Odakinn semmi sem ugyanaz. Érthető, ha cikkünk főszereplője nem vágyik vissza, hiszen az amatőr futballt tekintve már-már paradicsomi állapotok uralkodnak Svédországban.
– Mióta él a messzi északon?
– 2011 szeptemberében költöztem ki Svédországba egy munkalehetőség miatt, és természetesen játszani is szerettem volna – felelte Pénzes Balázs. – Egy Stockholmban élő magyar család – akik nem mellesleg szintén dunaújvárosi kötődésűek – segítségével tudtam elmenni próbajátékra egy negyedik ligás csapathoz, ahol aztán ott is ragadtam másfél évig. Ezután munkahelyi elfoglaltság miatt még kevesebb időm jutott a futballra, és az ötödosztályba igazoltam, ahol azóta is játszom.
– Ez a szint nagyjából megfelel a honi harmadik vonalnak?
– Nagyon nehéz összehasonlítani. Mentálisan, fizikálisan és infrastruktúrában sokkal előrébb tartanak egy hazai NB III-as csapatnál, talán még néhány NB II-esnél is, viszont játéktudásban látok némi különbséget a hazai ligák javára. Az én csapatomnál, a Vallentuna BK-nál például két nagyon jó minőségű műfüves nagypálya van – az egyik fűthető – és egy rendes füves. A csapatnál két edző dolgozik, továbbá elég bevett szokás, hogy egy konditeremlánc támogatja az együtteseket. Nálunk sincs ez másképp, ami azt jelenti, hogy konditerem, uszoda, szauna, személyi edző és fizioterapeuta áll a csapat rendelkezésére.
– Ha azt válaszolná, hogy csatárként ostromolja az ellenfelek kapuit, azon sem lepődnék meg.
– Védekező poszton szoktam játszani, többnyire belső- vagy baloldali védőt.
– De azért olykor csak van honvágya?
– A családom és a barátaim nagyon hiányoznak, de próbálok sűrűn hazalátogatni.
– Nagyjából mennyi ideig akar kinn maradni?
– Egyelőre nem tervezek hazamenni, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
– Követi a magyar futball eseményeit vagy teljességgel elveszett a magyar futball Pénzes Balázs számára, ahogy jelen állás szerint fordítva is?
– Természetesen követem az eseményeket, eredményeket, régi csapattársaimat, csapataimat. Van néhány barátom, akikkel meg szoktuk beszélni a hazai történéseket.
– Bár jelenleg a kiesés ellen küzd, mégis, mit szól hozzá, hogy hosszú évek után ismét élvonalbeli csapata van Dunaújvárosnak? Amelynek keretében alighanem önnek is helye lenne
– Örülök neki, hogy sikerült feljutniuk, és hogy én is részese voltam annak a folyamatnak, ami idáig juttatta őket még akkor is, ha van néhány keserű cukorka is a sok édes között… Remélem, sikerül kiharcolniuk a bennmaradást.
– Foglalkoztatja már a futball utáni időszak? Edző, menedzser netán fizioterapeuta lesz?
– Nem gondolkodtam még rajta. Nem vagyok biztos benne, hogy szeretnék edző lenni, viszont mindenképpen szeretnék kapcsolatban maradni a futballal.