KAPUSKÉRDÉSEK. Aki válaszol: Csicsó Sándor (Albertirsa)

A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, átadjuk a szót Csicsó Sándornak, aki a Pest megyei II. osztály, Keleti csoportjában szereplő és a tizenegyedik helyen telelő Albertirsa SE, valamint az Újpest FC-220 Volt csapatának futsalkapusa.

PÁLYAÍV

Amiért kapus lettem: Nem szerettem futni. (mosolyog)

Aki kapusként a legnagyobb hatást gyakorolta rám: Cláudio Taffarel.

Amiért küzdök ebben a szezonban: Hogy lefogyjak… És a kevés gólért!

Amit el szeretnék érni öt éven belül: Futsal NB II bajnoki cím és az Albertirsával megye-kettes bajnoki cím! (mosolyog)

Mezőnyjátékos, aki sokszor borsot tört az orrom alá: Wrábel Joci.

Babonám: Csak a pályára lépve kötöm be a cipőmet! Nem szeretem, ha a kesztyűmet felpróbálják… Saját magam által vásárolt mezben szeretek védeni.

KEDVENC…

…idézetem: A Minden héten háború című filmben Al Pacino monológja.

…filmem: Star Wars I., II., III., és minden Bud Spencer és Terence Hill-film.

…zeném: Minimal Techno, Rammstein.

…időtöltésem a futballon kívül: Darts-versenyekre edzés.

…magyar csapatom: Újpest FC.

…külföldi csapatom: Barcelona, AS Roma, 1. FC Köln.

…futballistám: Totti (El Capitano), Ronaldo (no.9!).

LEG…

…nagyobb futballélményem: A Petry Zsolttal való közös edzés – tizenhat évesen, azt hiszem.

…szebb gól, amit valaha láttam: 1997, francia mini-vb, Roberto Carlos.

…nagyobb potyagól, amit valaha kaptam: Hazaadásnál pont léptem hátra, így mire odakerült a labda, hanyatt estem a gólvonalon. A csatár a röhögés közben épphogy be tudta rúgni. (mosolyog)

…nagyobb siker, amit elértem a futballban: 1999-2000, NB II, Nyugati csoport, Sárvár FC, 9. hely. 2011-2012, Megye II. osztályú bajnok, Albertirsa SE. Pest megyei II. osztály legjobb kapusa és kispályás tornákon legjobb kapus, illetve tornagyőzelmek.

…pozitívabb tulajdonságom a pályán: Harmincöt év és a rutin. (mosolyog)

…negatívabb tulajdonságom a pályán: Heves vérmérséklet.

…pozitívabb tulajdonságom a pályán kívül: Segítőkész vagyok.

…negatívabb tulajdonságom a pályán kívül: Sértődékeny vagyok.

Tovább a blogra »