3-szoros válogatott, 1-szeres bajnok, ám a kupadöntőkkel valahogy sosem volt szerencséje. Koszta János, a Pest megyei II. osztály, Északi csoportjában listavezető Kisnémedi sokat megélt kapusa pályafutása során ötször lehetett részese a Magyar Kupa fináléjának – az 1984/1985-ös UEFA Kupa-döntőről nem is szólva… –, ám a serleget egyszer sem hódította el. De talán majd Péter fiának sikerül, legalább egyszer. Csakhogy nem ebben a szezonban, merthogy az idősebb és az ifjabb Koszta egy csapatban szerepel.
KOSZTA JÁNOS: „AZT REMÉLEM, A FIAM TOVÁBBRA IS ÍGY FOG VÉDENI”
– Bajnokként akarja abbahagyni?
– Hallott valamit arról, hogy visszavonulok? – kérdezett vissza Koszta János, a Kisnémedi kapusa.
– Állítólag nem vállalja tovább, ha megnyeri a Kisnémedi a bajnokságot, márpedig utóbbira jobb esély kínálkozik, minthogy Columbo hadnagy autót cseréljen Magnummal, a bajuszos magánnyomozóval.
– No, de ez nem azt jelenti, hogy visszavonulok, hanem csupán azt, hogy a magasabb osztályt már nem vállalom, mert hát csak elmúltam 56 éves. Hála Istennek, hogy ezt elmondhatom magamról. Nem mintha nem tudnám megállni ott, a megyei élvonalban a helyemet, de tudomásul kell venni, hogy az idő mindenki felett elszáll, és nem gondolnám, hogy nekem a ,,megye-egyben” egész napokat el kellene töltenem azért, hogy egy meccset lejátsszak. És ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem a futballt, sőt! Imádom a labdarúgást, bárhová elmennék, ha játszani kell, de egy kicsit már fárasztó.
– A mérkőzéseken is érzi az idő múlását?
– Nem, mert azért a bravúrok megvannak még, és bár a gyorsaságom kopott, de nem sokat. Úgy érzem, ez a „megye-kettes” szint nekem tökéletesen megfelel, és itt a környéken nagyon szívesen védek, de az is igaz, hogy a nagyobb távolság, mint például Nagykőrös, nem biztos, hogy jó lenne.
– Egy kiesés elkerüléséért harcoló csapat kötelékébe ugyanúgy elszegődne, mint egy bajnoki címért küzdőbe?
– Megmondom őszintén, nem izgat különösebben, ha valaki a kiesés ellen akar harcolni, ahogy az sem, ha az aranyéremért indul csatába. Engem egy dolog érdekel: legyen cél. A langyos víz, miszerint legyünk ötödikek vagy tizedikek, na, az nem hoz lázba. Ha valaki dobogóra akar állni vagy szeretne megmenekülni, elkerülni a kiesőzónából, az érdekel.
– Hogyan éli meg, hogy a Kisnémedi az a csapat, amelynek színeiben két Koszta léphet pályára, még ha nem is egyszerre?
– Nagyon boldog vagyok, és azt remélem, a fiam továbbra is így fog védeni. Nagyon, de nagyon szeretném, ha kiszorítana ebből a csapatból és bebizonyítaná, még a „megye-egyben” is ott tud lenni az együttesnél, éspedig meghatározó személyiségként.
– Péterben a magasabb osztály lehetősége is benne van?
– Azért neki még sokat kell dolgoznia. Sokat köszönhetünk Farkas Balázsnak, az egykori NB I-es kapusnak, aki foglalkozik vele. Az az igazság, 12 éves kora óta kicsit elherdálta az életét, de arra büszke vagyok, hogy a tanulásban hozta magát, és olyan szakmája van, amelyből busásan meg tud élni, ugyanis CNC-gépkezelő, valamint van egy gépésztechnikusija is. És az, hogy mindemellett még védeni is akar, különösen pozitív számomra.
– Családi versengés van az egyes számú mezért?
– Természetesen az edző, Davcsó Károly feladata, hogy eldöntse, melyikünk véd, de ha engem ki fog túrni a kapuból, az nagyon pozitívan fog érinteni, mert övé a jövő. Meg persze az enyém is, csak nekem rövid van, neki meg hosszú jövője.
– Szóba sem került, hogy kapusedzőként ön dolgozzon vele?
– Sohasem szerettem azt, ha az apa foglalkozott a saját gyermekével, mert más a futball és más a szülői szeretet. Akárki akármit mond, nem lehet összehasonlítani a kettőt. Ha lesz egy fiúunokám a Petitől vagy a Marcitól, biztos, hogy addig hajkurászom, amíg nem lesz kapus. Egyébként meg nem akartam kapust nevelni a fiamból, éppen azért, mert mindig összehasonlítanának bennünket, ezáltal hátrányos helyzetbe kerülne. Csakhogy mindenáron kapus akart lenni, ám gyerekes volt nagyon sokáig, de bízom benne, hogy most már benőtt a feje lágya. 22 éves a srác, és sokkal több van benne annál, mint amit eddig elért, de a legfontosabb szempont mégiscsak az, hogy boldog legyen.
KOSZTA PÉTER: „MINDIG HOZZÁ HASONLÍTGATTAK, DE EZT ÉN VÁLLALTAM”
– Egyértelmű volt?
– Apu nem mindig akarta, sőt próbált lebeszélni arról, hogy kapus legyek, de nem nagyon sikerült neki – felelte Koszta Péter, a Kisnémedi kapusa. – Visszagondolva, szerintem olyan hazai Vác-meccs nem volt, amelyen ne lettünk volna kinn. Ha tehettem, szegény nagymamámmal – Isten nyugosztalja – mindig fociztam még benn a lakásban is. Az, hogy kapus leszek, egy időben kérdésesnek tűnt, de az, hogy futballozni, egyáltalán sportolni fogok, az kétségtelen volt.
– Kérdezzem meg, ki volt a példaképe, vagy inkább kíméljem meg ettől?
– Apura mindig is felnéztem, a külföldiek közül pedig Gianluigi Buffont és Iker Casillast ide lehet sorolni, de tény és való, hogy édesapám volt az, akit nem nagyon lehetett felülmúlni sem emberként, sem kapusként.
– Ha visszafordíthatná az idő kerekét, a 20-25 évvel ezelőtti Koszta Jánost kihez lehetne hasonlítani a mozgása, technikája alapján?
– A maiak közül egyértelműen a német Manuel Neuerhez. Ő vállalja be azokat az olykor hajmeresztő cseleket és megoldásokat, amelyeket apu is megtett nem is egyszer.
– Rongyosra nézte már az összes videokazettát?
– Mi tagadás, igen, hiszen nem egyszer láttam a meccseit, éppen azért, hogy tanuljak azokból is, akár védési technikáról, akár helyezkedésről van szó.
– Van, amit irigyel tőle, ami még nem alakult ki Koszta Péterben, miközben Koszta Jánosban megvan?
– Ifjú koromban volt, amit csúnyán elrontottam, mert gyermekfejjel gondolkodtam.
– Abban az időszakban ez még nem feltétlenül baj.
– Nem volt meg bennem az a szorgalom, ami kellett volna, hogy mindazt, amit apu elért, vagy akár csak a felét, a tizedét, én is elérjem. Biztosan jó érzés lehet nemhogy 300, de akár csak egy NB I-es meccset is lejátszani, a válogatottról, illetve arról nem is szólva, hogy az UEFA Kupa-döntőben leülhetett a kispadra a Real Madrid ellen.
– Nehéz ezzel a névvel érvényesülni?
– Nem tagadom, igen. Sajnos nem egyszerű, mert akárhányszor pályára léptem még az előző klubomban, a Vác-Deákvárban, mindig az volt, hogy „Ja, ő a Koszta Jani fia”, és már teljesen máshogy álltak hozzám. Azt várták el egy tizenéves sráctól, amit az édesapámtól, és ez, lássuk be, irreális. Mindig hozzá hasonlítgattak, de ezt én vállaltam.
– Nyilván nem egyszerű elvonatkoztatni mindezektől meccsen vagy edzésen, mert mégsem a Maracanában lépnek fel százezer néző előtt, avagy eljut a játékosokhoz minden hang a korláton túlról vagy a helyi söntésből.
– Sajnos vagy hála Istennek, az elmúlt évek alatt a külső körülményeket megtanultam kizárni. Nem egyszer előfordul, hogy nem jön össze, de mára már jól kezelem akár a játékosok, akár a szurkolók részéről ezt a hozzáállást. Tudja, amikor eljöttem az előző egyesületemtől, szinte mindenki azt kérdezte, hogy jobb lesz nekem ott, apám mögött ülni a kispadon és nem játszani, csak három, négy vagy öt meccsen bevetésre készülni a szezonban: És én mindig is azt feleltem, nekem sokkal jobb lesz abban a klubban, mint bármelyik másikban. Senkit nem lenézve ebben az osztályban, de mindig inkább leülök egy ex-válogatott kapus mögé a kispadra és tanulok tőle mind emberileg, mind szakmailag, mint egy „megye-egyes” nívójú kolléga mögé, aki rutinban sem haladja meg apu szintjét.
A legnagyobb védés. Van mit ellesni tőle, ez nem vitás. Amikor azt kérdeztük Koszta Pétertől, édesapja melyik príma mozdulatára emlékszik vissza a legszívesebben a jelenleg futó évadban, nem maradt adós a gyors válasszal. „Nem is egy ilyen védése volt. Még egy téli edzőmérkőzésen, Nagykátán történt. Amikor Kisnémedire kerültem, ez volt az első edzőmeccs. Az első félidőt ő védte, a másodikat én, az elsőben én voltam a játékvezető, így tisztán láthattam azt az óriási védését, amit azután hajtott végre, hogy ellőtték a labdát jó 25 méterről, ám a felső sarokból kitolta. És ugyanezt megcsinálta a Galgahévíz elleni bajnokin, 2–0-s állásnál, amikor egy hasonló bombát a kapufára tolt. Csodálkozik, hogy büszke vagyok rá?”
A fenti interjúk megjelentek ezen sorok írójától a Sportszelet 10. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: