A kapusedző akkor már nem tudott védeni. Miután Botlik Dánielre és Hernádi Istvánra még mindig nem számíthatott a Csepel szakmai stábja, az NB III, Nyugati csoportjának 8. fordulójában is Versitz András nevével kezdődött a fővárosiak összeállítása a Diósd elleni, hazai bajnokin. A Béke téren a 78. percben járt az óra, amikor Bonifert Péter 11-esből bevette a XXI. kerületiek hálóját, így 1–0-ra nyertek a Pest megyeiek.
– Megérdemelt győzelmet arattak?
– Legalábbis annak érzem – mondta Bonifert Péter, a Diósd labdarúgója. – Az első félidőben nagyon a Csepel fölé kerekedtünk, míg a másodikban kicsit visszább estünk, a hazaiak ekkor játékban jobbak lettek, mégis jogos a sikerünk, mert nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, igaz, azok mind kimaradtak, de egy 11-essel sikerült nyernünk.
– Tudatosan álltak vissza a szünet után?
– Nem mondanám, inkább csak éreztük, hogy jobbak vagyunk, és mert jöttek a helyzetek is, ezért talán kicsit nyugodtabban léptünk pályára a második félidőben. Tudat alatt meglehet, azt éreztük, meglesz ez a meccs, riválisunk viszont összekapta magát, sőt, a második félidő első 20 perce a Csepelé volt. Ekkor jobban is játszott nálunk, de a játékrész végén megint azt éreztem, hogy átvettük az irányítást és voltak is helyzeteink.
– Azt mondják, az a jó együttes, amelyik 1–0-ra tud nyerni. Akkor ez azt jelenti, hogy…?
– A Diósd jó csapat. Masszív, remek társaság. Kiváló gárdához szerződtem a nyáron, örülök, hogy itt lehetek, hiszen fiatal, lendületes, fizikailag erős játékosok alkotják a keretünket.
– A bajnoki címért igazolt ide?
– Abszolút benne van a csapatban a feljutás, ezt célként ki is tűzték nekünk. Úgy érzem, reális is, meg lehet csinálni akár az első, akár a második hellyel. A három NB III-as csoport legjobb harmadikja is felkerül ugyan, de nálunk van a legtöbb NB I-es klub második csapata, így nehezebb annyi pontot gyűjteni, hogy legjobb harmadikként lépjünk feljebb, de ezzel nem is akarok foglalkozni. Minden meccset meg szeretnénk nyerni, és majd a végén ráérünk számolgatni.
– Azon viszont érdemes elgondolkodni: tényleg itt, az NB III-ban van a helye? A legjobb futballistakorban jár, nemrég töltötte be a 30. életévét.
– Most erre mit válaszoljak? Az élet ezt hozta, nekem most itt kell jól teljesítenem. Csinálom a dolgomat, élvezni akarom a futballt, ameddig lehet. Sajnos az évek gyorsan mennek, ez a 30 is fejbekoppintás volt, hoppá, már kifelé megyek, innen aligha felfelé vezet az út, de ez van. Az ember szeretne minél feljebb, minél jobb helyeken játszani, sajnos így alakult, amelynek nagyon sok oka van, de nem szeretnék erről beszélni.
– Miért nem?
– Hosszú történet. Sérülések és sok minden benne volt ebben. Bevallom, egy kicsit jobb karrierre számítottam, de azért nem panaszkodom.
– Csak önön múlott, hiszen a 2000-es évek második felében stabilan játszott az MTK-ban.
– A stabil kifejezés azért nem teljesen fedi a valóságot.
– Ha csereként is lépett pályára, nem időhúzónak állt be. Vagy tévedek?
– Ez igaz. Volt egy olyan félévem, amit nem mondanék szerencsésnek, mert jött egy sérüléshullám, amikor Kanta József, Czvitkovics Péter és Bori Gábor is maródivá lett. Akkor jól is ment a játék, aztán visszaestem. Jött nálam is egy sérülés, ami néhány hónap kihagyással járt, és már nem tudtam visszakerülni. Kölcsönadások következtek, de ez nagyon bonyolult téma, nem akarok már senkit, sem magamat, sem vezetőt vagy edzőt hibáztatni. Így alakult, nem szeretnék a múlttal foglalkozni, de nagyon sok összetevője van minden labdarúgó karrierjében a külső tényezőknek. Van, amiről én is tehetek, van, amiről nem, de mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. Az élet annyit ad, amennyit beleteszünk, én legalábbis ennek a híve vagyok.
– Akkor másként kérdezem: a jelenlegi állapotában el tudná képzelni magát feljebb is?
– Úgy érzem, az NB II-ben még tudnék játszani, ám sajnos volt egy rosszabb időszakom, amelyből így jöttem ki. Nagyon bízom abban, hogy egy jó fél- vagy egy évet csinálva újra számítanak majd rám a másodosztályban. Remélem, ez még megvalósulhat, de ha nem így alakul, akkor a jelenlegi csapatomban legyek húzóember, élvezzem a focit és ennyi.
– Elfelejtették? Úgy értem, máshonnan nem keresték a nyáron?
– Öt évet töltöttem Szigetszentmiklóson, egyszezonnyi ausztriai kitérővel. Abszolút nem volt semmiféle jele annak, hogy távoznom kell, de igazából ez sem helyes kifejezés, mert nem kellett.
– Mégis eljött.
– Egyszerűen annyi történt, hogy nagyon sokan lettünk Szigetszentmiklóson, és korrekten közölték velem, jelenleg Horváth Ferenc edző nem számol velem stabil kezdőként. Beszéltem a vezetőkkel is, és mert a Diósd a ’miklósiak fiókcsapata, illetve mivel többet játszanék itt, és cél a feljutás, valamint nagyon kellenék, ezért úgy döntöttem, inkább eljövök stabilan játszani, minthogy azzal kelljen foglalkoznom, hogy valamiként beverekedjem magam a kezdőbe. Így alakult, de nem kerestek sehonnan sem telefonon, mivel házon belül történt ez az egész, szinte az utolsó napokban.
– Ezt értsem úgy, hogy bármennyire is harcolt volna összeszorított fogakkal, akkor sem jutott volna sok játéklehetőséghez az NB II-ben? Avagy egyfajta sugallat volt, jobb, ha megy, mert nem fog egy percet sem futballozni?
– Tulajdonképpen ez a lényege, de ez korrekt. Sokkal jobb ez a variáció, mintha nem szóltak volna semmit, ott maradok ’Miklóson és nézem a kispadról vagy a lelátóról, a többiek miként próbálnak meg nyerni, vagy hogy küzdenek a pályán. Dönthettem, hogy maradok és próbálkozom, vagy távozom. Diósdon ismer Csurka Zoltán edző, bízik bennem és játéklehetőséget is biztosít.
– Van még bárminemű kapcsolata az MTK-val túl azon, hogy követi az eredményeket vagy nézi a bajnokikat a tévében?
– Megszakadt, nem tartom senkivel, igaz, nem is vagyok senkivel sem rosszban. Ha valakivel véletlenül találkozom, szívélyesen üdvözöljük egymást, múlt vasárnap például Kálnoki Kis Dáviddal futottam össze egy étteremben. Mindenkivel jó kapcsolatom volt, mert fiatal és jó közösség volt az MTK-ban, szerettem ott lenni, közéjük tartozni. A kék-fehérekre mindig is jellemző volt a nagy utánpótlás, így sok kölcsönjátékossal találom szembe magam akár ellenfélként vagy éppen a saját csapatomban, elvégre többek között Sipos Bence szintén MTK-s. Akárhová megyek, mindig találkozom olyan futballistával, aki a Hungária körútról érkezett. Onnan, ahová egykor én is tartoztam.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 47. lapszámában. Azóta a Diósd hazai pályán az MTK II.-től 2–1-es vereséget szenvedett úgy, hogy a Pest megyei csapat Bonifert Péter tizenegyesből szerzett góljával vezetett.