Még mindig ereje teljében van. Danyis Attilának 38 évesen legfeljebb csak a gyorsasága kopott kissé, a lelkesedése, a futball iránti alázata szemernyit sem. Mindezt már nem az NB III-as csapatban bizonyítja, hanem a Dabas második vagy harmadik számú együttesében. Legutóbb a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjának 4. fordulójában a Dabas II. 4–0-ra győzte le az Alsónémedit, a találkozón írásunk főszereplője duplázott.
Tegyük hozzá rögvest, balhátvédként. Azon a poszton szerepelt ismét, ahol annak idején az NB-s osztályokban, ahol a legjobb teljesítményre képes.
– Pontosan tudom, hogy idestova egy évvel ezelőtt visszavonult az NB-s szinttől, de íme, itt a megerősítés, hogy nem itt a megyében kellene futballoznia.
– Az igazság az, hogy minden játékos érzi, mikor jön el az a pillanat, amikor lejjebb kell adnia – mondta Danyis Attila, a Dabas II. labdarúgója. – Természetesen lennének lehetőségeim, feljebb is tudnék játszani, de ez az idő is eljött.
– Ilyenkor szokás azt mondani, hogy már csak élvezni szeretné a futballt, és nem feltétlenül az eredmény-centrikusság a fontos?
– A munkámból kifolyólag döntöttem úgy, hogy már csak ezen a szinten játszom. Vagy a „megye-kettőben” vagy a „megye-háromban”. Dabason szerencsére vannak lépcsőfokok.
– Amikor érzi, hogy képes lenne arra, hogy közel a negyvenhez is űzze, hajtsa a csatárokat az NB III-ban is, nehéz mindezt megélni?
– Eleinte féltem a dologtól, de hál’ Istennek, nem volt nehéz döntés, és nem is hiányzik annyira a magasabb szint, de az számít, hogy pótolni tudom azzal, hogy nem hagytam abba teljesen, mi több, esetleg a fiatalokat is tudom motiválni. Remélem, jó néhány éven keresztül még a pályán lehetek. A megyei szintek közötti különbség egyébként nem igazán nagy, Dabason belül pedig megoldható az „átjárás”, ráadásul nálunk az utánpótlás nem csupán fel van építve, hanem foglalkoznak is vele.
– Ha nem bánja, én pedig most maradnék önnél, a produkciójánál, mivel van mire büszkének lennie. Merthogy balhátvédként is jó érzés gólt szerezni, pláne egy rangadón.
– Betalálni természetesen mindig jó, teljesen mindegy, hogy amatőr szinten vagy profi osztályban teszi az ember. Mindenki a gólért hajt, ez motiválja a labdarúgót, ez hajtja előre, de a futball mégiscsak csapatjáték. Az, hogy most beszélünk, nemcsak az én érdemem, hanem a játékostársaimé is, hiszen olyanok vesznek körül, akikre számíthatok emberileg és csapatszinten is. Valószínű, hogy ez a négy győzelem, amit eddig elértünk, mutatja, miért is vagyunk az élen.
– Ezúttal volt ekkora különbség a Dabas II. és az Alsónémedi között? Mert a 4–0-s végeredményből az következik, mintha az első fogadta volna az utolsót, holott ez korántsem így van.
– Az Alsónémedi jól járatta a labdát, de az előre játékával a mi védelmünket nem tudta áttörni, míg a mi kontráink, pontrúgásaink életveszélyesek voltak, és mindezt kamatoztatni is tudtuk, hiszen gólokra váltottuk a lehetőségeket.
– Az évad végén hány bajnoki címet ünnepelne?
– Minimum egyet, de remélem, kettő is összejön.
– Ha így folytatja…
– Kucsák István balhátvédként számított rám, de mondta, hogy a támadásokat előszeretettel támogathatom. Meg is fogadtam a tanácsát, és hál’ Istennek, jókor voltam jó helyen.
– A rutin nyilván sokat nyom a latban, rengeteget számít ezen a szinten, de ezt érzékeli is?
– Természetesen. Volt egy nagy edzőm, aki azt mondta mindig, mire megtanult futballozni, véget ért a karrierje, úgyhogy én is ezen vagyok. Már kezdem megtanulni a labdarúgást, de sajnos már nem sok időm van, de a tapasztalatomnak nagyon sokat köszönhetek.
– A Dabas II. is? Hiszen az már az előző évadban is látszott, hogy markáns, jó szellemben futballozó együttese van Kucsák Istvánnak, de a hab a tortára csak ebben a szezonban kerülhet fel.
– Úgy látom, Kucsák István évek óta próbálja összeállítani a „megye-kettes” bajnokságra a csapatot, és úgy gondolom, ebben a szezonban három társulat között fog eldőlni az aranyérem sorsa. A Dabas II. a Százhalombattához vagy az Alsónémedihez képest a felépítést tekintve jól áll, így bizakodom, hogy megszerzi a bajnoki címet. Ez a cél, ez van kitűzve a játékosok elé, és mi mindent megteszünk ezért.
– Ha ez összejön, jövőre a „megye-egyben” is megvillan olykor, vagy az már necces?
– Erre hirtelen nem is tudok válaszolni, ilyen hosszú távra nem tervezek. Mostanában amúgy is csak fél évre teszem ezt, de ha az egészségem engedi és tudok segíteni, mindenféleképpen ott leszek a csapat mellett. Ez az életem, ebben nőttem fel. Segítem vagy belülről vagy kívülről, de egyelőre mindez csak a „megye-kettőre” vagy a „megye-háromra” vonatkozik.
RÉGI IDŐK FOCIJA. A berkeken belül mindenki így szólítja. Természetesen a „Jasin” becenév, naná, hogy Lev Jasintól, az egykori szovjet válogatott kapustól eredeztethető. De hogy is volt ez? „Vissza kell mennünk az időben az Aranycsapatig – kezdett a történetbe Danyis Attila, aki a Pest megyei II. osztály, Déli csoportjában szereplő Dabas II. színeiben egy, míg a Pest megyei III. osztály, Déli csoportjába besorolt Dabas III.-ban két alkalommal lépett pályára a 2015/2016-os évadban. – Édesapámon keresztül indult el ez az egész, családi hagyomány, hogy szinte mindenki futballozott, mint Jasin, így nevezték el. Van egy bátyám, itt vagyok én, az unokafivérek és a keresztgyermekek, képzelheti, mindenki ezzel a becenévvel van megáldva. A focitársadalomban így ismernek bennünket.”
A fenti interjú megjelent ezen sorok írójától a Sportszelet 43. lapszámában. Azóta a Dabas II. Danyis Attila nélkül 7–0-s sikert aratott a Dömsöd otthonában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: