OLVASÓSZEMÜVEG. Egy visszavonulás margójára

A január 3-án indított, rendszeresen jelentkező rovatunkban egy-egy újságcikkre, könyvre vagy interneten fellelt bejegyzésre hívjuk fel a figyelmüket, annak tartalmát boncolgatva.

Bár a futballberkeken belül ez nem volt titok, sokan mégis meglepődtek a volt válogatott Horváth Gábor döntésén, ugyanis „Kisperás” befejezte a profi futballt. A sportnapilap hétfői számának második oldalán közölt, a korábbi kiváló váci labdarúgó, Zombori András által írt cikkből világosan kiderül, hogy bár az elhatározás hirtelen jött, valahol mélyen mégis kellőképpen átgondolt a következmény, hiszen azt vallja a(z ex-)futballista, hogy csak százszázalékosan érdemes bármit is csinálni. Igazat adok neki még akkor is, ha a legutóbb az élvonalbeli Paks színeiben futballozó hátvéd természetfeletti erőről nyilatkozik, miután valami megváltozott benne. Hajlamos vagyok hinni neki, már csak azért is, mert úgy fogalmazott, nem aggódik a jövője miatt, ami a szabad emberek sajátja. Mint mondja, néhány hétre kilépett a komfortzónájából és közben előtüremkedtek benne a kérdések, majd a válasz is megszületett, ami eddig volt – edzés, pihenő, meccs, pihenő –, arra a továbbiakban nincs szüksége. Huszonkilenc esztendősen, teszem hozzá rögtön. Vannak, akik elhamarkodottnak tartják az elhatározást, és vannak, akik állítják, érett gondolkodásra vall az, hogy valaki eljut idáig. A tyúk vagy a tojás esete azért felmerül bennem: vajon Horváth Gábornak fog hiányozni előbb a futball vagy fordítva? A kérdés még akkor is aktuális, ha tudjuk, az úgynevezett profizmusban az érzelmek mit sem számítanak.