OLVASÓSZEMÜVEG. Helyünk a világban

• Horváth M. Attila
• 2015. február 17. kedd

Senki nem csapott az asztalra és senki nem rúgott bele a vizes flakonba. Egyik sem szép dolog, hovatovább az sem üdvözítő, ami néhány órányi eltéréssel került fel a világhálóra még az elmúlt héten. Miután a hölgyeké az elsőbbség, kezdjük velük, hozzátéve, a női futball nálunk olyannyira gyerekcipőben jár, hogy olyan méret még nem is létezik. Olcsó poén, de igaz: az A-válogatottal Lipóton játszó Lengyelország röpke látogatásra érkezett, mégis 2–7-ig maradt. Az őszinteség mindennél fontosabb elvet szem előtt tartó korábbi kiváló labdarúgó, az immár szövetségi edzőként dolgozó Markó Edina nem is rejtette véka alá gondolatait a Magyar labdarúgó Szövetség honlapján: „Az elmúlt két napban keményen dolgoztak a lányok, akkor már volt olyan sejtésem, hogy ennek rossz vége lehet a mérkőzésen, mert a magyar játékosok nincsenek hozzászokva az ilyen jellegű terheléshez.”

Lett is, de ne csodálkozzunk mindezen, amikor az egyik válogatott labdarúgó csapata – nem a név az érdekes – a felkészülés második hetében fél tucat labdarúgóval edzett. És ez nem holmi szóbeszéd, hiszen ezen sorok írója egy pénteki napon látta a gyakorlást, ahogy azt is, hogy a gyér létszám ellenére a hölgyek becsülettel tették a dolgukat.

„A sprintek, azaz a 27 km/h feletti futások száma és intenzitása kiemelten fontos a mai futballban. Robbenék, Bale-ék 36-38-cal tudnak futni. Az általunk mért meccseken összesen kettő olyan sprintet tudtunk mérni a mieinknél, ami ebbe a 27 fölötti tartományba került.”

A fenti idézet Szalai Lászlótól származik, amely megjelent Mokány Lajos tollából a csakfoci.hu oldalon. Az U20-as válogatott szövetségi edzője rátapintott a lényegre, avagy nem rossz az, amit a mi „gyerekeink” csinálnak, csak éppen lassú, mint Wartburg az országúton. Fék helyett a másik pedált kell tövig nyomni – ez a gáz…