Ugyanaz a szerep jutott neki, mint néhány hónappal ezelőtt Tököli Attilának Pakson vagy Kenesei Krisztiánnak Pápán. Persze Tüske Roland nem lógatja a fejét, közel a 38. életévéhez is megharcol minden labdáért a védőkkel, és ha kell, klasszis produkciót nyújt. Úgy, mint tette azt másfél hete, szombat délután az NB III, Nyugati csoport 16. fordulójában, amikor a Budaörs a Diósdot verte 5–2-re – a rutinos csatár mesterhármasával.
Az Árok utcai publikum nagyot nézett. Nem földönkívüliek szállták meg a pályát és annak környékét, ahogy Andy Vajna sem foglalta el a területet, hogy szépséges feleségével a főszerepben megkezdje a Szerelmes szívek, avagy az elveszett gyémánt nyomában című filmjének forgatását. Tüske Roland ellenben hosszú idő után először kezdett a Budaörsi SC-ben, és ezt a bizalmat fontos találatokkal hálálta meg: a meccs egyértelmű hőse 33 perc alatt triplázott.
– A berkeken belül azt mondják, hogy az idősebb futballisták nem akarnak feljebb menni, jó nekik a tuti. Na már most erre alaposan rácáfolt, mert Tüske Roland hathatós közreműködésével és persze mesterhármasával sikerült legyőznie a Budaörsnek a télen újjáalakuló Diósdot. Ennyire akarja ezt a bajnoki címet?
– Nagyon! – vágta rá kapásból Tüske Roland, a Budaörs támadója. – Egyértelműek a célok, amit harmadik éve próbálunk elérni, így az csak természetes, hogy nemcsak én, hanem az egész társulat mindent megtesz ennek érdekében.
– Nem volt furcsa a kezdőcsapat tagjaként kikocogni a pályára? Mert az ősszel a legtöbbször csereként kapott lehetőséget.
– Ez így volt, és most sem lesz másként. Nyilván most úgy alakult sérülések, illetve gyengébb forma miatt, hogy nekem szavazott bizalmat a szakmai stáb, és én örülök annak, hogy ezt meg tudtam hálálni. Ettől függetlenül valószínű, ha mindenki egészséges, akkor a kispadról fogom segíteni a csapatot.
– Nehéz ezzel megbarátkozni? Mert csak más megélni fiatalon a padozást, mint túl a harmadik ikszen.
– Összetett dolog ez. Akkor már nem futballoznék, ha elégedett lennék azzal, hogy csak csere vagyok. Mindig játszani akarok, de mindettől függetlenül a rutinomnak és talán az intelligenciámnak köszönhetően tisztában vagyok azzal, hogy ez a lehető legjobb az együttesnek, akkor és úgy segítek a csapatnak, amikor és ahogy kell. Ha ezt így tehetem meg, akkor így teszem meg, százszázalékos erőbedobással.
– Nem válaszolt: nehéz megélni?
– Persze, méghozzá több dolog miatt is, de nem feltétlenül arra gondolok, amire ön.
– Miért, mire gondolok?
– Arra, hogy ezt a békát kvázi be kell nyelni, de ezt nem így fogom fel, így ebből a szempontból nem nehéz. Akkor viszont nagyon is az, amikor az ember ott ül a kispadon, beszaladna, próbálna segíteni.
– Egyébként végigbírná a 90 percet?
– Végig, azt azonban nem gondolnám ésszerű döntésnek, ha ebben a korban rám építenének egy csapatot. Sajnos ezt a hibát sok magyar klub elköveti, ám azt gondolom, előremutatóbb, amit mi szeretnénk, márpedig a Budaörsi SC mindig is ezen az úton járt.
– Nem ellentétes ez azzal, amit sok játékostól hallok, miszerint harmincon felül öregnek titulálják a kellő rutinnal felvértezett labdarúgókat?
– Nyilván ellentétes a véleményem, de ennek is sok összetevője van. Magyarországon nem ugyanazok a körülmények, mint másutt, gondolok itt az orvosi háttérre, a regenerációra, az ugyanis sokat számít. 34-35 éves korig egy játékosra simán lehet számítani, de legyünk őszinték, én már a 40-hez vagyok közelebb.
– És ez még akkor is így van, ha a formáján nem feltétlenül látszik.
– Ennek viszont nagyon örülök.
– Mi a titka? A gének, a sportszerű életvitel vagy valami más?
– Azt kell, hogy mondjam, abszolút az első. Szerencsém van, mert soha nem voltam hosszú ideig sérült, hamar regenerálódtam, úgyhogy semmi másnak nem köszönhető, csak ennek.
– Jubilál a nyáron, hiszen egy évtizede került a Pest megyei klubhoz.
– Így van, 2005 nyarán érkeztem.
– Ennyi idő távlatából milyen érzések kavarognak a lelkében?
– Mondhatnám, hogy vegyes, de ez nem lenne igaz, hiszen a tíz év jó kilencven százaléka az örömről szólt és nagyon szívesen emlékszem erre vissza. Meg aztán nagyon szépen keretbe lehetne foglalni, hiszen amikor idejöttem, NB III-at nyertünk, és amikor esetleg abbahagyom, ugyanez fog megtörténni. Illetve…
– Ha bajnok lesz a Budaörs, visszavonul?
– Nem hiszem, hogy ehhez fogom kötni. Mind a vezetők, mind az edzői stáb számítana rám, és nagyon korrektek, mert rám bízzák a döntést. Egyelőre fél évben gondolkodom, ám jelen állás szerint igen, szeretném abbahagyni a nyáron. Aztán majd meglátjuk.
– Mégiscsak érzi, hogy nem úgy működik a teste, mint harmincon innen?
– Igen. Nem is arról van szó, hogy kilógnék, mert azt soha nem várnám meg, akkor már réges-régen abbahagytam volna, abszolút fizikális dolgokról van szó. Sajnos a szervezetemet nem csaphatom be, 27 esztendőnyi karrier után az ember elérkezettnek látja az időt, hogy valamikor szögre akassza a cipőt. Meg aztán nem kellene minden kérdésre a lányomnak azt felelni vasárnap, hogy most nem, mert itt fáj, ott fáj apának. Merthogy ilyen aspektusok is vannak.
– Mennyi idős a kis hercegnő?
– Tízéves múlt.
– Nevetni nem ér: mivel manapság nagy divat, futballista lesz?
– Még ez is elképzelhető. Több sportágat kipróbált, jelenleg röplabdázik, egyébként pedig sokat focizunk együtt és igazán ügyes.
– Komolyan?
– Nagyon jó a labdaérzéke.
– Terelgetné a labdarúgás felé?
– Abszolút rábízzuk, ezt neki kell tudnia, mindenesetre segítjük mindenben, amiben tudjuk, de nem terelem semerre.
– Én ellenben megpróbálkoznék ezzel: néhány hónapja az Angliát is megjárt Ferenczi István sok egyéb mellett azt nyilatkozta lapunknak, azért is NB II-es bajnok akar lenni a Vasassal, mert az az álma, hogy megszerezze a századik élvonalbeli találatát.
– Lehet, hogy félreértett, de nincs köze a bajnoki címhez, hogy abbahagyom-e vagy sem. A nyáron újra át kell gondolnom, függetlenül attól, hogy melyik osztályról beszélünk. Nálam talán annyiban más a helyzet, hogy mindent itt, Budaörsön képzeltem el, ugyanis amikor idejöttem, már akkor tudtam, hogy itt fogom befejezni, ahogy azt is, hogy utána is itt maradok. Szívesen játszanék újra az NB II-ben, de majd meglátjuk, erre lesz-e lehetőségem, lesz-e energiám.
– Ha itt a vége, megvan már, merre, hogyan tovább?
– Soha nem voltak edzői ambícióim, ez már nagyon fiatal koromban kiderült, mindig is inkább a másik oldal tetszett jobban. Budaörsön jó ideje tevékenyen részt veszek ebben, hiszen a gazdaság, egy klub felépítése érdekelt, szóval így képzelném el a folytatást.
TÜSKE ROLAND…
…az amatőrizmusról: „Tíz esztendeje kvázi abbahagytam a profi labdarúgást, mert csak így tudtam elszakadni az előző munkaadómtól. A Budaörs azóta is amatőr csapat, így ezt az időszakot ilyen státuszban futballoztam végig.”
…az élvonalban a kiesés ellen küzdő Lombard Pápáról: „Megmondom őszintén, nagyon szurkolok a klubnak. Budaörs előtt tíz évet ott játszottam, nem voltam soha klubváltogató típus. Amikor lehetőségem van rá, megnézem a mérkőzéseit a tévében még akkor is, ha nyilvánvaló, a játékosok közül senkit nem ismerek, ám a vezetők közül elég sokat. Hogy mire alapozom, hogy bentmarad a csapat? Inkább reményként fogalmaztam meg a fentieket, hiszen a realitás mást mutat, de ismerve az ottani embereket, megérdemelnék, hogy továbbra is NB I-es csapatuk legyen, hiszen sokat is tesznek ezért.”
…a büszkeségről: „Negatívum nem sok van, talán csak a kiesést nevezném annak, míg a másfél évvel ezelőtti, Tatabánya elleni osztályozót inkább kudarcnak, ám nem akkorának, amekkorának gondolná az ember. Nyertem két bajnoki címet, remélem, a nyáron meglesz a harmadik is. Büszke vagyok rá, hogy voltak olyan éveink, amikor a középmezőnyhöz tartoztunk, és úgy tartottak bennünket számon, hogy bárhol, bárkit legyőzhetünk. Nem csoda, hiszen stabil NB II-es csapat voltunk. És ha az információim nem csalnak, elérhetem budaörsi színekben a száz gólt, és ha így lesz, én arra is büszke leszek.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: