Nem került ismeretlen közegbe. És mindezt nem azért írjuk, mert három esztendeje a Hernád utánpótlásában dolgozik Kucsván István, aki legutóbb a(z akkor még szintén a) Pest megyei II. osztály, Déli csoportjába besorolt Újhartyán együttesét irányította.
– Részvétem. Nem elég, hogy negatív spirálba került társulatot vett át, még a keret egyetlen kapusát, Mönich Zoltánt is jó időre elveszítette a csapat, nem mellékesen a sikertelenség hatására hitehagyott, önbizalom nélküli játékosokkal dolgozhat együtt.
– Teljesen jól látja a helyzetet, de ha nem így lenne, nem is volna kihívás – mondta Kucsván István, a Hernád régi-új mestere.
– Becsületbeli ügy?
– Ezt az egészet a srácok miatt vállaltam el. Immár három esztendeje a Hernád SE alkalmazásában állok, hiszen itt foglalkozom a gyermekekkel, tehát csak innen nézve becsületbeli ügy. Mivel az egyesülethez tartozom, éreztem egyfajta kötelességet, ha bajban van a felnőttcsapat, akkor tök mindegy, hogy rossz a helyzet vagy éppen rózsás, akkor nekem segítenem kell. Így fogom fel, de tény, hogy nagyon nehéz a szituáció, elsősorban a kapusunk elvesztése miatt. A srácokkal kapcsolatban pedig csak annyit, hogy akaratom ellenére volt szerencsém látni a felkészülési időszakban az örkényi tornán két meccsüket, meg az egyik hétvégén épp úgy alakult minden, hogy a Ráckeve elleni hazai találkozóra kilátogattam. Több van bennük, mint ami eddig kijött. Túl vagyunk két edzésen, és látom a problémát, a nehézségeket.
– Látja a fényt is az alagút végén?
– Ha mindenki beáll a sorba, akkor igen, és kellemes időszak elé nézhetünk. Tudatosítania kell mindenkinek magában azt, hogy amikor ide igazolt, mit vállalt, mi a kötelessége, ha a hétvégén kiszalad a hernádi együttes mezében, és nem azt nézi, hogy ennyi vagy annyi forintot kapok. Ha így lesz, biztos vagyok benne, hogy sikeresek lehetünk bármelyik meccsen.
– Nem túlontúl optimista?
– Tény és való, láttam, amikor a gyermekekkel való edzésem véget ért, az övék pedig kezdődött, hogy öt-hat ember jött a gyakorlásra. Felvázoltam nekik rögtön az első találkozáskor, ha ennyien lesznek, azt nagyon gyorsan meg kell szüntetni, mert öt-hat labdarúgó nem egy csapat. És ha nincs csapat, akkor edző sem kell.
– Elfogadták az érveit?
– Meglepő volt, mert az első közös, keddi gyakorláson 14-en voltunk, és bár akadt három igazolt hiányzó, de ők jelezték, hogy nem tudnak ott lenni. Mindenki csak nézett, hogy hirtelen ennyi ember lett, pedig nem lett nagydobra verve, hogy én vagyok az edző, mi több, sokáig úgy volt, nem is én leszek az.
– Nem titok, az egykori 12-szeres válogatott Gyimesi László volt a befutó, aki aztán visszamondta az ajánlatot.
– Megállapodás történt, amiről én is tudtam, de ez akkor is derült égből villámcsapásként ért, hogy van edző, három nap múlva mégis engem keresnek, hogy segíteni kellene. Amit egyébként jó dolognak tartok, mert az ilyen helyzetekben elsősorban házon belül kell orvosolni a gondokat és megoldani a helyzetet, hiszen a mostani is olyan periódus, amikor nem lehet játékost igazolni. Egyébként érzékelem a tendenciát, miszerint a legtöbb edző, ha új csapathoz kerül, viszi a saját kis bagázsát, azt a négy-öt futballistát, akikkel itt, ott, meg amott együtt dolgozott, akikben megbízik. Ez nehezebb feladat így, de még egyszer hangsúlyozom, több van bennük, és ha vevők lesznek a dolgokra, biztos vagyok abban, mindez az eredményekben is megmutatkozik.
– Ha már mutatkozás. Önnek be kellett?
– Bemutatkoztam, mert úgy gondolom, én csöppentem be új személyként közéjük, de majd folyamatosan megismerjük egymást. Persze, aki bármire kíváncsi, szívesen állok a rendelkezésére és tudunk beszélgetni. Én nem az a típusú edző vagyok, mint játékos-pályafutásom során az az illető, aki a kinevezésekor úgy jött be az öltözőbe, hogy lerakta a három edzői diplomáját, hogy neki ilyenek vannak, aztán kiderült, hogy egy kalap szart nem érnek… Talán a sors akarta így, de tíz évvel ezelőtt voltam már a hernádi felnőtt csapatnál, és úgy gondolom, sikeres évad volt az.
– Bár a jelen nem szép Hernádon, a mai fiatalok láthatják, hogy a múlt legalább az volt.
– Pedig emlékszem, akkoriban is mennyit szenvedtem a fiatal játékosokkal, akik most 28-29 éves korban kellene, hogy legyenek, de egyet sem látok közülük a futballpálya környékén, és ez nagy szívfájdalmam. Újabban megint gyermekekkel foglalkozom, és megint felmerül a kérdés: ugyanilyen helyzetben a srácok lesznek-e olyan erősek, hogy ugyanígy tudják folytatni? Egy játékos van, aki annak idején próbálkozott nálam, Bábel Attila, mondhatnám, ő az utolsó mohikán, aki a jelenlegi keretben van, meg még egy fiú, Sáfrán Dezső, aki ifjúsági korú futballistaként ott volt velem Örkényben. Annak azért örülök, hogy néhány fiatalra talán számíthatok, mert tavaly egész jó ificsapat volt Hernádon, és közülük nagy szeretettel látok bárkit. Csak akarjanak edzeni, akarjanak futballozni, és akarjanak nyerni, mert rajtam nem fog múlni.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 50. lapszámában. Azóta a Hernád 5–1-es vereséget szenvedett a Sóskút otthonában. Vasárnap a korábbi hernádi trénerrel, Lovas Zsolttal készült beszélgetést tesszük közzé.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: