Ami vidám vasárnap itt, szomorú hétvége lett ott: könnyed zöld-fehér győzelem született az Astra ellen.
„Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hej!”
A 76. percben jártunk, és az egész találkozót vígan végigdalolászó, valódi meccshangulatot teremtő Fradi-tábor fogalmazta meg ekképp a véleményét. Ekkor már 6–0-ra vezettek a lányok, az egész bajnokit végigzakatoló kedvencek, és bizony rossz volt nézni az Astra vergődését a népligeti oroszlánbarlangban. A Kismartoni útra ugyanis nem nyerni járnak a vetélytársak, hanem túlélni. Így volt ezzel az újoncként menetelő és méltán felsőházba jutó Dorog – az idén már kétszer is – ugyanúgy, ahogy a Szeged, a Femina vagy az Újpest.
Ezúttal egy pillanatig sem volt kérdéses a Ferencváros győzelme, ami még akkor is igaz, ha a 32. percig egészen remekül tartották magukat a rózsaszín-feketék. Addig rendre közbenyúlt egy láb, jól mozdult ki a kapus, jött egy megelőző szerelés, de abban a minutumban már kevés volt lelkesedni, nagy szívvel játszani, valamiféle pluszt hozzátenni. Az előrelopakodó Fenyvesi Evelin megérdemelte ezt a gólt, hiszen a kiváló képességű válogatott labdarúgó súlyos sérülése után tért vissza az elmúlt hetekben, nagy kedvvel, frissen és egyre fittebben.
Egy perccel később aztán minden megváltozott. Megmagyarázhatatlan gólt kapott az Astra a szemfüles Szabó Viktóriának köszönhetően, amivel tulajdonképpen vége is lett a meccsnek, ugyanis onnantól kezdve a tisztes helytállásért, az önbecsüléséért küzdhetett az Astra. Kétségtelen, Kovács Klaudia nagyot hibázott, de nem szabad elfelejteni, hogy az amúgy nagyszerű képességű kapus rengeteget tett eddig és még fog is tenni az Astra jó szerepléséért.
A szünet után mindössze négy percet bírt ki a vendégvédelem gól nélkül, márpedig az jól látszott, hogy ezen a napon nem csupán a felépített akciók, hanem a pontrúgások is életveszélyesek, a Fradi pedig könyörtelenül kihasználta a tálcán kínált lehetőségeket.
A második felvonás első félórája értékelhetetlen volt, ami a vendégsereget illeti, két élcsapat találkozójáról lévén szó fájó ezt leírni, de alighanem ha az lett volna a tét, hogy tízgólos különbségnek kell lennie a lefújás végén, a Ferencváros tudta volna növelni a tempót.
A hajrához közeledve minden mindegy alapon meg-meglódultak a vendégek, a katasztrofális vereség ellenére megemlítendő Megyes Ágnes és Godvár Kazalin neve, akikre szinte rá volt írva, mennyire bántja őket a váratlanul nagy különbség.
Bármennyire is hihetetlen, a két fővárosi egyletben a vasárnapi meccs után is találni közös pontot, éspedig azt, hogy a hétvégi derbit mielőbb el kell felejtenie mindkét félnek, mert ez volt az az összecsapás, amelyen az FTC-nek szinte minden összejött, míg az Astrának semmi.
Ennél plasztikusabban csak az alábbi, mérkőzés előtti párbeszéd mutatja meg a futball milyenségét: amikor ezen sorok írója azt kérdezte a találkozót végeredményt befolyásoló hiba nélkül letudó játékvezetői hármas egyik tagjától, a kettes asszisztens Gyöngy Krisztinától, miért van bekötve a keze, egy mosoly kíséretében csupán annyit mondott: „fociztam”. Nos, valami hasonló történt vasárnap délután a zöld-fehérekkel és a rózsaszín-feketékkel is.
Női NB I, felsőházi rájátszás, 2. forduló
Ferencváros–Astra 6–0 (2–0)
Népliget, Kismartoni út, 100 néző. Vezette: Bartkó Eszter (Vad Anita, Gyöngy Krisztina)
FERENCVÁROSI TORNA CLUB: Samu Anna – Madarassy Kitti, Szabó Dorottya, Inna Zlidnis, Manja Benak (Viczai Katalin, 69. p.) – Bognár Enikő, Fenyvesi Evelin, Szabó Viktória – Horváth Boglárka (Horváth Zsófia, 69. p.), Mosdóczi Evelin (Nagypál Fatima, 69. p.), Orji Ebere. Edző: Dörnyei Balázs.
ASTRA HUNGARY FC: Kovács Klaudia – Molnár Judit, Vidács Krisztina, Kakuszi Adrienn, Megyes Ágnes – Alisa Sukovic (Mercz Dorottya, 55. p.), Szabó Boglárka, Dikanová Domika, Godvár Katalin – Sümegi Éva, Gyöngyösi Alexandra (Pavlik Júlia, 55. p.). Edző: Dombó János.
Gólszerző: FENYVESI EVELIN (1–0) a 32., SZABÓ VIKTÓRIA (2–0) a 33., ORJI EBERE (3–0) a 49., MOSDÓCZI EVELIN (4–0) az 53, FENYVESI EVELIN (5–0) a 62., BOGNÁR ENIKŐ (6–0) a 76. percben
Sárga lap: Fenyvesi Evelin
Jó: Bognár Enikő, Fenyvesi Evelin, Szabó Viktória, Mosdóczi Evelin, Orji Ebere, ill. Megyes Ágnes
Szenvedélyes edző. Irányít a kispadról, csatába indít a kispad előtt. Mégis ez volt az a találkozó, amelyen nyugodtan hátradőlhetett és élvezhette az előadást. Volt mit nézni.
– Jó kis edzőmeccset játszottak.
– Azért több volt ez egy edzőmeccsnél – vágta rá kapásból Dörnyei Balázs, a Ferencváros edzője. – Csúnya dolog lenne elverni az Astrán a port, mert kikapott tőlünk 6–0-ra. Nem szabad elfelejteni, ugyanez a csapat néhány héttel ezelőtt nyert ugyanitt 1–0-ra. Elég nagy szívű társaság, annyi volt a különbség, hogy ezúttal teljesen más Ferencváros volt a pályán. Azon a héten nagyon keményen edzettünk, utolsó hetünk volt, amit együtt töltöttünk a rájátszás előtt, így egy picit savasan érkezett a csapat, ez az én hibám, amit elkövettem a felkészülés során. Most felkészültebbek voltunk, meg aztán nyilván egy okos csapat tanul a saját hibáiból. Mindig elmondom, most is ezt teszem: elég intelligens játékosokkal vagyok körülvéve, talán ez ütött vissza pozítívan most. Sokat okultunk az akkori mérkőzésből, aminek nagyon örülök, mert az elmúlt hetekben többször ostoroztam a csajokat, hogy jó első félidő után elaludtuk a másodikat, ezúttal viszont becsülettel végigdolgozták az egész mérkőzést, ami kiváló sportemberi magatartást jelent.
– Fontos meccs ide vagy oda, alighanem már minden társulat a helyosztókra készül.
– A lebonyolítási formát akkor lehet kritizálni, ha a csapatok nem töltik meg tartalommal. Nem feltétlenül kellene ekkora különbségnek lennie az együttesek között, mint ezen a hétvégén, ám ezzel együtt azt gondolom, minden klub, amikor a bajnokságra nevez, tisztában van a lebonyolítási formával, aszerint rakja össze a felkészülését, az éves programját. Mi így csináltuk tavaly júniusban, és bár ezt is sokszor elmondtam, minden meccs egy edzőmérkőzés, és ezzel nem az ellenfeleket akarom bántani. Olyan edzőmérkőzéseket vívunk, amelyekkel igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a bajnoki döntőre. Úgy gondolom, a Ferencvárosnak ott van a helye, bár matematikailag még nem értünk oda. Kellene valahol egyetlen pontot összeszednünk, remélhetőleg ez – a realitások talaján maradva – a következő négy meccsen összejön.
– Az MTK elleni tavalyi kupadöntő például igen emlékezetesre sikeredett, de vajon most jobb, kedvezőbb előjelekkel várhatja az FTC a bajnoki- és az MK-finálét? Egyáltalán jobb csapatnak tartja a jelenlegi Fradit, mint a tavalyit?
– Nem nehéz ezt meghatározni, hiszen azt tudom, hogy ez a csapat, amelyik most a pályán volt, egy évvel rutinosabb. Ezt a tapasztalatot nem lehet edzésen megszerezni. Lejátszottunk 30-40 mérkőzést, jelentős része kemény meccs volt külföldi, profi társulatokkal. Biztos, hogy tapasztaltabb a mai Ferencváros. Az is biztos, hogy több munka van bennünk, hiszen egy év eltelt, többet tudunk futni, dinamikusabbak, erősebbek lettünk, taktikailag is érettebb a csapat, a repertoárunk is szélesebb. Éveken keresztül a 4–3–3-hoz hasonló játékrendszerben futballoztunk, míg adott esetben már meccs közben tudunk változtatni legalább még egy, de lassan két másik rendszerre, hiszen megvannak hozzá az emberek. Van 18-19 hasonló képességű játékosunk, és most csak az egészségesekről beszélek, akit bármikor pályára küldhetek. Nagyon fontos, hogy nem 11 labdarúgónk van, ezt folyamatosan sulykolom beléjük, mert egy bajnoki címet nem 11 ember fog megnyerni, hanem egy 21 fős keret, mert annyian vagyunk, ha egészséges mindenki. De hogy én mit mondok, az nem jelent semmit. Felkészülünk a mérkőzésekre, ahogy az ellenfél is, összecsapunk, és el fog dőlni, melyik csapat az, amelyik jobb lesz a bajnokság végére.
– Közeledünk a véghajrához. Elvárás a kupagyőzelem vagy a bajnoki cím?
– Egyáltalán nem az. Senki nem vár tőlünk semmiféle trófeát az idén. Ami van elvárás, azt saját magunkkal szemben támasztjuk. A munka, amit elvégzünk év közben, ami áldozatot hoznak a játékosaim, amekkora szívük van, ez támaszthat elvárást a csapattal szemben. Az első számú célunk, hogy bekerüljünk a döntőkbe és jó meccseket játsszunk, amiből a csapat építkezhet, fejlődhet. Úgy gondolom, nem az a kérdés, a Ferencváros lesz-e a bajnok, hanem az, hogy mikor, ugyanis rengeteg energiát áldoz erre a klub tisztességes keretek között. Nálunk papíron követhető minden, tisztességes munkaszerződések keretében kapják a játékosok az ösztöndíjukat – én legalábbis annak hívom –, nincsen zsebbe dugdosott pénz és nincsenek mondvacsinált reklámszerződések. Ebben már egyértelműen bajnok a Ferencváros, azaz hogy kell tiszta úton keresztül futballt csinálni. Aztán hogy ez az idén már eredményre vezet-e vagy sem, majd eldől a mérkőzéseken. Egy biztos, senki nem fog a kardjába dőlni, ha ebben az évben csak az ezüstérem jut nekünk.
Következhet a Dombó-hadművelet. Merthogy az Astra edzője pontosan tudja, hogy most nem lehet letargiába esni, sebeket nyaldosni. Jön az újabb feladat, ismét jön egy összecsapás, amelyen adott a lehetőség a javításra.
– Ha egy mód van rá, és nem probléma, ne nyilatkozzanak a játékosai. Ezt kérte, és a magunk részéről tiszteletben tartjuk mindezt. Miért akart csak ön beszélni a sokk után?
– Azért kértem őket is erre, de inkább fogalmazzak úgy, hogy javasoltam, mert ezért a vereségért kizárólag én vagyok a felelős és nem a játékosaim – mondta Dombó János, az Astra edzője. – Szeretném őket felmenteni a katasztrofális kudarc alól. Valljuk be őszintén, az idény leggyengébb játékával értük el ezt az eredményt. Semmi más nem történt, egész héten és ezen a napon is olyasmit vártam a csapatomtól, ami nem volt benne, amire nem voltunk képesek, amit nem tudtam megfelelően lereagálni, amiért elnézést kérek mindenkitől, de elsősorban a saját csapatomtól, másodsorban pedig az értünk szorítóktól.
– Ez a realitás? Hiszen a meccs előtt arról beszélt, rengeteg hiányzójuk van, amit az is bizonyít, hogy a szakmai stáb tagjainak nagyobb volt a létszáma, mint a cserejátékosoké.
– A vereség reális, azzal nincs probléma, a mértékével van. Ezért teszem magamat felelőssé és nem a játékosaimat. Azzal, hogy a Ferencváros hazai pályán legyőz bennünket, a játékosállományát, az infrastruktúráját, a hátterét tekintve nincs gond. Nálunk amatőr futballisták játszanak, náluk profi futballisták, profi szerződésekkel. Hála a Jóistennek, teszem hozzá, mert ez a követendő példa minden magyar klubnak.
– Furcsa hullámvasúton ül. Az idei futsalsikerekhez például ezúton is gratulálok, és bár a kettőt nyilván szét kell választani, önre végképp igaz a mondás: egyszer fenn, egyszer lenn.
– Nehéz ezt megélni, nem könnyű túltenni magát az embernek a vereségeken, de én azt gondolom, hogy nem kell különválasztani a futsalt a labdarúgástól. Öt-hat vagy hét éve együtt érték el a sikereiket a lányok, és ne felejtsük el, hogy futsalban most leszünk 3-szoros bajnokok, 3-szoros kupagyőztesek vagyunk, ami fantasztikus siker, míg a futballt tekintve ötödik éve dobogón vagyunk, nyertünk Magyar Kupát, van egy ezüstünk, illetve két bajnoki második helyezésünk és egy bronzunk, no és idén is harcban vagyunk. Ez a mostani vereség egy félresiklás, ahogy régen mondták a nagy edzők, remélem, csak üzemi baleset volt.
– Minden meccsen ezer fokon ég, mégis tehetetlen a kispadon.
– Nem tudom, mire gondol.
– Például arra, hogy van két profi klub, a címvédő MTK és a Ferencváros, amelyek kiemelkednek a mezőnyből – az Astrával szemben is.
– Akkor lenne nehéz mindezt feldolgozni, ha nem tudnám pozicionálni a klubunkat. Azzal, hogy – hála a jó égnek, ezt még egyszer mondom – megjelent a profizmus Magyarországon egy-két klubnál, ez követendő példa, követendő út. Mi ezt sajnos nem tudjuk, privát klub vagyunk, így nem tudunk profi szerződéseket kínálni a labdarúgóknak, ezáltal nekünk meg kell tanulnunk az elmúlt évek után újrapozicionálni önmagunkat. Ha ezt nem tudtuk volna megtenni, akkor baj lenne és zavarna. Tudjuk, hol a helyünk, így annyira nem zavar. Bárcsak minden klub ilyen körülmények, ilyen tiszta viszonyok között dolgozhatna, ahogy az FTC, ennyi tehetséges játékossal. Le a kalappal előttük és szorítok értük, mert ez viszi előre a magyar női labdarúgást. Szurkolok azért, hogy még profibb, még jobb körülmények legyenek a Ferencvárosnál, mert ha nekik jó, az nem rossz a magyar futballnak, a válogatottnak pedig pláne.
– A hétvégén ismét bajnoki vár önökre, az újoncként remeklő Dorogi Diófa érkezik a Szentmiklósi útra. Megvan a recept, miként rázza gatyába a lányokat?
– Mindegyik meccs fontos a felsőházban, ezzel nincs is probléma. A lebonyolítás miatt mégis azt kell mondjam, ha minden a papírforma szerint alakul, mégsem olyan fontos, hiszen 8 pont előnyünk van a Doroggal szemben, márpedig ahogy kinéz, a bajnoki döntőt a Ferencváros és az MTK vívja, mi pedig a harmadik helyért játszunk a Doroggal. Ugyebár aki a rájátszásban előrébb végez, annak lesz pályaelőnye, így ez a 8 pont fór arra predesztinál bennünket, ha nem borul a papírforma, a pályaelőny megmarad. Nem tagadom, nehéz így az elkövetkező egy hónapban játszani, de az a feladat, hogy megtaláljuk ebben is az értelmet, és készüljünk azokra a meccsekre, amelyeken eldőlnek a végső helyezések.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: