„Nyerhető meccs volt. Úgy is léptünk pályára, hogy győzünk, mégsem sikerült. Nagyon sok helyzetet hagytunk ki, ám azt nem hiszem, hogy mindenki százszázalékosan készült és koncentrált volna. Nem tudom, már hány hete nem tudunk gólt rúgni. Lehet, hogy csak egy találatra volna szükségünk és átszakadna a gát.”
Juhász László, a Csepel lecserélt csatára mondta mindezt, miután megköszönték a biztatást a jóban – de mostanság inkább a rosszban… – kitartó szurkolóknak, akik nem voltak sokan. Elgondolkodtató mindez, ahogy a támadó mondatai is azok. Pedig alakulhatott volna minden másként is.
Az első félidőben például bármi megtörténhetett volna. Ha Juhász László nem hibázza el a helyzetét, 1–0-t is mutathatott volna a megszépült eredményjelző az első negyedórában, ám amennyiben Németh Renáta vagy a kettes számú asszisztens kezezést lát a játékrész második felében a csepeli tizenhatoson belül, 0–1 is viríthatott volna a mátrixtáblán. Maradt helyette a 0–0 és a szünet utáni birkózás, megannyi feszült pillanattal.
Ne szépítsük, nem volt közönségszórakoztató kilencven perc a szombati, ám mindez nem azt jelenti, hogy ne akadtak volna jó teljesítmények – legfőképp tököli oldalon. Herczog Gyulát például – a szó pozitív értelmében – nézni is rossz volt, nemhogy ellene futballozni. A rutinos hátvéd így értékelt a lefújást követően: „Most már jól vagyok, hiszen volt egy komoly műtétem a bokaszalag-szakadásom miatt egy éve, de hála Istennek, minden rendben. Tizenkét évet töltöttem Csepelen, sok jó edzőm volt, így mindig nagy öröm ide visszatérni. Ezúttal is sikerült megmutatnunk, hogy hiába vagyunk a kiesőzónában, a csapat nagyon jól teljesít. Ezen a napon ennyire futotta, mégis elégedettek vagyunk az egy ponttal, bár nekünk volt két százszázalékos helyzetünk, sajnos nem tudtuk azokat berúgni, de ez van, megyünk és csináljuk tovább. A cél a bennmaradás, és ha így folytatjuk, akkor néhány pontot még sikerül elcsípni, és akkor hátha sikerül.”
Szorítkozzunk csupán a tényekre: az előző fordulóban a Budaörs ellen győztes gólt szerző Győri Zoltán sérülése miatt a kispadon foglalt helyet, de mint elmondta, biztos volt, hogy ezúttal nem segíthet, mégis leült a nem mindig kényelmes ülőalkalmatosságra. Frank Tamást a futball és a futsal világában senkinek sem kell bemutatni, a tapasztalt sportember családi kiránduláson is részt vehetett volna, mégis futballozott – tanárian, hallatlan alázattal.
A taps mégsem csak neki szólt, hanem a második félidőben Végh Andrásnak. Az Újpesten nevelkedő, több poszton bevethető labdarúgó látszólag súlyos térdsérülést szenvedett, hordágyon vitték a klubházba – a szurkolók vastapsa kísérte az épületbe. Ha a drukkereken múlik, Tatabányán már játszhat – ám sajnos nem rajtuk múlik…
És ha már játék: a 0–0-ra végződő meccs megmutatta, hogy a házigazda színeiben vannak jobb képességű labdarúgók, ám mindez mit sem ér, ha a tudás csak görcsösséggel és nem jó játékkal párosul. A Tököl nem érdemtelenül gyűjtött be újabb skalpot a Béke téren elért 0–0-nak köszönhetően, ezt támasztja alá a beugróból főszereplővé váló, korábban Csepelen védő Juhász Gergely nyilatkozata is, akinek nagyban köszönhető a tököli pontszerzés. „Annyira nem volt presztízs ez a meccs, hiszen beugróként jöttem, miután a kapusunk megsérült. Az első negyvenöt perc nagyon kemény volt, szembefújt a szél, a másodikból kicsit jobban jöttünk ki, nekünk is volt helyzetünk. A kapuból nem tudtam megítélni, mi volt a nagy kavarodásban, ha kéz volt, járt volna nekünk a büntető, mégis örülök az egy pontnak, hiszen a második félidőben is voltak komoly helyzetei a Csepelnek.”
Egy-két esztendeje a szigeti derbikre jóval többen látogattak ki, igaz, a futball minősége is jobb volt annak idején. Ebből ezen a szeles, hűvös szombaton csak a feszültség maradt játéktéren belül és kívül, no meg a pontosztozkodás. Az persze már más kérdés, hogy ezzel az eredménnyel egyik gárda sem megy igazán sokra.
A MECCS ÉRDEKESSÉGE. A 85. percben sárga lapos figyelmeztetésben részesült Schleinig Ádám, a Tököl VSK 3-as számú játékosa. A hangosanbeszélő természetesen meg is osztotta mindezt a publikummal. Az elkövető Légrádi Gábor volt, aki voltaképpen kollégája besárgulását osztotta meg a közönséggel, ugyanis mindketten a Hajrá, foci! címet viselő hetilap munkatársaként is dolgoznak a hétköznapokban.
NB III, Nyugati csoport, 23. forduló
Csepel–Tököl 0–0
Csepel, Béke tér, 300 néző. Vezette: Németh Renáta (Bede Tamás, Horváth Zoltán)
CSEPEL SC: Zubány Miklós – Horváth Ádám, Szabó Ádám, Végh András (Bencze Márton, 66. p.), Teplán János – Sztankó Dávid, Simon Krisztián, Kemény Tamás (Szemán Lajos, 76. p.), Balogh Zoltán – Juhász László (Zimermann Zoltán, 61. p.), Somodi Ádám. Edző: Szabó Zoltán.
TÖKÖL VSK: Juhász Gergely – Herczog Gyula, Riedl József, Anthony Duffy, Frank Tamás – Kovács István (Szécsi Attila, 80. p.), Schleinig Ádám, Tőke Krisztián, Dombai Dávid, Terbócs Richárd – Haciglu Sinan (Farkas István, 93. p.). Edző: Hollik András.
Sárga lap: Juhász László, Somodi Ádám, Zimermann Zoltán, ill. Herczog Gyula, Schleinig Ádám
Jó: Simon Krisztián, Somodi Ádám, ill. Juhász Gergely, Herczog Gyula, Riedl József
– Miként értékelné a látottakat?
– Egy gyönyörű, dekoratív hölgy vezette a mérkőzést, akinek inkább szépségversenyen kellene indulnia, bár a ziccereket nem neki kell kihasználnia, hanem a támadóinknak.
– Kívülről úgy tűnt, görcsös a társaság.
– Tudja, hogy van: ez volt az a kötelező hazai, amit mindenki behúzott volna, hiszen a különbség adott a két csapat között. Juhász László az NB III-ban jó képességű, piacképes játékosnak számít, aki ha a 8. percben nem tudja kihasználni azt a ziccert, amit bármikor bárki ellen értékesít, akkor bajok vannak. Keressük a megoldást, és azt sem mondom, hogy nem tettünk meg mindent, mert ott voltak a helyzeteink, de valamilyen oknál fogva három meccse nem tudunk gólt rúgni, ami elképesztő, főleg úgy, hogy ajtó-ablak szituációkról beszélünk! Nem volt kérdés, melyik csapat a jobb, de a futball nem pontozásos sportág, ezt gólra játsszák.
– Mi a helyzet Végh Andrással, akit a szurkolók vastapssal jutalmaztak, amikor hordágyon bevitték az öltözőbe?
– Hála Istennek, úgy néz ki, nem olyan komoly a sérülése, mint ahogy elsőre tűnt. Kiugrott a térde, megnyúltak a szalagjai, így az biztos, hogy ki kell hagynia mérkőzést.
– Van miről beszélni, legalábbis ami az eredményt illeti.
– Valaha szebb napokat látott ez a szigeti rangadó, ezúttal inkább a küzdelem dominált. Bármelyik csapat megszerezhette volna a három pontot. A döntetlent igazságosnak tartom.
– A bajnoki szünetében megnéztem a klubházban a 2005/2006-os bajnokcsapat tablóját, márpedig annak a társulatnak Hollik András is tagja volt.
– És gólkirály is voltam, meg aztán, ha jól emlékszem, 18 pont előnnyel lettünk aranyérmesek. Nagyon sok sikert kívánok a Takács Krisztián vezette egységnek, mert egyrészt rengeteg baráti szál köt ide, és nagyon sokat dolgoztak és tesznek azért, hogy itt NB III-as gárda lehessen. Kivettük a részünket játékosként, edzőként, sőt, azt remélem, hogy a jelenlegi politikai helyzetet kihasználva a Csepelt látjuk még magasabb szinten futballozni, és remek meccseket nézhetünk úgy, mint régen. Jó lenne!
– No és Tökölön mi lesz? Mondanám, hogy egy nagy hajrával még bármi lehet, de felesleges volna bárkit ezzel áltatni.
– Lássuk reálisan a dolgokat: ezek a fiatalok, akik szombaton itt voltak Csepelen, vasárnap a Kőér utcában játszottak újabb bajnokit. Hatan-nyolcan lépnek pályára szombaton és vasárnap rendszeresen, mi több, a múltkor hat nap alatt vívtak négy mérkőzést. Ilyen hadjárat után, hogy a Budaörstől három, míg a Csepeltől egy pontot szereztünk, felfelé ívelő görbe lehet a nagyon fiatal labdarúgóinknak, hiszen ne feledjük, tizennyolc-tizenkilenc, esetleg húszéves játékosokról beszélünk.