Kedden két összecsapással ugyan kezdetét vette a Magyar Kupa 2. fordulója, és bár visszatekintünk a két találkozóra, az alábbiakban néhány szerdai derbit helyezünk fókuszba.
Nagy meglepetésre a Puskás Akadémia elbúcsúzott a sorozattól, miután az NB III, Közép-csoportjának listavezetője, a hazai pályán futballozó Kozármisleny a félidők hajrájában elért találatokkal (szerzője Nagy Mihály Krisztián és Kocsis Adrián) 2–0-ra győzött. Nehezen lépett a következő körbe a Vasas, amely Szolnokon úgy nyert 2–1-re, hogy az első félidőben a MÁV került előnybe Gajdos Zsolt góljával, ám néhány alig tíz perc múlva Czvitkovics Péter egyenlített. Az 53. percben aztán Papucsek Barna – aki 2008 nyarától egy szezonon át volt az angyalföldiek játékosa – öngóljával kialakult a végeredmény.
GYULAI TERMÁL FC–SZEGED 2011. A két csapat – a házigazda az NB III, Közép-csoportban, míg a látogató az NB II-ben vitézkedik – mindenkor presztízsmeccset vívott egymással, legutóbb 2014. április 19-én találkoztak a felek bajnokin, az NB III, Közép-csoport 24. fordulójában Germán Tamás és Szlobodan Markovics góljával 1–0-s félidőt követően 2–0-ra nyert a szezon végén 2. helyen záró Szeged a 7. pozícióban végző Termál otthonában. Érdekesség, hogy a 2013 őszén esedékes szegedi „odavágón” háromszor ennyi találat született, a Szeged 4–2-es sikere 1–1-es félidő után Kis Róbert (2), Ács Levente, Germán Tamás, illetve Zádori Emeric Daniel és Okos István góljaival született meg.
III. KERÜLETI TVE–BUDAÖRS. Az előző szezonban még egy bajnokságban, az NB III, Nyugati csoportjában szerepelt a két gárda. Legutóbb hasonló pályaválasztással közel öt hónapja, április 25-én találkoztak egymással a csapatok. Az akkor még Varga László által irányított óbudaiak (akiket jelenleg Bücs Zsolt vezényel) 0–1-s félidőt követően sima 3–0-s vereséget szenvedtek az annak idején még Albert Flórián, manapság már Miskei Attila trenírozta Pest megyeiektől. A gólokat Sajbán Miklós, Ferkó Ádám és Sánta Attila szerezte, ám a krónikához hozzátartozik, hogy a hazaiaknál Lóska Csaba a 66. percben a kiállítás sorsára jutott. A szezon végén a házigazda a 10. helyen végzett, míg a látogató megnyerte a bajnokságot, így jelenleg az NB II-ben menetel.
CIGÁND–SOROKSÁR. Különös pikantériát kölcsönöz a találkozónak, hogy a vendégek kapusedzője az a Nagy Gábor, aki Cigándról indult útnak és méltán lehet példaképe a mai fiataloknak, hiszen a kiváló sportember akaratának, alázatának és kitartásának köszönhetően az NB I-ig jutott. Az idősebb szurkolók legfőképp a Stadlerből emlékezhetnek rá, míg pályafutása utolsó aktív éveiben a Tura VSK kapuját őrizte. Az NB III, Keleti csoportjában remeklő házigazda korántsem tűnik esélytelennek, főként, ha hozzátesszük, hogy a Soroksár az évad során még nem nyert az NB II-ben meccset.
SZEKSZÁRDI UFC–DUNAHARASZTI MTK. Két, az NB III, Közép-csoportjában szereplő alakulat párharcáról van szó. A hazaiak eddig még pontot sem szereztek, így a 17., utolsó helyen állnak, míg a látogató 12 ponttal a nyolcadik. A jelenlegi évadban még nem találkozott a két társulat, de az előzőben igen. Közel egy éve, 2014. szeptember 27-én, a 7. fordulóban 1–1-es félidő után 3–2-re nyert az UFC úgy, hogy Arena Armin 34. percben piros lapot kapott. A gólokat Mladen Csovics, Deli Dániel, Nyéki Márk (öngól), illetve Dabasi Károly és Miholics Milán szerezte. Érdekesség, hogy a szezon során mindkét gárda 45 pontot gyűjtött, ám a Szekszárd a 7., míg a DMTK a 10. helyen végzett.
CEGLÉDI VASUTAS–KISVÁRDA. Bármennyire is hihetetlen, de a két gárda tavaly a sorozat ugyanezen szakaszában, igaz, akkor ellentétes pályaválasztással találkozott egymással. 2014. szeptember 10-én 0–0-s félidő után Módis Dávid 85. és Nagy Róbert 91. percben szerzett találatával úgy lépett tovább a ’várdai legénység, hogy a 19. perctől Yves Mboussi kiállítása miatt emberhátrányban futballozott. A 2013/2014-es évadban az NB II-ben találkoztak a felek, 2013. november 23-án hasonló pályaválasztással 0–0-s félidőt követően gólparádét tartott a Kormos László (2), Koncz Zsolt és Lipusz Norbert találataival már 4–0-ra is vezető Cegléd, a 4–1-es végeredmény a 84. percben alakult ki Pálvölgyi Balázs révén. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a jelenleg az NB II-ben szereplő Kisvárda kispadján az a Soós Imre ül, aki korábban hosszú ideig irányította a Ceglédet, míg az NB III, Keleti csoportjába besorolt CVSE-t irányító Varga Attila régi ismerőssel találkozhat, hiszen a kapus Tarczy Pállal dolgozott együtt Soroksáron.
ANDRÁSHIDA–DIÓSD. Két NB III, Nyugati csoportba besorolt gárda csap össze szerda délután, miután a 9 ponttal 11. helyezett fogadja a 16 egységgel ötödiket. A két egylet hasonló pályaválasztással a bajnokság 4. fordulójában, augusztus 23-án találkozott egymással, akkor a nemrégiben honlapunkon is bemutatkozó Polareczki Roland góljával még a 91. percben is vezetett a házigazda, ám a 92. minutumban a csereként beálló Dunai András révén kiegyenlített a DTC (1–1).
MEZŐKÖVESD–BÉKÉSCSABA. Az előző szezonban mindkét gárda a feljutásért küzdött az NB II-ben. A szerdai vendégnek sikerült jobban az évad, hiszen a viharsarkiak másodikként kerültek az élvonalban, míg a házigazda a 4. helyen zárt. Legutóbbi mezőkövesdi összecsapásukra 2014. szeptember 5-én, a 4. forduló keretében került sor, akkor 2–0-s első játékrész után 4–0-ra nyert a Mezőkövesd, köszönhetően Takács Péter duplájának, valamint Kulcsár Kornél és Balajti Ádám góljának.
Magyar Kupa, 2. forduló, a további program: Pénzügyőr–Haladás, Bonyhád VLC–Budapest Honvéd, Balatonfüred–Diósgyőri VTK, Gyöngyösi AK–Paks, Celldömölki VSE–Újpest, Siklós–Velence, Dorog–Gyirmót, Bácsalmási PVSE–Zalaegerszegi TE, Tiszaújváros–Komlói Bányász, Budafoki MTE-Újbuda–Somos, Mátészalkai MTK–Balmazújváros, BKV Előre–Soproni VSE, Vép–Mezőhegyes, Nyíregyháza Spartacus–Vác, Tállya–Csákvár, Ásotthalmi TE–Nagyecsed, Géderlak–Tiszakanyár, Rákosmente KSK–Ajka, Inter CdF SE–Hajdúböszörményi TE.
A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el, a 2. forduló találkozóit szeptember 23-án, szerdán 15 órakor rendezik.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: