Az élet csak pillanatokig tűnik szépnek. Mi másra gondolhattak volna a Püspökszilágy játékosai az elmúlt víkenden, amikor a hazai pályán futballozó Gödöllői SK II. már 2–0-ra vezetett a 8. (!) percben? A reménysugár csupán néhány minutumig villant fel, hiszen a szépítést követően a házigazda 7–1-re verte vetélytársát a Pest megyei III. osztály, Közép-csoport 26. fordulójában.
Szabó Lászlóval nagyot fordult a világ. Hiába futballozott nagy területen, hiába játszott rendre kapura veszélyesen, a legjobb mesterlövész díját sohasem nyerte meg. Egészen idáig. Merthogy a sors valamiképpen kompenzálni akar, lévén bár a Gödöllői SK II. aligha lesz bajnok, de a 37 éves férfi vezeti a góllövőlistát. Az élet nem csak pillanatokig tűnik szépnek.
– Erre mondják, hogy több, mint egy győzelem? Kérdezem ezt úgy, hogy a vesztett pontok tekintetében a közvetlen riválisoknál az előny.
– A csapategységet dicséri, hogy ilyen jól fel tudtunk állni, mert bár tartottunk picit az ellenféltől, de hála Istennek, a hazai pályának és a gyorsan szerzett góloknak köszönhetően rendre megtartottuk a labdát és az előnyt, így a második félidőben csak az volt a kérdés, mennyi lesz a vége – felelte Szabó László, a Gödöllői SK II. rutinos labdarúgója. – Nagyszerű ellenfelet győztünk le, idegenben és itthon is jó meccset játszottunk a püspökszilágyiakkal.
– Minek köszönhetően alakult így? Mert az egy dolog, hogy rangadó jellegű összecsapást vívtak, az meg egy másik, hogy a végeredmény nem ahhoz méltó.
– Úgy gondolom, hogy az elején jól felpörgettük magunkat, jöttek a gólok is és ez sokkolta az ellenfelet.
– Nem mellékesen ön háromszor is eredményes volt.
– Csapattársam átadta a második gólt, amit 11-esből szereztem, míg az elsőt akcióból lőttem, szintén a középpályásunk, Szeles Dávid lyukra futtatott, majd egy lövőcsel után jobb lábbal a hosszúba tekertem el a labdát. A harmadikat pedig emberhátrányban rúgtam egy jó kiugratás után, a leshatáron belül rávezettem a kapusra és begurítottam.
– A pályán miként élte meg ezt a találkozót? Ezúttal teljesítettek a legprímábban?
– Az egész szezont nézve a legjobb meccset most játszottuk. Hozzáteszem, tényleg annak köszönhető az egész, hogy máskor több lehetőség kell, hogy ennyiszer betaláljunk, míg ezúttal két helyzetből kettőt belőttünk és ez megadta az alaphangulatot.
– Hétfőn este az öregfiúmeccsen is triplázott?
– Nem, csak egy gólt lőttem, mert nem csatárt, hanem középpályást játszom a Gödöllői SK-ban.
– Akkor sehogy sem szakad el Gödöllőtől.
– Nem, ráadásul azt lehet mondani, hogy a pályafutásom ugyan itt kezdődött, mégis, 30 éves elmúltam, amikor nagypályán elkezdtem focizni.
– Hogyhogy?
– Serdülőben meg az ifiben jártam edzegetni, de annak idején, amikor elkezdtem a szakmámat, a tanulóidő miatt már nem gyakoroltam, így abbahagytam a futballt, de a gárda tagjaival később megkerestük egymást. Így jött az ötlet, hogy a megyei harmadosztályban összeállunk, és hála Istennek, egész jól összehangolódtunk.
– A megyei második vonal lehet cél?
– Nem, biztos, hogy nem, a csapat magja ugyanis 30 év fölötti. Néhány éve megnyertük a bajnokságot, de nem mentünk fel, mert van úgy, hogy kevesebben vagyunk, és edzés nélkül a ,,megye-kettőt” és a ,,megye-hármat” sem lehet csinálni, ha az ember nem teszi oda magát.
– Ez viszont önre semmiképp sem igaz.
– Évek óta csatárt játszom, és ez a legjobb szezonom, ugyanis a múlt vasárnapi három találatommal fölényesen vezetem a góllövőlistát.
– Amihez gratulálok, de ilyenkor szokás felvetni, hogyan tovább?
– Bízom benne, a csapat összeáll még egy szezonra, de mivel 37 éves elmúltam, ezért valószínű, hogy az öregfiúkat fogom majd erőltetni. A munka mellett az bőven belefér.
– Csak nem a csúcson akarja abbahagyni?
– Majd meglátjuk, hogy egy, vagy esetleg két szezon van bennem, ez attól is függ, mennyien jönnek hozzánk. Kitartanék, ameddig lehet, de valószínű, hogy a fiataloknak kell adni a lehetőséget. Biztos vagyok abban, rövid időn belül beépülnek olyan játékosok, akik megadják az alapot a többségnek, és akkor a sikerek továbbra sem maradnak el.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 23. lapszámában. Azóta a Gödöllő II. a Kisalag otthonában 2–1-es győzelmet aratott.
„Talán a tavaszi idény legjobb mérkőzését játszottuk a Püspökszilágy ellen. Azért is örülök ennek a győzelemnek, mert csapatösszehozó is volt ez a diadal. Vetélytársunk jó képességű ellenfél, mégis reális a gólkülönbség. Most csak ideiglenesen vagyunk az 1. helyen, miután legyőzte a Csömör a Mogyoródot, és valószínűleg a bronzéremért fogunk küzdeni a továbbiakban, de nem vagyunk elkeseredve, megpróbáljuk ezt a pozíciót megcsípni.”
KERECSÉNYI-FODOR NORBERT, a Gödöllői SK II. játékos-edzője
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: