Az élcsapat megtorpant. Nem egy meccsen, hanem az egész ősszel. Fiatalok, lelkesek, csak valami nem stimmel náluk – ez lehetett a hölgyfutballért rajongók megállapítása a Viktória FC kapcsán. Míg hónapokkal ezelőtt a bajnokesélyesek között emlegették a szombathelyieket, jelen állás szerint a bennmaradásért is küzdeniük kell a vasiaknak. Az augusztusban még a kispadon Mitterstiller Csabával kezdő Viktória az őszt már Bánfalvi Attilával fejezte be, ami szintén azt bizonyítja, valami nem működött az ország nyugati részében. Soroljuk a legkínosabb eredményeket: Viktória – Ferencváros 1–5, Femina–Viktória 3–0, Újpest–Viktória 2–2, Viktória–Dorogi Diófa 1–2, Viktória–MTK 0–5. A realitás azt diktálja, hogy három körrel az alapszakasz vége előtt a negyedik helyezett, nem mellékesen újonc Dorogi Diófával szemben meglévő nyolcpontos hátrányát már aligha dolgozza le az egylet – márpedig ehhez a Komárom-Esztergom megyeieknek elég lesz hazai pályán döntetlenre végezniük a vasiakkal az alapszakasz 13. fordulójában… Nem kétséges, több van ebben a tehetségekkel teletűzdelt társulatban, és hogy pozitív kicsengéssel záruljon írásunk, arról Szakonyi Emese gondoskodott, ugyanis az egyik legfiatalabb szombathelyi, a mindössze tizenhat esztendős labdarúgó lett az együttes házi gólkirálya.
——————————————————————————————————————————————
A SZÁMOK NYELVÉN
——————————————————————————————————————————————
Hazai pályán:
5 mérkőzés, 2 győzelem, 0 döntetlen, 3 vereség, 15–14-es gólkülönbség, 6 pont
Vendégként:
6 mérkőzés, 1 győzelem,1 döntetlen, 4 vereség, 8–15-ös gólkülönbség, 4 pont
Az első félidő alapján:
11 mérkőzés, 3 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség, 6–8-as gólkülönbség, 13 pont
A második félidő alapján:
11 mérkőzés, 4 győzelem, 0 döntetlen, 7 vereség, 17–21-es gólkülönbség, 12 pont
Fordulóról fordulóra, pontról pontra:
0–0–0–3–1–0–0–0–3–0–3
A házi gólkirálynő:
SZAKONYI EMESE (7)
Hazai pályán szerzett találatai száma: 4 (Szeged: 1, Femina: 3)
Vendégként szerzett találatai száma: 3 (Szeged: 3)
A csapat további gólszerzői (hazai pályán/vendégként):
Dénes Dorka 5 (4/1), Heike Manhart 4 (3/1), Harsányi Andrea 2 (1/1), Marsai Nikoletta 2 (2/0), Magyarics Zoé 1 (0/1), Széles Viktória 1 (0/1), Vörös Viktória 1 (1/0)
——————————————————————————————————————————————
A JÁTÉKOSOK SZEMÉVEL
——————————————————————————————————————————————
Dénes Dorka: „A Viktória FC a 2000-es években a magyar női futball egyik legeredményesebb csapata. Nemcsak azért, mert kétszer bajnok, háromszor pedig kupagyőztes lett, hanem mert – a legutóbbi szezon kivételével – minden alkalommal a dobogón végzett. Ezek az eredmények minket, jelenlegi játékosokat is köteleznek, még akkor is, ha olyan válogatott futballisták hiányoznak ma a Viktóriából, akiknek a távozását bármely klub megsínylette volna. A legutóbbi nyáron is többen távoztak, új játékosként pedig csak én érkeztem. De ezekkel a nehézségekkel együtt is úgy gondolom, a játékosállomány lényegesen jobb annál, mint ahogy az őszi bajnokikon szerepeltünk. A Femina elleni budapesti vereség, az Újpest elleni döntetlen, valamint a Dorogtól elszenvedett hazai kudarc a fájó pont, azt gondolom, ha ezeken a meccseken tudtuk volna a papírformát igazolni, ma a tabellán is a helyén lenne a csapat. Pozitívum viszont, hogy – ha nem is csak a saját kezünkben van a sorsunk, de – még mindig van esélyünk arra, hogy a felsőházba kerüljünk. Ez elegendő motivációt ad majd a téli felkészülésre. Minden játékos egyetért abban, hogy az edzőváltás jót tett a csapatnak, Bánfalvi Attilának sikerült felráznia a társulatot, hiszen rövid idő alatt elérte, hogy higgyünk a közös munkában. Biztos vagyok benne, a tavasszal mindenki egész más Viktóriát lát majd. Aztán ez vagy elég lesz ahhoz, hogy a bajnokság második felében éremért játszhassunk, vagy – kihasználva azt, hogy az NB I-ben nálunk focizik a legtöbb, nagyon fiatal kulcsjátékos – elkezdjük a jövő nagy Viktóriájának építését. A Viktóriának az ország legjobb csapatai között van a helye, így azért fogunk dolgozni, hogy visszaverekedjük magunkat az MTK és a Ferencváros mellé, az elitbe.”
Kun Barbara: „Ebben a félévben nem sok minden sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Nem lehetünk elégedettek, hiszen nem állunk túl jó helyen, de ebben az is közrejátszik, hogy elég fiatal a csapat és elég kevesen is vagyunk. Javulnunk kell a télen a kondíció terén, a helyzetek kihasználásában és az összjátékban is. A következő félévben szeretnénk bizonyítani, mivel attól, hogy fiatal a csapat, még jobb helyre hivatott, ugyanis sok jó játékosunk van.”
Szakonyi Emese: „Amivel elégedett lehetek, az az, hogy sokat játszhattam, bár tavasszal is rendszeresen kezdő voltam már, de igazából ez az első bajnokság, amikor stabil tagja lehetek egy felnőtt csapatnak. Ősszel én lettem a Viktória házi gólkirálya, ez nagy öröm számomra, de persze része van ebben az egész társulatnak. Azt hiszem, a mi csapatunk rendelkezik a bajnokság legfiatalabb játékoskeretével, de remélem, egyre jobban megálljuk a helyünket és sikerül a felsőházba kerülnünk.”