Nem is annyira meglepő váltás a kispadon: a BKV Előrénél szakmai igazgatóként dolgozó Soós Imre munkájára magasabb osztályban is felfigyeltek, a szakember pedig igent mondott az NB II-ben a bentmaradásért küzdő Siófok hívó szavára. A lépés új helyzetet teremtett a Sport utcában, így a január közepén esedékes felkészülést Menczeles Ivánnal kezdte meg a közlekedési egylet.
A puding próbája az evés. Ezt mondhatja a 64. életévében járó tréner, aki az ősszel Soós Imrével irányította a VIII. kerületi társulatot, aki amondó, a téli munka jól sikerült, avagy ezen nem múlhat a BKV Előre tavasza.
– Derült égből villámcsapás?
– Nem lepődtem meg – felelte Menczeles Iván, a BKV Előre vezetőedzője. – Soós Imre szakmai igazgató távozása után beszéltem az elnök úrral, hiszen – bár úgy sejtem, voltak, akik bejelentkeztek, igaz, nem tudok róla – Mátyás Tibor mindvégig bennem gondolkodott.
– Megváltoztak a napjai?
– Semmi különös nem történt, hiszen ugyanúgy jövök edzésre, ugyanúgy kommunikálok a játékosokkal, mint eddig, most viszont az én akaratom érvényesül, igaz, ezáltal enyém a felelősség is. Örömmel vállaltam a feladatot, hiszen egy edző mindig arra vágyik, hogy több, jobb legyen – és ez még 63 év után is így van. Lojális vagyok a kollégáimmal, mindenkinek engedem a szabadságot, márpedig nagyon sokat segít az új kapusedzőnk, Gelei Károly, valamint az ificsapat trénere, Benkovics Attila, aki él a lehetőséggel. A gyakorlások első részét neki szánom, hagyom, hogy önállóan dolgozzon ő és a munkatársaim, bár mindenről tájékoztatnak és mindent megbeszélünk egymással. Az edzések menetét tekintve könnyebb helyzetben vagyok, mint amikor Soós Imre vezette a társulatot, ugyanis a bemelegítés volt az enyém. Szerettem vele együtt dolgozni még akkor is, ha sok mindenben másként gondolkodunk a futballról, ami nem feltétlenül baj.
– Sikerült úgy kicserélni, de leginkább megerősíteni a játékoskeretet, hogy az a BKV Előre előnyére váljon?
– Mentálisan az utolsó félév nem sikerült, ahogy nekünk, edzőknek sem igazán. Sok probléma volt, előfordult, hogy a csapat nem volt elég egységes, bár a pontokban ez nem mutatkozott meg, mivel az együttes a maximumot hozta eredményességben, az erővel sem akadt gond, inkább játékban voltunk gyengébbek. Persze az is benne lehet ebben, hogy a tavasszal majd szebben játszunk, de bízom benne, hogy szerzünk is annyi pontot, mint az ősszel. Hellyel-közzel elégedett vagyok az új fiúkkal, és mivel én választottam őket, vállalom is a felelősséget. Nem ez lett volna az ideális, hogy megint hoztunk néhány játékost, hiszen ha a régiek közül egyet-kettőt megtarthattunk volna és melléjük igazolunk, megmarad az egység. Az egyik labdarúgónktól fegyelmezetlenség miatt kellett megválnunk, míg egy másikat az anyagiak miatt engedtünk el, aztán voltak olyanok is, akik nem hozták játékban azt, amit a vezetők elvártak.
– Szokott nosztalgiázni?
– Ezt meg miért kérdezi?
– Február 4., szerda, 18 óra, Zodony utca, felkészülési mérkőzés: Erzsébeti SMTK – BKV Előre 1–0. Szóval megragadták az emlékek a „Liza” korábbi mesterét?
– Persze, de ez akkor is úgy volt, amikor újra nekikezdtünk a felkészülésnek. No, nem most, hanem amikor a BKV-nál Szapor Gábortól átvettem annak idején a csapatot és hatból öt meccset megnyertünk. Szeretném, ha ez most is így lenne. De nem akarom kikerülni a kérdést, Pesterzsébet jó és szép része az életemnek, ám a BKV Előrénél érzem magam otthon és már nem mennék vissza az Ady Endre utcaiakhoz. Tisztelettel gondolnak rám, ahogy én is rájuk. Soha nem felejtem el, amikor a klub 100 éves lett, akkor nyertünk bajnokságot, amely örök élmény, és én mindig büszke leszek arra, hogy ott dolgozhattam. Ami elmúlt, az elmúlt, nem lehet rajta változtatni, de csak a szépre gondolok vissza. Úgyhogy nem nosztalgiázom, lezárt történet, innen, a közlekedésiektől szeretnék nyugdíjba menni, már nem sok van hátra…
– Nocsak, számolja a napokat?
– Erről azért nincs szó, hiszen nagyon jól érzem magam, fiatal kollégák vesznek körül, tiszteletteljes a kapcsolatunk, de előbb vagy utóbb csak ők maradnak, legalábbis azt szeretném, ha ők folytatnák a munkát.
– Mivel lenne elégedett a szezon végén?
– Azzal, ha a lehető legtöbb meccset megnyerjük és a játékunk is jó lesz. Amennyiben annyi pontot szerzünk, mint az ősszel, nagy baj már nem lehet. Kicsit közelebb szeretnénk kerülni a Budaörshöz, és ha az első néhány meccs úgy sikerül, ahogy eltervezzük, akkor még merészebb álmaink is lehetnek. Természetesen van ellenfél is a pályán, tudjuk jól, éppen ezért minden mérkőzés nagyon nehéz lesz és minden találkozón rengeteget kell tennünk azért, hogy sikeresek legyünk. Azt tudom mondani, hogy mentálisan a játékosok a topon lesznek, ez lesz az erősségünk. Minden meccset meg akarunk nyerni, otthon különösképpen mindegyiket. Hogy aztán sikerül-e, az már más kérdés.
– Realitás a dobogó?
– Maradjunk annyiban, nem mondtam le arról sem, hogy utolérjük az ott állókat… Az emlékeimben él, amikor a Pesterzsébettel bajnokok voltunk, a Putnok már nyolc ponttal ment előttünk, de az utolsó fordulóban fordítottunk és aranyérmesek lettünk. És bár nem nosztalgiázom, de ez azért benne van a fejemben.
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 1. lapszámában.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: