Mint egy tétován töfögő Trabant az autóversenyen, úgy ragadt be a rajtnál a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Taksony II., Kőnig Csaba együttese mindössze egy pontot szerzett – egészen a 6. fordulóig.
Múlt szombaton a Dunaharaszti II. látogatott Taksonyba, és a házigazda „fakó” a 38 esztendős Horváth Attila duplájának is köszönhetően fektette két vállra riválisát.
– Javulóban a hangulat?
– Egy kicsit már igen – mondta Horváth Attila, a Taksony II. labdarúgója. – Ezt tapasztaltam a kedd esti edzésen is, bár nem voltunk sokan kisebb sérülések és munka miatt. Valami elindult, de még nem vagyunk olyanok, mint az előző szezon második felében. Valószínűleg a negatív mérleg az okozója mindennek.
– A Dunaharaszti II. elleni győztes találkozó megfelelt görcsoldónak?
– Reméljük, igen. Kicsit felébredtünk, némi erőt adott a győzelem, és talán a következő hétvégéig ki is fog tartani.
– Nem csupán a győzelem, hanem a két gólja miatt is jár a gratuláció.
– Köszönöm, mert bár az első találatom 11-esből született, a kapus eltalálta az irányt, ám jól helyeztem sarokra, szép lövés volt. A második egy szabadrúgás-kombináció volt, legalábbis annak indult. Jól jött ki az egész, csapattársam, Sipos Roland elvitte a labdát az alapvonalig, én pedig a rövidbe passzoltam, igaz, ekkor már 10 emberrel volt az ellenfél.
– Mikor érezte, hogy ez a mérkőzés már megvan, nem veszíthetik el?
– Amikor berúgtam a büntetőt, úgy voltam vele, meglesz ez a meccs, de aztán lecserélt az edzőm, majd kaptunk egy szabadrúgásgólt. 4–1-nél viszont már nagyon sima volt, a dunaharasztiak nem tudtak visszajönni.
– Eddig mi volt a gond?
– A helyzet az, hogy két mérkőzésen nem voltam, így azokról nem is tudok nyilatkozni, de valószínű, hogy a Százhalombatta jobb csapat, mint mi vagyunk. Idáig minden meccsen legfeljebb egy gólt rúgtunk, s ez nagyon kevés. Hátul pedig fejben voltak problémák, sokszor hibázott a komplett védelem, rengeteg gólt kaptunk, szóval elöl és hátul sem azt a formát hoztuk, mint tavasszal, pedig ugyanazok vagyunk, nem cserélődött ki a társulatunk. Döcögősen indultunk, de nagyon bízom benne, hogy feljebb kúszunk a tabellán. Valószínűleg jön néhány gyengébb csapat, bár nem szabad lebecsülni senkit. Most már kellenek a pontok, gyűjtögetni kell, hogy visszatérjen az igazi jókedv, a hangulat.
– Az edzője véleményét ismerem, de mit mond a futballista, előny vagy hátrány, hogy baráti társaságot alkotnak a Taksony II. labdarúgói?
– Látja, ez jó kérdés, mert előnynek kellene, hogy legyen. Tényleg nagyon régóta együtt vagyunk, mindenki ismeri a másik csínját-bínját, búját-baját, márpedig ebből előnyt kellene kovácsolnunk.
– Nem vonultatnám még vissza, de a Taksony lesz a végállomás?
– Nagyon úgy néz ki, mert bár minden évben több helyről keresnek, de amíg ez a brigád itt van és én is bírom még, addig itt maradok. Most a nyáron is hívtak, megyei szinten többfelé tudnék menni, de nem. Az öregfiúkat hanyagolom, hiszen megszűnt az együttesünk, pedig hívtak oda is, az I. osztályba, de most már csak a Taksony II.-ben gondolkodom a koromból kifolyólag. Szeretnék családot, így elég ennyi. Pontból persze nem, éppen ezért mondom, higgyük el, hogy tudunk nyerni, így a jó folytatásban bízom.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 47. lapszámában. Azóta a Taksony II. 3–0-ra nyert a Tárnok otthonában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: