Foci a köbön

III. KERÜLET–ÉRD: HANGOLÁS. Korábbi 2-szeres válogatott lett az óbudaiak új edzője

P8010129Többhetes tárgyalássorozat végére tett pontot az óbudai egyesület vezetősége, így a hétvégi, az NB III, Nyugati csoport 4. fordulójában sorra kerülő III. Kerületi TVE–Érdi VSE bajnokin először ülhet le a hazaiak kispadjára az új edző.

bucszsoltMiután szerződést bontott Békéscsabán, szabad volt az út a fővárosba, így hétfőn megtarthatta első edzését a Hévízi úton Bücs Zsolt. A korábbi 2-szeres válogatott labdarúgó igazi világutazónak számít, hiszen a közeljövőben, szeptember 8-án az 52. életévét betöltő szakember játékosként és edzőként is sok helyen megfordult. Mint ismeretes, a szezon kezdete előtt távozó Varga László helyét ideiglenesen Tóth András szakmai igazgató váltotta és az első három fordulóban ő is meccselt – több fórumon tévesen Balogh Zoltánt nevezték meg Varga utódjának –, a negyedik játéknapon csupán azért nem, mert akkor a kék-fehérek szabadnaposak voltak. A korábbi 5-szörös válogatott hátvéd néhány héttel ezelőtt a Foci a köbönnek adott interjújában többek között így fogalmazott: „Bízom abban, megtaláljuk azt, aki megoldja a feladatot hosszútávon. Azért nincs most itt edző, mert olyat szeretnénk, akire számíthatunk jó ideig. Csak azért nem hozunk ide valakit, hogy aztán a télen elküldjük, így végül abban maradtunk, amíg nem találjuk meg az ideális jelöltet, addig én maradok.”

Bücs Zsolt a hétvégén mutatkozhat be, mégpedig az újonc Érdi VSE ellen, avagy Zsoltok csatáját láthatja a kispadoknál a nagyérdemű, ugyanis a Pest megyei csapatot a korábbi Fradi-kedvenc, Limperger Zsolt irányítja. Különleges összecsapás lesz ez a meccs a nemrégiben triplázó Skita Tamás számára is: az Érdre Dorogról másfél szezon után visszatérő 28 éves támadó fiatalként nem csupán Óbudán nevelkedett, hiszen 2006 nyaráig a III. Kerületi TVE játékosa volt.

MESÉL A KÖZELMÚLT
A két csapat legutóbb a 2012/2013-as bajnoki évadban találkozott egymással, akkor az NB III, Duna-csoportba volt besorolva a fővárosi és a Pest megyei alakulat. Az alábbi tudósítások megjelentek a Sportszelet 2012/59-es, illetve 2013/27-es lapszámában.

NB III, Duna-csoport, 13. forduló, 2012. november 10.
Érd–III. Kerület 1–1 (1–1)
Érd, 200 néző. Vezette: Tóth P. /9; 10/ (Varga B., Kóródi F.)
ÉRDI VSE: Kertész F. 6 – Ország P. 4, Nagy A. 4, Aradi Cs. 4, Kovács K. 4 – Berényi B. 4 (Flórián Á. 4, a szünetben), Gróf A. 4 (Mészáros T. 0, 70. p.), Horváth S. 4, Ivacs G. 4 – Skita T. 5 (Cservenka Gy. 0, 84. p.), Patkó Gy. 4. Edző: Miskovicz Bálint.
III. KERÜLETI TVE: Ferenczi B. 5 – Horváth G. 5, Kovács T. 5, Prókai P. 5, Lóska Cs. 5 – Pálfalvi Cs. 5, Móczó N. 5, Kocsis B. 5 (Dékány D. 0, 68. p.), Kocsis M. 5 – Kaszai G. 5, Horváth L. 5. Edző: Varga László.
GÓL: Skita T., ill. Horváth L.
SÁRGA LAP: Gróf A., ill. Lóska Cs., Móczó N., Dékány D.
MISKOVICZ BÁLINT: – Szégyenletes teljesítményt nyújtottunk, remélem, játékosaim szégyellik magukat.
– A végeredmény ezek szerint nem reális?
– Gyorsan vezetést szereztünk, és az első félidő alapján úgy tűnt, minden rendben van, a folytatásban viszont a III. Kerület akár a három pontot is elvihette volna.
VARGA LÁSZLÓ: – Ellentétes félidőket láthattunk. Az elsőben gyengén és ötlettelenül játszottunk, a másodikban jócskán feljavultunk, helyzeteket dolgoztunk ki, amelyek sajnos kimaradtak, ezért talán reális a döntetlen.
– A játéknap egyik nagy meglepetését okozták. Melyik a csapat igazi arca? Az, amelyik voltaképpen simán kikap hazai pályán 3–0-ra a Csepeltől, vagy amelyik 1–1-re végez a bajnoki címvédő otthonában?
– Azt gondolom, talán az utóbbi, mert azt tudni kell, hogy a Csepel ellen öt eltiltottam volt az alapcsapatból. Bármennyire is bő a keret, öt sztenderdjátékos hiánya nálunk sokkal erősebb együttesnek is problémát okozna. Ebből a szempontból tehát nem volt mérvadó az a meccs, de sajnos a csapat olykor meglep engem és saját magát is azzal, hogy mennyire gyengén, majd mennyire jól tud futballozni. Meglehet, a fiatalságból és rutintalanságból adódik, hogy kicsit hullámzó a teljesítményünk.

NB III, Duna-csoport, 28. forduló, 2013. május 25.
III. Kerület–Érd 2–2 (1–2)
Hévízi út, 200 néző. Vezette: Lak B. /7; 7/ (Zorinácz Á., Horváth E. I.)
III. KERÜLETI TVE: Kondor T. 0 – Kovács T. 5, Filó T. 7, Prókai P. 6, Lóska Cs. 6 – Pálfalvi Cs. 7, Örmény M. 5 (Molnár A. 0, 77. p.), Kocsis M. 5 (Kocsis B. 0, 66. p.), Kaszai G. 5 – Horváth L. 5, Aranyos M. 5 (Varga R. 5, a szünetben). Edző: Varga László.
ÉRDI VSE: Kertész F. 7 – Ország P. 7 (Süveges G. 0, 92. p.), Király A. 7, Aradi Cs. 7, Riba D. 7 – Sinka R. 7, Nagy A. 7 – Berényi B. 7, Patkó Gy. 7 (Jakab Á. 0, 80. p.), Cservenka G. 7 – Makutima N. 7 (Nika B. 0, 64. p.). Edző: Limperger Zsolt.
GÓL: Lóska Cs., Filó T., ill. Ország P., Aradi Cs.
SÁRGA LAP: Prókai P.
VARGA LÁSZLÓ: – Rosszul kezdtük a mérkőzést, ráadásul két hibánkat azonnal kihasználta az Érd. A második félidei lelkesedésünknek köszönhetően kiegyenlítettünk.
– Több volt ebben a meccsben?
– Sajnos nem, mert nagyon gyengén futballoztunk. A játékunk nem javult túl sokat a szünet után, de a lelkesedésünk vitt minket előre. A végeredmény reális.
LIMPERGER ZSOLT: – Mi a földön próbáltunk érvényesülni, az ellenfél a levegőben. Igazságos az iksz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!