A szurkoló már csak olyan, hogy nevén nevezi a dolgokat. A drukker szerint nálunk szövetségi kapitány lehetett már divatlapból kilépő modell ugyanúgy, mint joviális úrra emlékeztető irodalomtanár és egyszerű földműves is. Úgy tűnik, mára mindez megváltozott. Pedig jöttek a finnek, tömörültek, beleadtak apait-anyait, megindultak, kapufát lőttek. Pukki után lett majdnem puki, ám péntek este a döntetlen lett volna a reális végeredmény az Üllői úti csodaarénában, csakhogy ezen a napon nem csupán Dzsudzsák Balázs megmozdulásaival, Simon Krisztián rakétasebességével és Gera Zoltán fantasztikus fejesgóljával volt jobb a magyar válogatott, hanem egy Dárdai Pállal is. Alapvetően ott ült a kispadon vagy nagy területen közlekedett a komfortosnak korántsem nevezhető technikai zónában, de a minden dicséretet megérdemlő, a mieinket mindvégig támogató közönség mellett az egykori kőkemény középpályás volt a magyar válogatott tizenkettedik embere, aki németes mentalitást plántált a fiúkba, és ez 1–0-s sikert eredményezett.
Három Eb-selejtező, hét pont.
Szerethető lett a nemzeti csapat.
Micsoda különbség: nem a szavak, hanem a látottak alapján.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: