Még az is elképzelhető, hogy a leendő bajnokcsapat mestere nyilatkozik az alábbiakban. Őszinte, szókimondó interjú lesz ez az NB III, Nyugati csoportjában az – ekkor még – éllovas Dorog mögött másodikként telelő Budaörsi SC edzőjével, Albert Flóriánnal, aki nem csupán a jelenről, de a jövőről is beszél.
Amennyiben vezetésével feljut a Budaörs 2015 nyarán az NB II-be, Albert Flórián is visszatér a magyar topfutball vérkeringésébe. Mert kétségkívül vannak jó meccsek, izgalmas derbik, hangulatos összecsapások a honi harmadik vonalban, csakhogy kevesen tudnak erről. A legendás Császár fia ettől persze még köszöni szépen, jól van, de kivételesen nem bánja, hogy véget ért az őszi idény.
– Rosszkor?
– Most már jókor keres, lassan hazaérek a kórházból – felelte Albert Flórián, a Budaörs edzője.
– Honnan?
– A kórházból.
– Mi történt?
– Semmi különös, egyszerű rutinműtét, csak jöttem és mentem.
– Akkor jó. Hogyan éli meg, hogy jó néhány vetélytárs háza táján azt állítják, a Budaörsnek meg kell nyernie a bajnokságot?
– Ettől most legyek rosszkedvű?
– Dehogy, szó sincs erről!
– Tudom, mire gondol, de még abszolút nincs elveszve semmi, mintha most kezdődne a bajnokság, egy mérkőzésnyire vagyunk az 1. helyezett Dorogtól, ám azt mondom, nekünk egy picivel kedvezőbb a sorsolásunk. Az ellenfelekről meg csak annyit, hogy rosszul értelmezték, amit mondtam. Nemrég találkoztam valakivel, aki rögtön azzal kezdte, mi vagyunk azok, akiknek 11-eseket adnak.
A BÜFÉS IS NB II-ES CSAPATOT SZERETNE
– Lássa be, a tényekkel nehéz vitatkozni.
– Nézze, mi próbálunk játszani, támadni. Van egy cél, amit nem én, hanem a vezetők határoztak meg és próbálunk ennek megfelelni, mert játékoskoromban, világéletemben azért harcoltam a Fradival, hogy bajnokságot nyerjünk. És ez a keret alkalmas lehet arra egy-egy változtatással, hogy a célunkat elérjük, úgyhogy nem nagyképűen nyilatkoztam azt, hogy ennek a csapatnak meg kell nyernie a bajnokságot, csupán azt állítottam, hogy mindent elkövetünk ennek érdekében. Nem csupán én, hanem a stáb, amelyik Budaörsön dolgozik – beleértve a pályamunkást, a szertárost és a büfést –, azt szeretné, hogy a Budaörs ismét NB II-es legyen, ami sok embernek nem tetszik. Nézzük meg, ki rúgta a legtöbb gólt és ki játssza a támadófutballt? Ha ebből indulunk ki, közel állunk ahhoz, hogy elérjük, amit akarunk. Nem történt más, csupán félreértelmezték a szavaimat, mert azoknak nem az volt az üzenete, amit értettek belőle.
– Az viszont aligha alapul félreértésen, hogy nyögvenyelősre sikeredett az első félév vége.
– Valóban, mindössze 13 játékosom maradt, mire befejeztük az őszt, nagyon elfogytunk. Sakkoznunk kellett, hogy mi az optimális felállás ahhoz, hogy tartsuk a lépést a többiekkel.
– Jó, hogy már itt a december?
– Most örülök neki, hogy vége az idénynek.
– Ilyet sem hallani öntől sűrűn.
– Tényleg ritkán mondok ilyet. Közel egy éve vettem át a csapatot, és ha a 2014-es esztendőt veszem alapul, összesen 70 pont körül szereztünk, avagy ha januártól decemberig tart a pontvadászat, biztos felkerültünk volna a második vonalba. A végén már volt két olyan játékos, aki sérülten vállalta a meccseket, mindkettőt hamarosan operálják. Nem titok, Bogáti Péterről és Ferkó Ádámról van szó, utóbbira talán már január közepén számíthatok. Meg aztán voltak öt sárgások, a szezon közben abbahagyta a futballt Jovánczai Zoltán, míg egy héttel a bajnoki rajt előtt befejezte Hegedűs Norbert, aki csapatkapitány volt. Laczkovich Donát egész félévben nem tudott a rendelkezésünkre állni, úgyhogy voltak nehézségek, nem minden gömbölyű, de amit célként mondtunk, azt még nehézségek árán is megpróbáljuk teljesíteni.
CSÚCSMECCS A BALATONFÜRED ELLEN
– Összességében elégedett?
– Per pillanat azt mondom, hogy igen. Nézhetjük onnan is, hogy a Csákvár elleni meccs óta nem kaptunk ki hazai pályán, csupán a Veszprém ellen játszottunk döntetlent.
– Megvannak már a kiszemeltjei a téli átigazolásokat illetően?
– Inkább posztok, ahová szeretnék, de persze kiszemeltek is akadnak, csakhogy télen nehéz az NB III-ba igazolni. Fiatalokat tudnék, de ha megnéznénk a csapat átlagéletkorát, a kapus Szentpéteri Viktort, a védő Rajnay Attilát és a támadó Tüske Rolandot levéve 22-23-ra jönne ki.
– Ezek szerint inkább a rutint részesítené előnyben, no meg a pozitívumokat. Mire tekint vissza szívesen, ami az őszt illeti?
– A Balatonfüred elleni bajnokira, mert akkor, a szezon elején valami hihetetlen jól futballoztunk. Minden olyan játékelem, amit begyakoroltunk, amely eddig is jellemezte a csapatot, nagyon működött azon a mérkőzésen. Sajnáltam is a kollégámat, szegény Pető Tamást (az Újpest Hollandiát is megjárt korábbi válogatott középpályása, a Balatonfüred edzője – a szerző), hogy ő volt a szenvedő fél.
– A futball már csak ilyen. Hovatovább egyszer biztosan ön is szenvedett a kispadon, avagy nyilván van olyan összecsapás, amit leginkább elfelejtene.
– Megmondom őszintén, nem, mert a vesztes meccsekből is lehet tanulni. Amit nyilatkoztam a Tatabánya elleni derbink után, azt tartom, kellett, hogy kapjon egy pofont a csapat. Éreztem, hogy ettől kicsit helyrerázódtak az emberek fejében lévő dolgok a futballal kapcsolatban.
– Számított rá, hogy elkapják a Budaörsöt?
– Hogy ilyen csúnyán, arra nem, azt ugyanis nem gondoltam volna, hogy 4–0-ra kikapunk. Azt tudtam, hogy előbb vagy utóbb benne lesz egy vereség, mert túl kerek volt a történet. Jöttek az eredmények, aránylag megfelelt a játék is, megnyugodtunk egy picit, kényelmesek lettünk. A magyar játékos hajlamos arra, hogy belekényelmesedjen egy adott szituációba, ha nincs meg a kellő motiváció, mert tudja, hogy nyerünk és idejében kapja a fizetést, ami igaz, hogy nem nagy összeg, de mégis megkapja. Szombaton lejátssza a bajnokit és kedden vagy szerdán átveheti a prémiumot, ami egyfajta komfortérzetet biztosíthat számukra. És itt most az NB III-ról beszélünk, nem a profizmusról. A kényelemből, a komfortzónából ki kellett mozdulni, én meg ebben nem tudtam rájuk hatni.
– Nem irigylem.
– Mindig szóltam nekik, hogy figyeljünk oda, mert előbb-utóbb eljön a vereség, erre a játékos azt mondja: „Á, Flóri bá’, ismét mondta és megint nyertünk!” vagy „Legutóbb is ezt említette, mégis győztünk!” Amikor az edző meggyújtja a tüzet és az eloltódik, nem tud mit tenni, ám törvényszerű, hogy jön egy pofon, amit el kell viselni.
CSOBÁNKI ÁDÁM POZITÍV SZEREPBEN
– Viszonylag hamar felálltak belőle, ami a csapat tartását dicséri. Éppen ezért alighanem akad jó néhány ember, akivel elégedett lehet.
– Nem nagyon szeretnék senkit kiemelni, mert ez csapatjáték, nem egyéni sport. Egyszer az egyik játszik jól, legközelebb a másik. Egyszer a kapus kivédi az ellenfél szemét, majd a védő szerez győztes gólt, mint például Csobánki Ádám esetében. Róla csak annyit, hogy majdnem el lett küldve a nyáron, mert az előző bajnokságban, még Zsivóczky Gyulánál maródi lett, kihagyott nála majdnem félévet, míg nálam úgy kezdte, hogy megsérült… Elküldtük egy alapos orvosi vizsgálatra, nézzék meg, mi baja lehet. Rendbe hozták és ő az egyedüli játékosom, aki 15-ből 15 meccset az első perctől az utolsóig végigjátszott. Ez óriási dolog egy olyan labdarúgó esetében, akitől majdnem elköszöntünk. Nem bíztunk abban, hogy makkegészséges, és tessék, volt egy negatívum, amelyből nagyon pozitívan jött ki, és én ennek nagyon örülök.
– Van, akiben csalódott?
– Erre is azt mondja az ember, hogy persze, de próbál pozitívan gondolkodni, avagy a csalódás miből adódhat? Esetleg még kijavítható a játékosnál vagy sem? Minden futballistához meg kell találnod a kulcsot, legfőképpen a személyiségéhez. Az a fontos, hogy közel kerülj hozzá, hogy tudd megnyitni azért, hogy még jobb teljesítményt nyújtson. De ami nekem edzői kudarc, az Jovánczai Zoltán esete.
– Nehéz volt mindezt megélni? Hiszen megkapta a lehetőséget a bizonyításra, majd a BKV Előre elleni idegenbeli meccsen csinál egy olyan butaságot, amellyel tovább sújtja a csapatot. Az most más kérdés, hogy ebből akkor nem lett gond, de hiába volt egy támadóval több a keretében, mégsem számíthat rá.
– Hogy az ő fejében mi játszódik le, miért gondolta így, ebbe nem látok és nem láttam bele. Ismertem Zolit, hiszen amikor Gellei Imre bácsival dolgoztam a Fradinál, mint pályaedző, akkor nálunk futballozott. Tehetséges, jó játékos, akire nyugodtan lehetett volna számítani jövőre akár az NB II-ben is, mert bőven NB I-es a tudás, ami benne van. Megkapta a sanszot, felépítettük, hiszen gyenge kezdés után – amit az elődömnél produkált – majdnem házi gólkirály lett, jól is játszott, szállította a gólokat, ezáltal a remek eredményeket, mégis valamiért megtorpant, megcsömörlött.
– Jovánczai Zoltáné tipikus magyar futballistabetegség. Minden megvan benne, csak éppen fejben gyenge. Márpedig Szegedről is hosszú eltiltással érkezett Budaörsre…
– Nem ismerem pontosan az előzményeket. Ami tény, már 30 éves, és én mindig azt mondom, fontos szerepet játszik minden játékosnál, hogy ki volt a nevelőedzője, milyen úton indította el, mi volt neki anno megengedve, mi az, amit nem vettek nála észre? Mert ha ez megvan, akkor még egy picit lehet alakítani a személyiségén. Hogy ki milyen karakter, az gyermekkorból hozott történet. Nálunk, edzőknél nem arról szól a dolog, hogy kimegyek a pályára, és mint utánpótlásedző megtartom a tréningeket. Mindig büszke vagyok, hogy a korábbi ificsapatomból nem egy, nem kettő lett magyar válogatott játékos, illetve a klubjában meghatározó ember. Akármikor találkozom velük, odajönnek, és nem győznek úgymond hálálkodni, mennyire örülnek, hogy az én kezem alatt nőhettek fel. Sokat tanultak, talán mert sokat tudtam adni nekik. Nekünk úgy kell kiadni a gyermeket, hogy lehet, nem lesz belőle futballista, de értékes szurkoló, netán bérletes igen. Vagy gazdag lesz és ő a klub következő szponzora. Vannak történések, amelyről nem tehetsz, éppen ezért éltem meg negatívan, hogy Zolinak nem tudtam segíteni, pedig ismertem. Úgy érzem, már késő volt.
– Jelenleg NB II-es csapata van?
– Nem, nem, nem! Minden évben kell hoznod olyan játékost, akivel egy kicsit megújulsz. Ezért próbálok a játékrendszeren belül variálni. Ha a télen hoznánk két-három futballistát, a nyáron is szükségünk lesz ugyanennyire, ha… Mert az NB II-ben nincs, nem lehet nagy cél, csak a bentmaradás. Tudnod kell, mit akarsz játszani és mire alkalmas a kereted. Örök igazság, hogy nem tudsz nagyobbat álmodni annál, mint amire a játékosaid képesek.
Az NB III, Nyugati csoportjában őszi második Budaörsi SC-ben pályára léptek: Szentpéteri Viktor (15 mérkőzés/–13 gól) – kapusok; Bogáti Péter (15/10), Csobánki Ádám (15/2), Ferencz Dániel (10/1), Ferkó Ádám (12/0), Hajós Krisztián (14/3), Herczeg László (10/1), Horváth Levente (10/0), Jovánczai Zoltán (6/2), Laczkovich Donát (1/0), Ódé Norbert (10/0), Pleván Ádám (10/0), Rajnay Attila (6/0), Sajbán Máté (14/4), Sajbán Miklós (14/1), Sánta Attila (15/3), Slezák Richárd (2/0), Tányéros Ádám (13/4), Tüske Roland (14/1) – mezőnyjátékosok. Edző: Albert Flórián. Másodedző: Szabados György. Kapusedző: Kövesfalvi István. Masszőr: Neparáczki István. Technikai vezető: Módler László.
*A cserekapus Bartos Attila mindannyiszor a kispadon ült, de egyszer sem lépett pályára.
——————————————————————————————————————————————
A fenti interjú ezen sorok írójától megjelent a Sportszelet 67. lapszámában.
——————————————————————————————————————————————
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: