Világos, mint a vakablak – arra mondják, ami egyértelmű. No már most sokan és sokféleképpen megnyilvánultak a szombaton sorra kerülő Paks–Nyíregyháza bajnokival kapcsolatban, amit ugyebár még az „őszi tavaszról” halasztottak el a pálya használhatatlansága miatt.
A legtöbb egylet háza táján szokás teremben játszani. Mindezt csak abból gondolom, hogy az evidens határozat ellenére is egyesek a kiskaput keresik, holott a csapatok tudták már az óév végén is, hogy februárban, a „valódi” tavaszi fordulók előtt játszaniuk kell, mégpedig pótolni az – önhibán kívül – elmaradt bajnokit. Hogy ez jó vagy rossz – időjárás, közönség nemléte, stb. –, azon lehet polemizálni, csak felesleges. A Magyar Labdarúgó Szövetség irányelvével, egyes döntéseivel szintén lehet vitatkozni, de ezúttal nincs miért vihart kavarni egy pohár vízben, ugyanis a szabály nyilvánvaló. Tényként azt azért rögzíteni érdemes, hogy a labdarúgás nevű sportág alapvetően nagykapura lett kitalálva, csakhogy nálunk klubszinten – már ahol… – rendszerint ekkor kezdődnek a valódi problémák. No persze, a futball észjáték.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: