Ismét gyászol a magyar labdarúgó-társadalom: október 1-én, csütörtök éjjel, életének 42. évében, hosszan tartó, súlyos betegség következtében elhunyt Bak Roland, többek között a Jászberény, a Rákóczifalva, a Szolnoki Spartacus, a Szolnoki MÁV, a Nagykáta és a Tápiószele egykori kapusa. Az alábbiakban rá emlékezünk nem csupán mi, hanem egykori csapattársai is, míg szerdán a gyerekkori barát és csapattárs, Fehér Zsolt beszél a néhai futballistáról.
KATT A KÉPRE!
KATT A KÉPRE!
Bontovics Ferenc: „Egy emlékképet a sok közül nehéz lenne kiválasztani. Azt tudom mondani, hogy sajnos megint elvesztettünk egy IGAZI CSAPATTÁRSAT. Együtt rúgják odafönt a bőrt Ludasi Jani barátunkkal. Nyugodjanak békében!”
Dudás Tamás: „Nem is tudom, hány éve volt, amikor az Alsónémedivel játszottunk rangadót a feljutásért. Végül az ellenfelünk jutott fel, de a Tápiószelével Alsónémediben 0–0-ra végeztünk, és a végén nagyot védett egy fejes után. Márpedig az megmarad az emberben, amikor mindenki küzd, hajt, ráadásul sok néző is volt kinn, a meccs is jó volt, és ennél a szituációnál oldalról jött a pontrúgás, lehet, hogy a Bábik Tibi volt, ezt már nem tudom pontosan, de a bólintást kitornázta a léc alól, lehuppant a földre, felnézett és mosolygott. Látszott rajta az, hogy ’nekem akarsz gólt fejelni?’. Amikor a betegség jelentkezett nála, akkor is azt mondta, hogy jövök, és volt, hogy a családdal érkezett és megnézte a meccsünket. Már a személye is rengeteget jelentett. Három szezont biztos lehúztunk együtt. Volt egy összejövetel az edzőnknél, Tóth Imrééknél. Ebben a periódusban alig kaptunk gólt, volt is megkeresésem, beszélgettünk, mi lesz, hogy lesz, és egyszer csak azt mondta, ’Dudikám, hagyjad már, nem vagy te annyira jó játékos, elvagy itt előttem, hová mennél már?’ Álltam, és néztem, mégis jólesett az őszintesége. Igaz, volt egy kis kitérőm Törtelen, de azóta is ott vagyok ’Szelén…”
Fehér Szilárd: „Nagyon sajnálom, ami ’Bakival’ történt, hatalmas küzdelem volt, amit véghezvitt. Ennyi kezelést és fájdalmat, amit ő kibírt az elmúlt négy-öt évben, azt kevés ember bírta volna ennyi ideig. Az élet igazságtalan, ezt úgy gondolom, már tapasztalta mindenki a saját bőrén. Senkit nem megbántva, de az biztos, hogy a futballpályán jobb kapus a Rolandnál nem nagyon állt még mögöttem. Jelenléte megnyugtató volt az egész csapat számára. Ez a tragédia sok embert megrázott, rengeteg jó barát, ismerős, csapattárs most próbálja felfogni, hogy ’Baki’ nincs többé… Ő már fenn folytatja pályafutását. A kedves Marcsinak és a kis Rolcsinak pedig nagyon sok erőt kívánok!”
Kovács Roland: „A probléma az, hogy sajnos csak egy évet tudtam vele focizni, vagy talán még annyit sem, mert jött egy komolyabb sérülés, ami miatt hónapokra kidőltem. Sajnos ott voltam, amikor beszélte az edzőnkkel, Tóth Imrével, hogy valami nem oké nála. Attól kezdve folyamatosan kérdeztem mindenkitől, hogy milyen állapotban van Roland, de komolyabban csak a cikkekből tudtam meg, mert senki nem tudott konkrét választ adni. Nagyon jó embernek ismertem meg, aki ízig-vérig odateszi magát a csapatért. Elég fiatalon kerültem oda, de száz százalékig mellettem volt, soha nem szólt, ha valamit nem úgy oldottam meg, inkább mindig támogatott, és ezt nagyon becsültem benne.”
László Bence: „Nekem Roli közel két évig volt csapattársam és borzasztóan lesújtó volt a hír, amikor egy téli edzés alkalmával az akkori edzőnk, Tóth Imre bejelentette, hogy sajnos Roli nem fogja tudni látogatni az edzéseket és a meccseket, mert súlyos beteg. Mindenkit megrázott a hír, de biztosak voltunk benne, látva Roli hozzáállását és ismerve a sportpályán is mindig látott megalkuvást nem tűrő győzni akarását, hogy ezt is le fogja gyűrni. Bizakodtunk, mert nem láttuk rajta a betegség nyomát, mindig a vidám Rolival találkozhattunk. Az utóbbi időben sajnos nem volt alkalmunk találkozni, ezért nem tudom, milyen fázisokon ment keresztül, ezért is ért váratlanul a hír, miszerint most volt olyan ellenfél, akivel már ő sem tudta megvívni sikeresen a harcát. Kegyetlen az élet, mert egy kisfiút és egy fiatalasszonyt kellett magukra hagynia, ami feldolgozhatatlan. Nincs kapcsolatom a családdal, de nagyon remélem, hogy születik egy olyan kezdeményezés, amely ha nem is pótolja Roland érzéseit, szeretetét a család felé, de anyagi szempontból támogatja a gyászolókat. Aki ismerte, aki a csapattársa volt, úgy gondolom, hogy mindenképp igyekszik segíteni mindenki a maga módján.”
Lengyel Ferenc: „Egy nagyon kedves és őszinte embert ismertem meg benne. Ő kimondta a gondolatait. Lehordott, mikor rosszul játszottam és magasztalt, persze viccesen, gúnyosan, amikor jól. Egyéniség volt. Mellettem öltözött, mindig csodáltam a fegyelmezettségéért, látszott, hogy magasabb szintet is megjárt, ilyen idősen és betegen is tudta hozni mindig a jó formáját. Olyan ember volt, akit tisztelni lehet. Így emlékszem vissza rá. Ha valaki, hát ő megérdemli, hogy méltóképpen elbúcsúzzunk tőle. Őszinte részvétem a családjának!”
Ruskó Zsolt: „Rolandot már gyerekkora óta ismertem. Annak idején együtt játszottunk a Szolnok megyei serdülő válogatottban, és már akkor is jó képességű, bohém kapusnak ismertem meg. Ő akkor a Törökszentmiklós kapusa volt, majd két évig csapattársak voltunk a Rákóczifalva, illetve a Szolnoki Spartacus NB III-as csapatában. Szerettem vele egy társulatban játszani, mert nemcsak jó képességű, hanem igazi csapatember is volt. Sajnos mostanában nem találkoztunk, de tudtam a betegségéről. Körülbelül három éve beszéltem vele, nagyon bizakodó volt, hogy sikerül győznie. Pozitívan állt a gyógyuláshoz, így mi is reménykedtünk, hogy meggyógyul. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült neki ezt a mérkőzést megnyernie. Szeretnék őszinte részvétet kívánni a családjának.”
Sárkány Attila: „Nagyon rosszul érintett, amikor meghallottam, hogy a ’Csucsu’ meghalt. Annak idején 2002-ben, Jászberényben lettünk először csapattársak, akkor ismertem meg s hamar jó barátság alakult ki köztünk, hiszen egy munkahelyen is dolgoztunk ’Berényben. Ami még szintén összehozta a barátságunkat, az a horgászat volt, nem egyszer délutánonként lementünk a Zagyva városi szakaszára, s ott voltunk estig, s közben jókat beszélgettünk… Illetve edzések után egy üdítő meg egy kis csocsó a pálya melletti kis kocsmában, ezek nagyon összehoztak minket. Másodszor a Szolnoki Spartacusnál volt csapattársam, itt is hozta a ’szokásos formáját’. Egy tény, borzasztó, hogy nincs. Nagyon régen találkoztunk, s így maradt egy kis űr.”
Sipos Dávid: „Ez az emlék kedves marad számomra mindig is, hiszen felnéztem rá emberként és játékosként egyaránt. A 2009/2010-es bajnoki szezonban, akkor még a felnőtt Vésnök I/B osztályban szerepeltünk a Nagykátával. Én még csak tizenhét éves voltam, a csapat második számú kapusa, Roli mögött. Egy hazai, Alsónémedi elleni meccs előtt, a bemelegítésnél Roli azt sugallta, hogy nemsokára én lehetek az utódja, úgyhogy amint befejeztük a mérkőzés előtti bemelegítést, megkért, hogy próbáljam hárítani egy-két szabadrúgását. Köztudott volt, hogy rendkívül jó lövőtechnikával rendelkezett. Hármat rúgott, három a jobb felső sarokban kötött ki. A lövések előtt mindig viccelődött és ezt kiabálta: ’Sipi, erről nem tehetsz…’ Történt, hogy a mérkőzés 23. percében egy Alsónémedi-támadás után Rolit a játékvezető kiállította, és én, mint újonc kerültem a kapuba, ráadásul 17 méterre a kapunktól szabadrúgással jött az ellenfél. Roli bíztatott, és magam sem tudom, hogy miképpen, de leértem a rövid oldalra kapott lövésre. Mindenki tapsolt és bíztatott, majd a félidőben Roli odajött, és annyit mondott: ’Sipi, erről bizony most te tehetsz, grat, kicsi!’ Megpaskolta a fejem búbját és biztatott, ahogy minden edzésen. Ez az egyik kedvenc történetem vele kapcsolatosan. Sajnálom, hogy elveszítettük. Alázat, humor, őrület, és még sorolhatnám, de ez volt a ’szinonimája’ Rolinak.”
Turóczi György: „Két időszakban volt alkalmam vele játszani Nagykátán, az NB III-ban és később a megye-kettőben. Az biztos, hogy nagyszerű képességekkel volt megáldva, és bár nem volt edzésmenő, ’a meccsen úgyis megfogom’-szlogent még a melegítésnél is mindig elsütötte. És bizony olyan labdákat fogott meg, amit nem sokan… Két emlék él bennem. Amikor egy keddi edzésen mindketten sérültek voltunk és gyúratás után a szertárossal hárman egy üveg fehérbor-szóda kombinációval ’regenerálódtunk’ és beszéltük át a hétvégi meccset. Nekem tizenhét évesen ez a keddi nap új volt, de gyorsabban telt a hazaút. A másik, hogy ritkán szólalt meg a mély hangján, de az a szarkasztikus mondata mindig ütött, ezzel jókedvre derítve minket. Szegény Fejős Pali bácsit – Isten nyugosztalja – meg percekre lefagyasztotta. Amúgy is zrikálták egymást rendesen, komoly meccseket vívtak, de legbelül tudom, hogy tisztelték egymást és valahol várták is már a pengeváltást. Most már odafent folytathatják… Tíz év távlatából ez maradt meg, Rolit mindenki tisztelte és szerette nemcsak a teljesítménye, hanem a személyisége miatt is. Bíztam benne, hogy ezt a ’meccset” is lehozza, mert amikor nagy ritkán találkoztunk, a tipikus Bak Rolis humora megvolt és erősnek látszott. Éppen ezért megdöbbenve olvastam a rossz híreket. Isten nyugosztaljon, Roli!”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: