Foci a köbön

BUDAFOK: FELKÉSZÜLÉS. Edzőmeccsek a „T” jegyében: Tatabánya, Törökbálint, Tököl

P6130260Készül a Budapest-bajnokság I. osztályára a legutóbbi kiírás során 59 ponttal a 4. helyen záró Budafoki LC.

Július 22-én, szerdán 17 óra 30-kor például a Tatabánya érkezik a Promontor utcába. Az egykori Bányász, amelynek kispadján ismét P. Nagy László ül. A szakember nem először meccselhet szintén egykori kiváló futballista-kollégája, Schróth Lajos ellen, hiszen túl azon, hogy mindketten dolgoztak hosszabb-rövidebb ideig a Bicskei TC-nél, korábban bajnoki pontokért is csatáztak, például akkor, amikor Schróth Lajos már a BLC-t irányította, míg P. Nagy „Pöci” László a Bicskét.

budafok_bicske

bicske_budafok

A felkészülés persze nem ér véget szerda este. Jönnek az újabb megmérettetések, szombaton 11 órakor a Törökbálint érkezik a fővárosba, míg július 29-én, szerda este a BVSC vendége lesz 18 órakor a Budafok. Magunk közt szólva ez a párosítás élvezetes, izgalmas meccset kínálna az NB II-ben is – ahol a múlt alapján mindkét egyesületnek a helye volna. Augusztus 1-jén, szombaton 11 órakor az Iváncsával csatázhat hazai környezetben a BLC, majd 5-én, szerdán, 19 órai kezdettel a Tordas otthonába látogatnak a budapestiek, míg a bajnoki főpróbát várhatóan augusztus 8-án, szombaton 11 órakor a Tököl ellen tartja a Promontor utcában a Schróth-csapat.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!