Január elsején lett volna 70 éves a magyar futball legendás alakja, a Ferencváros korábbi klasszisa, Varga Zoltán. Az alábbiakban az április 9-én immár öt esztendeje elhunyt, a mai napon a Fővárosi Közgyűlés által posztumusz díszpolgári címben részesülő szakemberre emlékezünk.
A lelátón senki sem volt. A kamera végigpásztázta az Üllői úti stadiont, majd a szemüveges férfi lépteit követte, aki leült a kispadra. A kispadra, amely olyan idegennek tűnt. Akkor már messze járt a Ferencvárostól, távol a nyüzsgéstől, a megfelelési kényszertől, az eredményhajhászástól. A Szerelmes földrajz című műsor riportere halkan beszélt a világszerte fényes egyéniségről, a dobozban maradt tehetségről. Varga Zoltán nem kerülte ki a választ.
„Ez valóban így van, most már így visszapörgetni az időt, valamiről panaszkodni, de jó lett volna, hogyha… Ezt én nem szeretem, úgyhogy nem sírok ezután. Nekem így sikerült az életem, és a leglényegesebb pedig az – szerintem minden embernek ez kell, hogy legyen, a labdarúgóké is –, hogy végső soron azt mondhatom, boldog ember vagyok. Ennél fontosabb nincs az életben.”
A lelátón nincs már senki. A stadion sem a régi, lebontották már. Megépült, megszépült minden, elsöpörve a múltat, a fradizmus fontos szeletét. Nincs már meg a kopott kispad, a kamera sem forog, a lépteket sem hallani. A szemüveges férfi mindörökké megpihent.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: