az ember, a hétvégén csak az a kérdés, öt alatt vagy fölött verik meg a riválist?
– Ez jó kérdés és tényleg elég nehéz dolog, de azt gondolom, az edzőnk és a csapatban néhány idősebb játékos ezt a helyén tudja kezelni. Amikor kell, keményen odamondogatnak a társulatnak, hogy minden egyes mérkőzést komolyan vegyünk. Még a szünetben is, ha 4–0-ra vagy 5–0-ra vezetünk, megkapjuk a magunkét, amennyiben nem úgy állunk a dologhoz. Egyébként meg a szurkolóknak nagyon köszönjük, hogy rendre elég nagy létszámban kilátogatnak és biztatnak minket, ugyanis ez rengeteget jelent nekünk. A legtöbbször bőven 100 fölött volt a drukkerek száma, és ha dobbal, nádi hegedűvel nem is, de tapssal és bekiabálásokkal szurkolnak nekünk. Márpedig az eredmények mellett ez az, ami igazán számít.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 51. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: