Foci a köbön

JÁTÉKOSSORS. Varga Balázs (Dabas II.): „Megértünk a megyei I. osztályra”

varga_balazs_dabas_IIIsmét egy osztállyal feljebb lépne. És persze gólokat rúgna, mint két esztendeje az Örkény színeiben, a megye-egyben. Varga Balázs persze még nincs lekésve semmiről, mi több, a 26 éves támadó jó úton halad afelé, hogy visszatérjen abba a ligába, ahonnan érkezett a Dabas II. együtteséhez.

A csapathoz, amely a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjának egyik, ha nem a legnagyobb bajnokesélyese. A társulathoz, amely a múlt hétvégi 7. fordulóban 6–0-ra verte idegenben a Hernádot. A gárdához, amelyben Varga Balázs a 2. és az 57. percben is eredményes volt.
– A kapuskiállítás nélkül is sima meccset játszottak volna a Hernáddal? Vagy a 27. perc eseménye különösebben nem befolyásolta a lényegi kérdést?
– Úgy gondolom, elég nagy volt a különbség a két csapat között – mondta Varga Balázs, a Dabas II. labdarúgója. – Lehet, hogy nem hat, hanem csak négy találatot szerzünk, de az biztos, hogy nem egyetlen rúgott góllal tértünk volna haza. Jobbak voltunk, sokkal jobbak.
– Nehéz feldolgozni, hogy minden héten csak és kizárólag a győzelem az elfogadható?
– Ez amolyan édes teher. Mindenki átérzi, hogy ilyen csapatban futballozik. Itt vannak célok, és ezzel minden egyes játékos azonosul, így semmi gond nincs.
– A Dabas II. már jelenleg is megye-egyes nívón teljesít?
– Jelen pillanatban az alsó harmadban lennénk, de elképzelhető, hogy ott volnánk a középmezőnyben, persze ahhoz kellenének erősítések. Szerintem ki nem esnénk, de igen, megértünk a megyei I. osztályra.
– Oda vágyik, ez az álma?
– Azzal kezdeném, örülök, hogy itt lehetek, mert nagyon jó a közösség. Amennyiben megnyerjük a bajnokságot, és esetleg osztályt váltanánk, és ha mindenki úgy látja, hogy szükség van rám, persze, mindenféleképpen vállalnám.

– Ahogy az elmúlt hétvégén a helyzetek értékesítését, még akkor is, ha volt, ami kimaradt.
– Sajnos így történt. Az első egy beadás volt, arra érkeztem és befejeltem a hosszúba, a másodiknál pedig Cemmel Péter elfutott a szélen, beadta, nekem pedig nem volt nehéz dolgom, akkor ráadásul már mezőnyjátékos védett, neki rúgtam gólt.
– Megerősíti, hogy a hernádi csatárból lett cerberus, Lipták Gábor nem védett rosszul?
– Igen, így volt. Nem adódott vele semmi gond, hiszen azokat a gólokat, amiket rúgtunk, az első számú kapusuk sem védte volna.
– Azt pedig önök, játékosok nem tudják kivédeni, hogy a 4–0-ból 0–3 legyen. Az ítélet immár jogerős, s mint arról egy héttel ezelőtt lapunk 47. számában beszámoltunk, az Alsónémedi elleni győztes meccsből vesztes derbi lett, mivel két játékos helyett hármat vetettek be a megye-hármasok közül.
– Egy ilyen dolog nem esik jól senkinek, így nekünk sem, de ez valamilyen szinten tőlünk független. Ez van, leültünk, megbeszéltük, és bár nyilván néhány napig benne van a fejekben, hiszen az a siker nagyon jól jött ahhoz is, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Mert a találkozót megelőzően is csak az lebegett a szemünk előtt, hogy komoly meccs vár ránk.
– Pedig ez a pofon nem is biztos, hogy annyira rosszul jön. Mire gondolok? Ugyebár az aranyra hajtanak, de így pláne nem engedhetnek ki, még inkább koncentrálniuk kell minden egyes hétvégén.
– Valljuk meg, ha az ember hét fordulót lejátszik zsinórban úgy, hogy rendre nyer, és sok gólt szerez, valamint alig kap… Hajlamosak lehetünk könnyebben venni, de ezt most így valóban nem tehetjük meg, még jobban kell figyelnünk. Hiába nyertünk meg minden meccset, a tabella és a megszerzett pontjaink száma mégsem ezt tükrözi, avagy ez még pluszt is adhat.
– A Százhalombatta a legnagyobb riválisuk? Vagy még nem írná le az Alsónémedit és a Felsőpakonyt sem? Utóbbival éppen a hétvégén találkoznak.
– A Felsőpakony masszív együttes lesz. Ugye, az Alsónémedit már legyőztük, és bár nem tudom, hogy csak ellenünk volt-e így, ám túl sok erőt nem éreztem bennük, tavaly masszívabbak voltak, de még játszani fogunk velük, és ezen kívül is lesznek nehéz meccseink.
– Célja, hogy a legjobb mesterlövész legyen? A kérdés még akkor is jogos, ha a felsőpakonyi Wrábel József elhúzni látszik, bár vasárnap délután közelebb férkőzhet a listavezetőhöz.
– Persze, nyilván jó volna, ha az ember gólkirály lenne, de azt szokták mondani, a csapat érdeke előrébbvaló, és ez nálam tényleg így van. Oké, rúgtam hatot, de ha megnyerjük a bajnokságot és nem leszek gólkirály, semmi baj nem lesz.
– Amennyiben az előző szezonban nincs a kiváló őszt produkáló Halásztelek, elképzelhető, hogy most nem velem, hanem a kollégámmal beszél?
– Az, hogy nem jutottunk fel, azért történt, mert az első félévben – hogy is mondjam – a csapat nagy része, azok, akik mostanra be- és megértek arra, hogy akár egy osztállyal feljebb is szerepelhessenek, tavaly még nem voltak készen erre. Rengeteg olyan pontot veszítettünk el, amit idén nem, mert komolyabban veszi a társaság az egészet, és ennek is köszönhető, hogy most így állunk, ahogy. Én sem tudtam nagyon edzésre járni az első félévben, úgyhogy voltak problémák, de idén mindez nem fordulhat elő.

A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 49. lapszámában. Azóta a Dabas II. hazai pályán 5–1-re verte a Felsőpakonyt.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!