– Azt mondják, az a jó csapat, amelyik 1–0-ra tud nyerni. A Péteri az ősszel négy győzelmet aratott és kétszer úgy szerzett 3 pontot, hogy 1–0 volt a végeredmény. Akkor a Péteri tehát jó csapat?
– Úgy gondolom, nem az számít, hogy egy gárda mennyivel nyer meg egy meccset – felelte ifj. Plókai Attila. – Legyen az 1–0, 2–0 vagy egy nagy különbségű győzelem, hiszen minden mérkőzés és minden társulat más, nincs két egyforma meccsünk. Folyamatosan küzdünk a csapatért, magunkért, azért, hogy sikereket érjünk el. Fejlődő társaság vagyunk, rengeteg fiatal játékossal a keretben, akikben ég a bizonyítási vágy. A küzdeni és győzni akarás segített minket az 1–0-s meccsek megnyerésében. Megtettünk mindent annak érdekében, hogy valahogy behúzzuk a győzelmet, ami sikerült. Nem az eredmény, hanem a mutatott játék a fontos. Kijelenthetem, hogy a Péteri jó csapat, de van még hová fejlődnünk.
– Egyébként mire a legbüszkébb?
– Hogy mire vagyok a legbüszkébb? Nehéz kérdés! Talán arra, hogy ehhez a közösséghez tartozhatok és az ősszel elért eredményünkre. Nagyon hálás vagyok Gumolka Róbertnek, akivel korábban az RKSK lánycsapatánál is együtt dolgozhattam és most itt Péteriben is. Hálás vagyok a lányoknak, hogy befogadtak. Amikor Robi átvette a lányok irányítását, nem tudta, mire számítson. Szinte minden nap beszéltünk egymással abban a kezdeti időszakban és áradozott a lányokról. Menjek el, nézzem meg a meccsüket, lássam őket játszani. Az első találkozó, amit láttam, meggyőzött arról, hogy Robi jól döntött. Újra részese szerettem volna lenni egy sikeres időszaknak. Péteriben ez adott. Jó játékosok alkotják a keretet, megvan bennük a potenciál arra, hogy fejlődjenek, és még jobbak legyenek.
– A rövidtávú cél, gondolom, a dobogó elérése. És hosszú távon?
– Rövidtávú célunk a dobogó elérése, amire a gárda teljes mértékben alkalmas. Az idei év arra szolgál, hogy még jobban összeszokjunk. Fél éve dolgozunk a lányokkal, de már érződik és látszik az a munka, amit Gumolka Róbert beléjük fektetett. Ha visszanézzük a korábbi bajnokságok végkimenetelét, akkor elmondhatjuk, hogy az őszi idény alatt a Péteri lánycsapata sokkal jobban szerepelt, mint az előző két évet együttvéve. Hosszú távú célunk, hogy a 3/4-es pályát elhagyva nagypályán folytassuk a szereplést és egy stabil csapat legyünk, amelytől rettegnek majd az ellenfelek.
– Lesz erősítés, vagy ugyanaz a keret áll rendelkezésére a tavasszal is?
– Nagy valószínűséggel a télen nem lesz mozgás a csapatnál, de sosem lehet tudni. Meglátjuk, mit fog hozni a január.
– Sokan csak legyintenek, ha meghallják azt, hogy női futball. A Péteri KSK a saját közegében mit tud tenni azért, hogy a hölgyek fociját minél szélesebb körben elfogadják, elismerjék.
– Képzelje, olyan dolgot élek át minden egyes meccsünkön, legyen az hazai vagy idegenbeli, ami ritkán tapasztalható ezen a szinten. A Péteri csapatának rendkívül komoly szurkolótábora van. Minden derbinken kinn vannak, dobolnak, énekelnek és buzdítanak minket. Hatalmas élmény, és lefogadom, hogy az idegenbeli meccseink után sokat beszélnek rólunk a szurkolótábor szurkolását illetően is, így terjed a hírünk, és a lányfoci híre is. Kíváncsiak lesznek az emberek arra, hogy mi az, ami miatt ennyire szeretnek minket és így buzdítják a csapatot. Ez sokat segít nekünk és a női futballnak is ebben az osztályban.
– Édesapját, a korábbi válogatott labdarúgót nem akarja megnyerni a hölgylabdarúgásnak? Hiszen ugyanúgy sokat elleshetnének tőle, mint például Dorogon Szabados Györgytől.
– Édesapámnak lett volna alkalma női csapat trenírozására pár évvel ezelőtt Csepelen. Akkor nem vállalta el. Véleményem szerint az a fajta szeretet, amit táplált a futball iránt, kihalt belőle. Volt szerencsém vele dolgozni, mint játékosa, és mint csapattársa is. Ismerem, tudom, hogy csak úgy tudna újra ebben a közegben dolgozni, ha hagyják, azaz ne szóljanak bele a munkájába. Csak szívből tudja ezt csinálni, ahogy Gumolka Robi és én magam is. Nem azért végezzük ezt a munkát, hogy jól érezzük magunkat, de természetesen ez is hozzá tartozik. A foci iránti szeretetből csináljuk, szívből.
– Talán nem ön a legilletékesebb, mégis megkérdezem: a faternak nem hiányzik a futball?
– Szerencsére tudom a választ a kérdésre. (mosolyog) Ha édesapám térdei rendben lennének, akkor a mai napig játszana. Tudom, hogy hiányzik neki. Öregfiúk- és Old Boys-szinten továbbra is játszik. Körülbelül egy hónapja felhívta telefonon a volt délegyházi edzőnk, Székely János, hogy nem szeretne-e ismét focizni, mert szeretné lecsábítani. Apu válasza az volt, ha adtok két új térdet, akkor bármikor!