A női NB I egyik legmegbízhatóbb hátvédje búcsút int Magyarországnak. Pincze Gabriella, az őszt a harmadik helyen záró Astra – az elmúlt félévet súlyos sérülése miatt jobbára partvonalon kívül töltő kiválósága – megannyi fontos, sikerrel megvívott meccsel a háta mögött hagyja abba a futballt – legalábbis egyelőre.
A huszonhatodik életévében járó kétszeres bajnok (2007, 2008) és egyszeres Magyar Kupa-győztes (2012) labdarúgó az utolsó hetét tölti hazánkban – legalábbis a nyár végéig biztosan. A rózsaszín-feketék hármasa néhány nap múlva aligha csupán tárgyakat cipel majd az autóhoz hátizsákban és gurulós bőröndben, ugyanis felejthetetlen emlékképekkel a lelkében ül a gépkocsiba.
– Teljesen rendben van az a keresztszalag, amelyik még a nyáron, az MTK elleni rangadón nyúlt meg?
– Mára már teljesen rendbe jött a keresztszalagom, hál’ Isten, a civil életben tökéletes lesz – felelte keserédes mosollyal Pincze Gabriella.
– Az kijelenthető, hogy lezárult egy szakasz az életében?
– Igen, kijelenthetem, hogy lezárult egy szép és hosszú szakasz az életemben, de úgy gondolom, mindennek oka van, így annak is, hogy most így alakul az életem. Sohasem fogom elfelejteni az elmúlt éveket és reményeim szerint nem véglegesen akasztom szögre a cipőmet.
– Németországba készül, aligha hobbiból, azaz munkát vállal. A futball eszerint kizárható?
– A munkám mellett egyelőre kizárt a foci, ugyanis délután kezdődik majd a munka és estig tart, így a délutáni edzés kizárva, mármint csapatban. Nem tudom, hogy a környéken milyen együttesek lesznek, egyelőre nem is foglalkoztam ezzel, mert az elsődleges cél most a beilleszkedés, a nyelv zökkenőmentes megtanulása és alkalmazása. Aztán jöhet a foci-téma. Sajnos az álom háttérbe szorul.
– Mennyi időre utazik ki? Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy végleg kinn marad?
– Előre nem tudom, hogy mennyi időre utazom ki, azt meg pláne nem, hogy hol fogom leélni az életem. Augusztusra tervezem a hazautazást, ha minden jól megy, csak látogatóba a családhoz és a barátokhoz. Remélem, sikerül hamar a beilleszkedés és a honvágy sem uralkodik el rajtam, ami magamat ismerve, jó kis harc lesz.
– Megfogadott valamit szilveszter éjjel, amint éjfélt ütött az óra?
– Nem hiszek a szilveszteri fogadalomban, ha bármit még akarok fogadni, azt az év bármelyik napján megtehetem.
– Miközben tucatnyi jókívánság olvasása között pakolja egyik bőröndöt a másik után, hányszor jut eszébe, hogy szerdán Lipóton lenne a helye, ahol a Markó Edina vezette nemzeti tizenegy a lengyelekkel játszik gyakorlómeccset?
– Most annyira a külföldi úton jár az eszem és az elintéznivalókon, hogy a válogatott és a foci miatt nem fáj még a szívem. Rosszul indult a bajnokság, rögtön az első meccsen lesérültem és egész évben nem értem magam utol, ami a formát illeti, így a válogatottban a jelenleg legjobb formában szereplő játékosoktól messze vagyok, hiszen még a saját formám is távoli emlék…
– Amennyiben mérleget kellene vonnia, mi a legszebb emlék, amit a futballnak, az Astrának, a válogatottnak köszönhet?
– Az Astrával a legszebb… Közel hét év alatt volt pár, de a legfelemelőbb? Mikor még Taksonyként megvertük először az örök rivális MTK-t a Kövér Lajos utcai pályán. Igazi oroszlánokként küzdöttünk és csapatként győztünk. Az MTK-nak ez csak egy vereség volt, ami becsúszott, de nekünk, mondhatom, hogy mindnyájunknak többet jelentett mindennél. A legszebb válogatottbeli emlékem pedig még az U19-es korszakra vezethető vissza, amikor is Németországban, a svédek elleni mérkőzés után odajött hozzám a szövetségi kapitány, Markó Edina, kezet fogtunk és őszintén gratulált a mérkőzésen nyújtott teljesítményemhez. Na, ezt sohasem felejtem el.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: