Jó eredményekben immár nincs hiány. A Soós Imre vezetésével új erőre kapó, a bennmaradásért küzdő Siófok belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba, így még az is lehet, hogy többtucatnyi drukker veszi az irányt csütörtök este a stadion felé.
Pedig akkor nem is lesz meccs. Aznap szurkolói ankétot tart az egyesület, azaz március 12-én, csütörtök este 18 órakor a városi stadion emeleti VIP-termében. Ott lesznek majd és bemutatkoznak a legújabbkori sikerkovácsok, a BKV Előrét elhagyó páros tagjai, Soós Imre vezető- és Szűcs László kapusedző, valamint természetesen a gárda újonnan szerződtetett labdarúgói. Azok a fiúk, akik már eddig is sokat tettek a megmenekülésért, az életben maradásért. Amit talán senki nem gondolt volna, a Balaton-partiak a Szeged 2011 otthonában 2–1-es diadallal indították a tavaszt, majd következett a bombaerős Vasas otthonában megejtett fellépés. Az Illovszky Rudolf Stadionban ugyan 1–0-s vereséget szenvedett a vendégegylet, csakhogy ezen az összecsapáson a szakmai stáb nem számíthatott a Fáy utcából kölcsönbe érkező Nagy Tamás és a minap honlapunkon is „bemutatkozó” Polényi Gábor szolgálataira, másrészt pedig volt tartása a Siófoknak. Csakúgy, mint az elmúlt víkenden Soroksáron. A Haraszti úton nem a szép játék dominált, de ezen a tavaszon ez a klub környékén érthetően senkit nem érdekel, így van értéke az 1–1-nek és az érte kapott egy pontnak. A csapat fontos kilencven percre készül, hiszen szombat délután fél háromtól a sereghajtó Balmazújvárost fogadja, és ha nyer, március 14-én este hosszú böjt után nagy valószínűség szerint elkerül a 14., még kiesést jelentő pozícióból, hogy másnap reggel minden siófoki érzelmű úgy ébredjen, ez aztán igazi ünnepnap.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: