EZ VOLT AZ ŐSZ: FÓKUSZBAN A NŐI NB I. Ferencváros: száz kisleány aranyéremre vár

Amint azt ked(d)vcsinálónkban megírtuk, december 16-tól 23-ig nyolcrészes sorozatban mutatjuk be a női élvonalban szereplő csapatokat. Az őszi bajnok MTK Hungária után a második epizódban Ferencvárosról olvashatnak minden fontos részletre kiterjedően, míg csütörtökön a harmadik helyezett Astra HFC-vel foglalkozunk.

Most vagy soha! Ha konkrétan nem is így és ezt, de valami ehhez hasonlót gondoltak a tikkasztó hőségben a szakmai stáb, no és a játékoskeret tagjai. Merthogy evés közben jön meg az étvágy. Az egyre szebben terített asztalon ott a minden évben szép fürtökben elterülő zamatos kékszőlő, de egy picit távolabb megtalálható a zöldhagyma is, amely felettébb csípős is lehet, különösen, miután az „új hajtásokat” Amela Krsónak, Manja Benaknak vagy éppen Zágor Bernadettnek hívják. Merthogy ez a Fradi bajnokesélyes csapat benyomását kelti, szervezetten, sokat futva, kellőképp agresszívan futballoznak Dörnyei Balázs tanítványai, ami elképzelhetetlen volna megfelelő mennyiségű és minőségű munka elvégzése nélkül. Csakhogy jelen állás szerint az MTK előrébb tart minden téren, amit az is bizonyít, hogy a zöld-fehéreket csak a bajnoki címvédő győzte le a bajnoki szezonban – a kék-fehér renoméra is ügyelve oda-vissza. Sokan és sokféleképpen megfogalmazták már, mindenesetre vitathatatlanul tény, hogy a jelenlegi lebonyolítás nem a Ferencváros nagy vetélytársának, sokkal inkább a kihívóknak kedvez, hiszen egy esetleges sérüléshullám is elegendő lehet ahhoz, hogy a bajnoki döntőben két rossz meccset vívjon a címvédő. Hogy a kiírás igazságos-e, több-e az izgalom, megítélés kérdése. Érthető, hogy a Népligetben mindezzel nem foglalkoznak és csak a munkára koncentrálnak. Elvégre a IX. kerületben úgy vannak vele, itt az idő, most vagy soha!

——————————————————————————————————————————————

A SZÁMOK NYELVÉN

——————————————————————————————————————————————

Hazai pályán:

4 mérkőzés, 3 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség, 21–4-es gólkülönbség, 9 pont

Vendégként:

7 mérkőzés, 6 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség, 24–6-os gólkülönbség, 18 pont

Az első félidő alapján:

11 mérkőzés, 6 győzelem, 5 döntetlen, 0 vereség, 20–3-as gólkülönbség, 23 pont

A második félidő alapján:

11 mérkőzés, 8 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 25–7-es gólkülönbség, 25 pont

Fordulóról fordulóra, pontról pontra:

3–0–3–3–3–3–3–3–0–3–3

A házi gólkirálynő:

MOSDÓCZI EVELIN (12)

Hazai pályán szerzett találatai száma: 5 (Újpest: 2, Szeged: 3)

Vendégként szerzett találatai száma: 7 (Viktória: 1, Szeged: 1, Dorogi Diófa: 2, Astra: 2, Újpest: 1)

A csapat további gólszerzői (hazai pályán/vendégként):

Zágor Bernadett 8 (3/5), Amela Krso 5 (3/2), Szabó Viktória 5 (2/3), Krascsenics Petra 4 (2/2), Manja Benak 2 (1/1), Dejana Boskan 2 (1/1), Horváth Boglárka 2 (2/0), Bognár Enikő 1 (1/0), Bokor Adrienn 1 (1/0), Horváth Zsófia 1 (0/1), Inna Zlidnis 1 (0/1), Lévai Nikolett (Szegedi AK, öngól)

——————————————————————————————————————————————

A JÁTÉKOSOK SZEMÉVEL

——————————————————————————————————————————————

Krascsenics Petra: „Úgy gondolom, hogy egy sikeres fél szezon van mögöttünk, a nyár óta nagyon sokat dolgoztunk és ez az eredményességben meg is mutatkozott. Vannak dolgok, amelyekben még rengeteget kell fejlődnünk, de ha ilyen szorgalmas és alázatos munkát végzünk továbbra is, akkor nagyon jó folytatást várhatunk. A hiányérzetem az az, hogy már nagyon szeretnénk nyerni az MTK ellen, de dolgozunk tovább és várjuk a folytatást.”

Németh Júlia: „A csapat tabellán elfoglalt helyével szerintem mindenki elégedett lehet, és úgy gondolom, a teljesítményünk alapján is reális a második pozíció. De természetesen senki sem akar második lenni a bajnokság végén, hanem mindenki meg akarja azt nyerni, úgyhogy még mindig van hová fejlődnünk egyénileg és csapatként egyaránt. Az alapszakasz meccsein nem minden esetben bosszulják meg az ellenfeleink a hibáinkat, azonban a rájátszásban ezeket nem engedhetjük meg magunknak. Abban kell fejlődnünk, hogy egyre kevesebb hibával játsszunk majd a jövőben.”

Szabó Viktória: „Véleményem szerint jó fél szezont zártunk, ugyanis stabil másodikként kezdjük a következő etapot és nagy esélyünk van a bajnoki döntőre. Teljesen elégedett azért nem vagyok, ugyanis a riválisunkat egyszer sem sikerült legyőznünk vagy pontot csípnünk ellene, de ami késik, nem múlik.

Zágor Bernadett: „Összességében meg vagyok elégedve az őszi idénnyel. Igaz, csak később kapcsolódtam be, de szerintem nagyon jól sikerült a nyári felkészülés. A mérkőzések nagy részét sikerült megnyernünk, csak az MTK elleni oda-visszavágót buktuk el, de így is az őszi produkció mindenképpen előrelépés a csapat tavalyi szerepléséhez képest. Sajnos nagyon sok hiányzóval kellett számolnunk hétről hétre, ami megnehezítette a dolgunkat. Gólszerzésben nem szűkölködtünk, mely tulajdonságot remélem, a tavaszra is magunkkal viszünk.”

Tovább a blogra »