A huszonhatodikat úgy ünnepelte, hogy tudta, itt a vége. Nagy János nem szerzett ennyi gólt, még csak asszisztból sem osztott ki ennyit a Pest megyei I. osztályban, ám a huszonhetedik életévében járó, több poszton bevethető, Ausztriát is megjárt futballista befejezettnek tekinti karrierjét.
– Hisz a mondásban, miszerint amint egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik?
– Inkább úgy fogalmaznék, hiszem, ha valamit kitartóan akarok, meg fogom tudni valósítani – felelte Nagy János. – Ehhez rengeteg akaraterő és stressz-tűrő képesség kell, meg egy olyan pár, aki mielőtt feladnád, tartja benned a lelket és sulykolja beléd, hogy az, ahová juthatsz, sokkal jobb lesz, csak küzdeni kell még egy kicsit érte. Az életben mindig vannak nehézségek, de az lesz az igazán erős, aki képes megoldani és átugrani azokat az akadályokat, amelyekbe ütközik. Most már kellően erősnek tartom magam, hogy megvalósítsam az álmaimat. Sajnos ezért a második szerelmemet, a futballt kell feladnom…
– Az első viszont ott van, mégpedig ön mellett, aki a Pest megyei I. osztály Juhász Rolandja volt. Így kellett, hogy véget érjen a karrierje?
– A hasonlítás kicsit erős és hízelgő rám nézve, de köszönöm. Minden okkal történik. Nem mondhatom azt, hogy eseménytelen és rövid pályafutás állna mögöttem. Büszke vagyok rá, hogy focizhattam az NB III-ban, a Magyar Kupa-menetelésünkre, a régióválogatottba való bekerülésre és természetesen az ausztriai kalandra is, amelyekre örökre emlékezni fogok. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy ebben most nincs több. Nem akartam nagy feneket keríteni ennek, hogy befejezem, mert amióta focizom, sokszor hallottam, hogy nagyképű és beképzelt hülye gyerek vagyok, és ezt lehet, hogy az interjú után is megkapom majd.
– Még decemberben említette, hogy nagy valószínűséggel a télen befejezi a futballt. Sokáig érlelődött önben a döntés vagy egyszer csak túlcsordult az a bizonyos pohár?
– Nehéz kérdés… Tudtam már akkor is, hogy mit szeretnék és hová tartok. Sokat gondolkodtam, agyaltam, mi lenne a jó, hogy lehet megoldani a futballt továbbra is, de mindig oda lyukadtam ki, hogy ennek most itt a vége. Elég volt. Se időm, se energiám nem maradna egy-egy edzésre, meccsre a napi 12-15 órás munka mellett. Mondhatnám azt is, hogy részben betelt a pohár, de aki szereti ezt a játékot, az nem fejezi be azért, mert konfliktusa volt egy játékossal, edzővel vagy vezetővel.
– Ennyi kulisszatitok talán elárulható: néhány éve nagyjából azt mondta nekem, hogyha én nem vagyok, már nem futballozik, ami nagyon jól esett, de most nem beszélem rá semmire, amúgy sem volna értelme. Vagy mégis?
– Ezt a mai napig állítom, hogy így van és még egyszer köszönettel tartozom ezért. Azt, amit átéltem a futballban, részben köszönhetem önnek is. Természetesen köszönettel tartozom még edzőimnek, akik közül néhány embert kiemelnék külön is: Farkas Gábornak, aki a BVSC-ben foglalkozott velem az U17-ben és az U19-nél, Berla Attilának, aki Turán szépen lassan beépített a csapatba, és édesapámnak, aki kiskoromban megtanította az alapokat, amiket részben sikerült elsajátítanom. (mosolyog) Sajnos nem tud rábeszélni ön sem, ahogy a barátnőm sem, aki szintén él-hal a fociért. Ennek a húsz évnek most vége, de soha nem mondom, hogy soha! Talán hat-hét év múlva újra stoplist húzok budapesti vagy megyei szinten.
– Tizenegy bajnokin futballozott az ősszel, és mivel ötször csereként állt be, nem állítható, hogy alapember lett volna. Gondolom, a csapat második helyezése azért kárpótolta valamelyest.
– Sajnos ez így van, nem voltam alapember. Ebbe részletesebben nem szeretnék belemenni, miért, de van hiányérzetem. Három bajnokit játszottam végig, ez vajmi kevés. Talán ezért is volt könnyebb döntenem a folytatásról, mert annak nincs értelme, hogy nem járok edzésre és kívülről nézem a meccseket. A gyakorlások arra vannak, hogy formába lendülj és fizikailag felkészülj. Aki ezeken nem vesz részt, előbb elfárad a mérkőzéseken mind fejben, mind testben. Én ezt vallom, ebben hiszek. Nem kárpótolna, de talán ha jobban kivehettem volna a részem belőle, nem lenne olyan keserű a szám íze.
– Nincs edzés, trappolás a télben, nincs bajnoki szombat délután: mihez kezd most? Meglesz majd futball nélkül?
– Munka van, az álmok és a célok megvalósítása. Természetesen próbálok minél több időt tölteni a barátnőmmel, és így a konditermet is sűrűbben látogatom, bár ezt már rendszeresen megteszem november óta. Hogy megleszek-e futball nélkül? Nehéz ezt kimondani, de talán eljött az idő és kész vagyok arra, hogy más játssza a főszerepet az életemben.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: