Egy hete a futball törvényszerűségei okán az NB III, Nyugati csoport 14. fordulójában 2–1-es vereséget szenvedett a Tatabánya a III. Kerületi TVE otthonában. Miskei Attila, a vesztes gárda trénere azonban látja a hibákat.
A lelátóról nézve minden másként látszik. Miskei Attila nagyjából félórával az óbudai találkozót követően foglalt helyet az egyik ülőalkalmatosságon és nézte az üres pályát. Úgy, ahogy tette azt közel fél évvel ezelőtt, amikor a Diósdi TC másodedzői pozícióját elcserélte a Tatabánya FC vezetőedzői titulusára.
– Felelevenítették a közös múltat? Merthogy a III. Kerület–Tatabánya bajnokit a nyolc és fél évvel ezelőtt Varga Lászlóval készült közös fotójukkal vezettük fel, valamint a ténnyel, hogy egykoron a Törökbálinti TC-t irányították a játéktérről és a kispadról – nem is kevés sikerrel.
– Mindenki foglalkozott a saját dolgával, Laci járja a saját útját, ahogy én is az enyémet – felelte Miskei Attila. – Amit elértünk, az nagyon szép emlék, de nosztalgiázni nem most kell. Ráérünk majd akkor, ha nyugdíjba megyünk.
– Nem őszinte ez a mosoly…
– Persze, hogy nem. Ha csinálunk valamit, csináljuk komolyan, de a futball törvényszerűsége ezúttal megbüntetett bennünket. A III. Kerület jó csapat, mi pedig elszórakoztuk a helyzeteinket.
– Pedig papíron a Budapest-bajnokság első osztályának bajnoka verte meg az NB II-es Tatabányát…
– Az az igazság – és ezt sokan nem tudják –, de a nyáron, Tatabányán gyakorlatilag két futballista maradt, Dombai András és Móri Tamás. Innen indultunk. Most az a koncepció, hogy a rutinos, helyi kötődésű labdarúgók mellé a fiatalokat próbáljuk beépíteni, aztán jussunk majd vissza.
– Nem irigylem.
– Természetesen nem ebben a szezonban. Az út mindig nehézségekkel jár, de ismer: nekem minden mérkőzésen a győzelem a célom.
– A lelkesedése semmit sem változott, hiszen a legtöbbször a kispadról felpattanva szuggerálta a játékosait, osztotta a tanácsait. Felteszem, a mosonmagyaróvári és a fővárosi kirándulásra nem nulla pontot tervezett.
– Abszolút nem. A mosonmagyaróvári olyan mérkőzés volt, hogy megbeszéltük, mi jön és az következett. Ismerem őket még a dorogi korszakomból, hiszen sokáig versenyfutás volt a bajnoki címért, de ezen a meccsen is előjöttek a hibák, rohantunk az eredmény után és az ellenfél kapusát naggyá tettük, kivédett mindent – avagy ugyanaz történt, mint itt, Óbudán. Most is egy támadáson belül háromszor voltunk a kapuval szemben. Tudtam, mire számíthatok, hiszen jól ismerem Varga Lacit. Azt szoktam mondani a fiúknak, hogy az elől lévőknek ugyanakkora a felelősségük, mint akik hátul futballoznak.
– Mi a gond?
– Baj nincs, de tudomásul kell venni, hogy 1997-es születésű fiatalok vannak a pályán, nagy átalakulás történt nálunk és az építkezés mindig nehézségekkel jár. A közösség, a csapatszellem jó, folyamatosan lépünk előre, ám vannak buktatók. Arra nagyon nehéz felkészülni, amikor egy ilyen hibából gólt kapunk, mint itt Óbudán, ráadásul olyan labdarúgó követi el, akinek ráadásul sok mérkőzés van a lábában. Azt kell nekünk helyretenni, hogy míg a ’97-esek szívüket-lelküket kitéve hozzák a tőlük elvártat, addig a rutinosabbak nem mindig hozzák azt, amit kellene. Márpedig így saját magunkat hozzuk nehéz helyzetbe. A következő héten van egy hazai mérkőzésünk az Újbuda ellen, azt természetesen meg kell nyerni (szombat délután 3–1-re győzött a Tatabánya – a szerző), aztán a télen meglátjuk, hol kell erősítenünk, hogy a céljainkon esetleg változtassunk. Azt azért tudni kell, hogy az első hat hely egyike van megjelölve a fiatalok beépítésével, de még egyszer szeretném felhívni a rutinosabbak felelősségét. Emlékezzen vissza, Törökbálinton Bábik Tibor százezerszer megmentett bennünket, amikor mindenki „halott” volt.
– Számított arra, hogy ennyire hektikus lesz az egykori Bányász?
– Természetesen, ez egyértelmű. Amikor Dorogra kerültem, volt tíz labdarúgó meg tíz néző, és a végére elég komoly dolgok jöttek össze, az első évben ott is a stabilitás volt a cél, a második esztendőben pedig felépítettünk valamit. Itt Tatabányán is meg kell találni, kik azok, akikben a motiváció megvan, mert el kell gondolkodni azon, hogy egyformán húzzuk-e a szekeret. Az olyan, mint az óbudai mérkőzés, csak tanulhatunk, hiszen amikor az ötvenhatodik helyzetet hagyjuk ki, biztos lehetek benne, hogy az ellenfél eljön egyszer és emberhátrányban is betalál. Ez a III. Kerületet dicséri, hogy nem adták fel, és az is, hogy a nagyszerű helyzetfelismerés után győztes gólt szerző Horváth Levente becserélése bátor húzás volt Varga Lacitól.
– Lesz változás a télen?
– A lehetőségeink behatároltak az anyagiak terén is, de még mindig azokat keresem, akik nem kényelmesednek el, mert néhány embert ki kell zökkenteni a komfortzónából, mivel elég jól szerepeltünk, sok pontot szereztünk, de kemény tavasz elé nézünk. Most mondjam, hogy az RKSK-val kezdünk idegenben? Mondom, meg kell találnunk, akik hajlandóak többet áldozni, hogy a csapat erős legyen, mert a mérkőzések után olykor hiányérzetem van, mert néhány emberen azt érzem, nem adott ki magából mindent. Ha lejön a pályáról és tükörbe tud nézni, akkor nekem teljesen rendben van a történet, nincs semmi gond, mivel mindent megtett és így alakult. Elvégre a fociban van győztes és vesztes, de azt nem tudom elfogadni, hogy négy-öt ember felmenti magát, mondván, kimaradtak a helyzetek és jól védett az ellenfél kapusa. Ez nem lehet kifogás!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: