KISPÁLYÁS NAGYPÁLYÁSOK. Futsalosok fókuszban: Bernhardt Barbara (Hajdúböszörményi TE)

A parkett angyalai és ördögei gyors gondolkodású, technikás és fifikás játékosok, akik közül jó néhányan nagypályán is futballoznak, ám az alábbi sorozatban a futsalé lesz a főszerep. Ezúttal Bernhardt Barbara, a női NB I-ben szereplő Hajdúböszörményi TE futsalosa felelt a Foci a köbön felvetéseire.

Amiért elkezdtem futsalozni: „Megszűnt az akkori nagypályás csapatom létszámprobléma miatt. Viszont futsalra elegendő volt a létszámunk, így beneveztünk az NB II-es bajnokságba.”

Legjobb meccsem a pályafutásom során: „Nem tudnék megnevezni egy konkrét mérkőzést. Több jó meccset játszottam pályafutásom során.”

Legnagyobb élmény, amit a futsal adott: „Magyar Kupa-finálék, láthattam Moszkvát.”

Legnagyobb siker, amit eddig elértem: „Magyar Kupa-győzelem. Szerepelhettem a válogatottban.”

Pozitív tulajdonságom a parketten: „A kapu előtt önzetlen vagyok.”

Negatív tulajdonságom a parketten: „A párharcokat nagy százalékban elveszítem.”

Célom a mostani szezonban: „Célunk mind a bajnokságban, mind a kupában a négy közé kerülés volt. Ami, azt hiszem, jól sikerült, hiszen az első NB I-es évünkben sikerült mind a két helyen megszereznünk az ezüstérmet.”

Célom a távolabbi jövőben: „Bajnokságot nyerni a csapatommal, mert már csak a bajnoki arany hiányzik az éremkollekciómból.”

Tovább a blogra »