A bajnokság bombameglepetése. A sereghajtó Tököl Győri Zoltán 16. percben szerzett találatával 1–0-ra legyőzte a listavezető Budaörsöt az NB III, Nyugati csoport 22. fordulójában. A siker egyik legfőbb letéteményesével, a rendkívül remekül futballozó 27 éves Kovács Istvánnal beszélgettünk – nem csupán a múlt szombati találkozóról.
Az első siker. Kiböjtölték. Kilenc hónapot vártak rá, de megérte. Nehéz szülés volt. A „kis jövevény jól van, ahogy a „boldog kispapák” is. Ennek köszönhetően 22 forduló után immár nincs nyeretlen csapat az NB III, Nyugati csoportjában
– Ez volt az a meccs, amikor álmukban sem hitték volna, hogy nyernek?
– Az eddigi játékunk alapján is rendre megvoltak a helyzeteink, lehetőségeink, és úgy gondolom, ezúttal 70 percig bírtuk – mondta Kovács István, a Tököl labdarúgója. – Hála Istennek, most szervezett játékkal be tudtuk gyűjteni a három pontot.
– Eszerint az utolsó 20 percben már Fortuna is besegített?
– Mindenképpen, de ugyanez igaz a pályánkra is.
– A sikert nem adták ingyen, kőkeményen megdolgoztak érte. Minek köszönhetően nyertek? Netán a Budaörs félvállról vette volna a Tökölt?
– Belülről nem éreztem rajtuk, hogy esetleg lazábban vették volna a mérkőzést. Azt láttam rajtuk, hogy a pálya nem ideális számukra, de azt gondolom, mindkét félnek ugyanazon a játéktéren kellett futballoznia. A saját játékunkról pedig valóban csak azt mondhatom, hogy szervezett védekezéssel a kontrákra építettünk még úgy is, hogy sokat nem volt nálunk a labda. Ellenfelünknek helyzetei, illetve kapufái voltak, így nem állítom azt, hogy megérdemelten nyertünk, de az egy pontot mindenféleképpen megérdemeltük volna.
– Edzőjük, Hollik András hétről hétre elmondja, hogy sosem szenvedtek egyértelmű vereséget. Ha ezek a kudarcok nem lennének, hol volna a társulat helye?
– Úgy gondolom, elég fiatal brigád jött össze nálunk. Igaz, én csupán a télen csatlakoztam, de elég jó közeget ismertem meg. Keletről jöttem, Hajdú-Bihar megyéből. Volt egy szemléletem a fociról, majd kikerültem Ausztriába, ám nekem muszáj volt visszacsöppennem a magyar valóságba, mert ebben érzem jól magam. De hogy a kérdésére is válaszoljak, nem a kiesőhelyek bármelyike volna a realitás.
– Jókora kacskaringók vannak a karrierjében. Hogy került keletről nyugatra?
– Annak idején Balmazújvárosban futballoztam, a barátnőm Pestre járt iskolába, úgymond választanom kellett, és azt mondtam, megpróbálok itt, a fővárosban érvényesülni, mivel úgy voltam vele, itt több a lehetőség. Ki szerettem volna kerülni külföldre, ott is megmutatni magam. Már öt és fél éve élek Budapesten, valamint három és fél évig játszottam Ausztriában, egy évet Dorogon voltam, majd úgy alakult, hogy lett egy kis kitérőm Kabán. Nyáron megyek ki a strandfoci Bajnokok Ligájára, hiszen a Goldwin Plussban játszom. Úgy voltam vele, az Aramis futsalcsapatánál is van edzés, ahogy nagypályán is, no és a strandfoci-válogatotthoz is mennem kell, így legalább lesz erőm a nyárra.
– Hogy bírja a tempót, a három helyen való helytállást?
– Illetve ott a munka, azt se felejtsük el, ugyanis szobafestő-mázoló és tapétázó vagyok. Minden reggel 6-kor kelek és délután 5-ig dolgozom. Nekem a futball az életem, a kikapcsolódásom, így ha munkának nevezném, az csúnya lenne, mert azt csinálok, amit szeretek. Addig, amíg bírom, így is marad. A strandfocit imádom, a futsalt szeretem, ráadásul hála az égnek, bajnok lettem a Berettyóújfaluval. A nagypálya pedig mindig közel fog állni a szívemhez, mivel azon nőttem fel, és bár az NB I-ben sajnos nem játszhattam, pedig az volt a vágyam, de nem kesergek, nincs miért: ez így jött össze.
– Amikor Ausztriában futballozott, akkor is ment és kikente Mari néni és Miska bácsi hálószobáját?
– Nem vagyok otthonülős típus, és nekem nem büdös a munka: én megfogom a taknyos papírzsebkendőt és kidobom a kukába. Amikor kijártam, péntekenként kellett kimennem, hiszen szombaton voltak a meccseink, de hétfőtől péntek délig egyfolytában melóztam. Márpedig egy lábon nem él meg az ember.
– Akárcsak a pályán, ott is előny, ha kétlábas a futballista. Hogyan tovább, ami a labdarúgást illeti?
– A Bajnokok Ligája-megmérettetésnek örülök, de a másik része az, hogy szeretném, ha az emberek nem tennének le rólam.
– Amennyiben?
– Keleten már ismernek, itt még nem, éppen ezért szeretném, hogy itt, a főváros környékén is megmutassam magam. Ehhez az egyik lépcsőfok lehet a Tököl, de én állok minden elé. Nem félek a kihívásoktól, sőt, kifejezetten szeretem azokat.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 15. lapszámában. Azóta a Tököl Csepelen 0–0-ra végzett – amint arról fényképes hangulatjelentést olvashattak –, míg legutóbb hazai környezetben szenvedett 4–0-s vereséget a Sárvártól.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: