A legtöbben azt mondják rájuk, flúgosak, ám szerintünk a mindenkori csapat legfontosabb tagjai a kapusok. Rendszeresen jelentkező sorozatunkban női- és férfivonalon is igyekszünk bemutatni, közelebb hozni őket olvasóinkhoz. Nem húzzuk az időt – elég, ha a cerberusok teszik ezt a 80. percben, együttesük vezetése esetén –, így átadjuk a szót Czirjék Zoltánnak, aki az NB II-ben szereplő Zalaegerszegi TE kapusa.
PÁLYAÍV
Amiért kapus lettem: Eredetileg azért álltam be a kapuba, mert nem szerettem futni de idővel meg is tetszett a poszt és még érzékem is volt hozzá.
Aki kapusként a legnagyobb hatást gyakorolta rám: Túl sok személyt lehet vagy lehetne kiemelni, mert mindenkitől kaptam hol többet, hol kevesebbet. Nem szeretnék senkit sem kihagyni.
Amiért küzdök ebben a szezonban: Hogy újra visszafoglaljam a helyet a kapuban és megmutathassam végre, hogy nem epidozista vagyok!
Amit el szeretnék érni öt éven belül: MB1-be [:)] való kerülés és komoly eredmény elérése azon belül sztenderd kapusként.
Mezőnyjátékos, aki sokszor borsot tört az orrom alá: Nem tudok kiemelni egy ilyen játékost sem, inkább olyanok vannak, akiknek én törtem borsot az orruk alá. (nevet)
Babonám: Minden esetben a 16-osra, szemben a kapuval lépek be kezdés előtt, az 5-ös vonalon vetek egy keresztet, utána a mezőnnyel szemben állva rajzolok a lábammal egy keresztet a gólvonal elé, két kézzel megérintem a felső kapufát amire fel is húzom magamat, utána bal kapufa kap egy puszit, zárásnak pedig a jobb kapufa is kap egy puszit.
KEDVENC…
…idézetem: „Mindenki a hegy csúcsán szeretne élni, nem is sejtvén, hogy az igazi boldogság éppen abban rejlik, ahogyan oda feljutunk.”
…filmem: Sok jó film van, nem tudok kiemelni egyet sem: Batman – 1989, Déja Vu, Halálos Iramban-sorozat.
…zeném: Avicii – Levels.
…időtöltésem a futballon kívül: Film, zene, kockulás és természetesen a barátaimmal való időtöltés, bármi legyen az. (mosolyog)
…magyar csapatom: FTC.
…külföldi csapatom: Juventus FC.
…futballistám: Gianluigi Buffon.
LEG…
…nagyobb futballélményem: A Puskás Akadémia csapatával az NB II-es bajnoki cím ünneplése.
…szebb gól, amit valaha láttam: Scholes, azaz Kleinheisler Lacika szólógólja a Gyirmót elleni hazai meccsen.
…nagyobb potyagól, amit valaha kaptam: Még nagyon fiatal voltam és a Fradiban a Kecskemét ellen játszottunk rájátszás-meccset. Meg akartam fogni a labdát, de lepaskoltam magam elé és az ötös vonalon egy göröngyről befelé pattant, a kapuba, 12 éves lehettem, ha jól emlékszem.
…nagyobb siker, amit elértem a futballban: A III. Kerületi TUE ificsapatával az NB1-be való jutás. Az Illés Akadémia együttesét vertük ki az osztályozón.
…pozitívabb tulajdonságom a pályán: Próbálom minél több instrukcióval ellátni a társakat a pályán belül.
…negatívabb tulajdonságom a pályán: Ezt nem osztanám meg, ne tudjanak felkészülni belőle az ellenfelek. (nevet)
…pozitívabb tulajdonságom a pályán kívül: Közvetlen vagyok az emberekkel.
…negatívabb tulajdonságom a pályán kívül: Erről inkább a társakat kérdezze, mert nem tudom. (mosolyog)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: