
A kapus Dombai András és a támadó Márkus Tibor – utóbbi az NB II-be jutó Budaörsnél a Tatabányáról távozó tréner, Miskei Attila segítője lett – távozása nagy veszteség, kérdés, sikerül-e őket megfelelően pótolni a húszcsapatos bajnokság rajtjára. A vezetőség tatabányai, illetve a klubhoz kötődő futballistákat szeretne a csapathoz csábítani, így nem volna meglepetés, ha például a legutóbb Tökölön futballozó, a Pest megyei I. osztályba zuhanó együttestől a több poszton is bevethető Győri Zoltán visszatérne. A Tatabánya FC az első nyári felkészülési mérkőzését július 8-án, szerdán, várhatóan délután fél hatkor a Csákvár ellen vívja, igaz, a társulatnak Miskei Attila távozása után egyelőre még nincs edzője. Érthető volna, ha a vezetés a klubhoz szintén kötődő szakemberre bízná az együttest, így az sem jelentene különösebb szenzációt, ha a Bozsik Péter, Kiprich József, P. Nagy László, Plotár Gyula-négyesből kerülne ki az egykori Bányász következő trénere.


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: