Április 18-án töltötte be a harmincat, míg egy nappal később duplázott. A boldog születésnap-kitétel adott Cserna Gábor esetében, hiszen ha nincs a Ráckeve támadója, most meglehet, arról írnánk, hogy a Dunaharaszti II. 1–0-ra nyert hazai pályán a Pest megyei II. osztály, Déli csoport 23. fordulójának múlt vasárnapi játéknapján.
2012-ben még a 29 után ünnepelhetett, de 2015-ben már a harmincadikra koccinthatott. Nem, nem őrültünk meg, hiszen három esztendeje az a mennyiség majdnem elég volt a gólkirályi címhez – lám, milyen a sors, a manapság Felsőpakonyban futballozó Wrábel József akkor annyit szerzett, amennyi év után Cserna Gábor idén pezsgőt bonthatott. Éppen harmincat.
– Csak semmi duhajkodás, csak semmi dorbézolás?
– Visszafogottra sikerült a szombat, de azért szülinapoztunk – mondta Cserna Gábor, a Ráckeve támadója.
– Jól tette, merthogy az igazán nagy csattanó nem a pezsgősüveg pukkanása volt, elvégre mégiscsak kétszer talált be a Dunaharaszti II. hálójába.
– Pedig a táblázat alapján ez olyan sima meccsnek tűnt sokaknak…
– A pályán belül sem változott a vélemény?
– De, ott nagyon nehéz volt. Persze az is jogos, hogy mi sem az első háromban vagyunk…
– Tartok tőle, távolabb vannak a dobogótól, mint a Surda-kalap a jelenlegi divatirányzattól. Ez a realitás, a kiesés elleni harc, a biztos bentmaradás kivívása?
– Idén biztos nem szólunk bele az érmek alakulásába, nekünk ez a pozíció szimpatikus. Így is már erőn felül jönnek a meccsek.
– Azért csak örült a duplának, nem?
– Hát persze. Minden egyes meccsnek tudok örülni, sőt szerintem jobban küzdök, mint régen.
– Komolyan?
– Aha!
– A kor teszi?
– Vagy azért van ez így, mert egyre kevesebb erőm van hozzá. Kell az a plusz, amit néha túlpörgősen is, de bele kell rakni.
– Látványos gólokat szerzett?
– Majdnem azt mondtam, hogy lemaradtam az elsőről.
– Mivelhogy?
– Nem tudnám azt a momentumot visszahozni, ahogy elrúgtam. Az megvan, hogy Salamon Gábor beadta a bal oldalról, az is, hogy mellre vettem, ám nem tudom, hol volt a kapus, de jobb külsővel ellőttem a hosszúba. A lövésről, illetve a mozdulatról mégis lemaradtam, csak a hálóban láttam a labdát. A második sima lekeresztezős mozdulat után született. Szász Szabolcs keresztbe rúgott harmincról egy labdát, amelyre a kapus elfelejtett kiindulni, aztán már csak az üres kapuba kellett lőnöm.
– Cserna Gábor pedig köszönte szépen.
– Naná. Ezekből élek.
– Tizenkettőnél jár, ugye?
– Annyinál, de hogy sok vagy kevés? A tavalyi félszezonom keszekuszára sikerült Peregen. Előbb elszakadt a térdemben a belső szalag, ami hét hét pihenőt jelentett, ám alighogy sikerült felépülnöm, rehabilitációként következett a biciklizés. Sikeresen elestem, ami 12 hét gipsszel járt. Ez volt a kezem. Jó fejek voltak a játékvezetők, ezért jöhetett a könnyített gipsz kompromisszumként, így technikailag alkalmas voltam a játékra, csak edzőnk, Agonglo Joel Geraldo vagy nem akart kockáztatni, netán mást szeretett volna.
– El akart jönni Peregről? Mert azt tudom, hogy hívták.
– El, persze. Már nem is volt meg a helyem, nem éreztem, mi a szándék, és amikor játszottam, akkor sem igazán feküdt a stílus.
– Hazatért? No, nem most, hiszen amikor először kerestem, említette, hogy este 8-ra otthon lesz, hanem úgy egyébként, Ráckevére.
– Ezt nem mondanám, hiszen nekem a Pereg is hazai pálya. Életem két csapata volt, még a Kiskunlacháza került szóba, de még elodázom a döntést. Fél év, egy év talán. A megye-hármat a legeslegvégére tartogatom.
– Csak van önben még néhány jó esztendő, nem?
– Hát, majd most kezd elválni.
– Miért mondja?
– Ez a harmincadik életév meglátjuk, mit hoz, kényelmetlen tud lenni. Nem mondom, hogy rosszindulatból vagy direkt, de az egyik srác a Dunaharasztiból úgy vágott a meccs elején könyökkel tarkón, hogy csak na! Azt még kiültem, de a 80. perc környékén halántékon is találtak, akkor már szédültem, zúgott a fejem, és nekem jönnöm kell dolgozni, márpedig ez nem biztos, hogy hiányzik.
– Akkor ugyanaz a helyzet, mint régen? Egy félidő foci, aztán autóba pattan, és irány az Országos Mentőszolgálat?
– Úgy bizony. Két héttel ezelőtt az Alsónémedi ellen is mondtam, hogy az első félidőt vállalom, mert éjszakára jöttem dolgozni, de végül sikerült beleszorítani, hogy kocsival időben felértem. Viszont van, amit már nem akarok: ha előtte éjszaka dolgoznom kell, nem játszom másnap. Eddig még sikerült elkerülni, de volt egy bulifoci a télen, iszonyú volt, nagyon rosszul éreztem magam.
– És az bántja a korábbi gólkirályt, hogy újabban nincs ott a mesterlövészek versenyének élmezőnyében?
– Nem, abszolút nem. Az előző szezonban is, ha kicsit jobb helyzetben volt valaki vagy még nem volt felpörögve, visszavettem és legurítottam neki. Ha nyerünk, az sokkal többet számít. Persze ezt néha túlpörgöm, amit sok jelenlegi csapattársam is elismerhet. Ha valaki nem találja el, most én kiabálok a legtöbbet.
– Ha nem figyel oda, szakvezető lesz önből.
– Ahogy megyek bele, egyre jobban el tudnám fogadni, hogy irányítsak egy csapatot. Vagy csak úgy hiszem, hogy rálátok a focira.
– Minden jó úgy, ahogy van? Képességek, lehetőségek, osztályok, miegymás.
– Erről beszélgettünk már régen is, ez így alakult, és nem érzem azt, hogy milyen jó lenne, ha magasabb osztályban is játszottam volna, úgyhogy nincs bennem emiatt hiányérzet.
– A tavasz eddigi részével kapcsolatban sem lehet, de mire számít a véghajrában?
– Mindenkit meglepünk.
– Tényleg?
– Hát persze!
– Vagy így, vagy úgy?
– A ’Némedi-meccs is nagyon kevésen múlott, a Délegyháza elleni a kiállításon ment el, a dömsödin meg nem voltam. Most a Bugyi, Halásztelek, Pereg-hármas következik, jöhetnek így sorba. Most már nem tudom elfogadni ezeket a döntetleneket, megőrülnék egy 1–0-ért.
– Még a végén valóban edző lesz.
– Lehet.
– Az imént nevetett, de most nem biztos, hogy fog: a Pereg elleni presztízsmeccs lesz?
– Nem érzem úgy, hogy valakinek is bizonyítanom kellene. Egy fogadást már így is nyertem.
– A sikerélmény mindig jól jön.
– Az egyik korábbi peregi csapattársam édesapjával fogadtunk, hogy két szezon alatt nem szerzek annyi gólt, mint amikor a huszonkilenc összejött. Azt elfelejtette vagy nem figyelt oda, hogy tavaly húszat rúgtam, és nem kellett sok. Ugye, tizenkettőnél járok, úgyhogy ez már megvan. Ahogy a tálca söröm is.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 17. lapszámában. Azóta a Ráckeve hazai pályán 4–2-es vereséget szenvedett a Bugyitól, Cserna Gábor szerezte csapata mindkét gólját.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: