Továbbra is nyeretlen az NB III, Nyugati csoportjában szereplő Tatabánya FC, amely az 5. fordulóban a BKV Előre otthonában szenvedett 1–0-s vereséget.
Gyanítjuk, nem tapsolták volna meg érte a Sport utcában, ha a hajrában betalál egykori csapata hálójába. A nemrégiben honlapunkon is „bemutatkozó” Folmer Krisztián fejében maradt az egyenlítés, így a Tatabánya mindössze egy ponttal 16. helyezettként csak azért nem sereghajtó, mert a pontvadászat 17 csapatos. Az immár Boda József nélküli BKV Előre Birtalan János szép góljával tartotta otthon a három pontot, így a közlekedésiek fellélegezhetnek, nem úgy az egykori Bányásznál, amelyre pokoli szeptember vár, lévén a hétvégén fogadja a kiszámíthatatlan Puskás Akadémia II.-t, utazik a Diósdhoz, vendégül látja az Andráshidát, végül Dorogon zárja az ősz első hónapját, márpedig a Komárom-Esztergom megyei derbinek jelenleg szintén nem a TFC volna az esélyese. Úgy tudjuk, változások lehetnek Tatabányán, de nem feltétlenül a szakmai stábban, hiszen információnk szerint anyagilag stabilizálódhat az egyesület, lévén tőkeerős befektetőről hallani. Hogy így lesz-e vagy sem, kérdés, de önmagában az eredménytelenségre mindez még nem megoldás. Egy biztos, a korábbi rettegett alakulatnak nem a kiesés ellen kellene küzdenie. Vagy ha már igen, akkor nem az NB III-ban.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: