Foci a köbön

CSEPEL: EDZŐVÁLTÁS. Szabó Zoltán helyett visszatérő tréner a kispadon

P5160229Játékosként távozott, trénerként jött vissza: új edzővel a kispadján vág neki a következő szezonnak az NB III, Nyugati csoportjában 26 ponttal a 13. pozícióban záró Csepel FC.

Mint arról a Csepel FC honlapja beszámolt, Gabala Krisztián, az egyesület szakmai vezetője lemondott posztjáról, a korábbi Honvéd-futballista a Béke tériek utánpótlásában kap feladatot. A vezetőedző, Szabó Zoltán is távozik a felnőtt gárda éléről, akit Balogh István vált a kispadon. A frissen kinevezett szakemberről azt érdemes tudni, hogy Újpesten vált élvonalbeli labdarúgóvá, ám a kilencvenes évek közepén fél éven keresztül futballozott Csepelen, míg nemrégiben még az NB II-ben szereplő Zalaegerszegi TE pályaedzője volt. A csapat nyári első felkészülési mérkőzésére már szombaton sor kerül, július 4-én 10 órakor az NB III, Közép-csoportjában Dzurják József vezetésével bronzérmet szerző Rákospalotai EAC vendégeskedik Csepelen.

P5160422

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Blackpool Biliárd says:

    Gabi Köszi ! Ez nagyon jól sikerült !


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!