Profizmus. Egy szó, amely mindent magába foglal. Ezt tapasztalhatták a magyar trénerek, akik – még ha nem is mutatták, de – egyik ámulatból a másikba estek Berlinben.
– Szép kis túra lehetett.
– A tervek között szerepelt az is, hogy olyan helyekre jussanak el a fiatal magyar edzők, ahol külföldi példákból tanulhatunk, valamint a tapasztalatokat hasznosíthatjuk Magyarországon, avagy jobbá tegyük ezt a részét is a futballunknak – felelte Pári Sándor, az NB III, Nyugati csoportjában szereplő Újbuda mestere, a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóságának égisze alá tartozó Bozsik Program intézményi koordinátora. – Köztudott, hogy Dárdai Pál Pro-licences tanfolyamra jár, de már ezt megelőzően felvetődött a német vonal lehetősége, a Hertha BSC. Pali persze tudott ebben segíteni, így jött össze a történet, hogy menjünk és nézzük meg a Herthánál lévő felépítettséget, struktúrát és képzést. Mindez persze többhónapos előkészítő munkát jelentetett, mert az nem úgy történik, hogy gondolunk egyet és egyszerűen kiutazunk. Dárdai Pálnak, Kiss Baranyi Sándornak, Szalai Lászlónak vagy éppen Liszkay Dezsőnek nagyon komoly munkájuk fekszik abban, hogy ez a 30 fős, nem is olyan kicsi küldöttség eljutott Berlinbe. És hogy miként jutott időm erre? Úgy, hogy az ember a hosszú hétvégét és az ehhez párosuló pihenőidőt nem ejtőzéssel töltötte, hanem szakmázott. Az persze nem biztos, hogy más sportág képviselői ugyanezt megcsinálnák.
– Feltételezhetően nem először járt a német fővárosban, mégis megkérdezem: mi fogadta a magyar küldöttséget?
– Német precizitás, funkcionalitás és persze karakterek. És mindez nálunk is megvalósítható lenne, mert a funkcionalitáshoz nem kell más, csak szervezettség, a szervezettséghez nem kell más, csak lefektetett, működőképes terv, a karakterekhez pedig megfelelő kiválasztás szükségeltetik. Avagy a jobb oldali védőt ne középcsatárként játszassuk, míg az U9-es edző ne akarjon az U13-ban dolgozni, legfőképp, ha az U9 felkészítéséhez nagyon jól ért. Úgyhogy maradjunk annyiban, mindenki ott teljesítsen, amely szakterületen jól dolgozik, és járja végig a szamárlétrát.
– A megérkezést követően miként zajlott a program?
– Kezdem onnan, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetségtől indultunk busszal, ahogy megjelent a hírekben, avagy elindultunk Berlinbe, ám csak Bécsig utaztunk busszal, onnan repülővel jutottunk el Németországba. Gyönyörű szállodába kerültünk, becsekkoltunk és máris mentünk az edzőcentrumba, ahol Dárdai Pál és a Hertha küldöttsége fogadott bennünket, s még aznap délután a kiemelt tehetségek edzését néztük meg, amelyet az első csapat pálya- és kapusedzője tart, pontosan azért, hogy szem előtt legyenek azok a tehetségek, akik a későbbiekben bevetésre kerülhetnek. Esténként hol fél egyig, hol fél kettőig, avagy az éjszakába, sőt már-már hajnalba nyúlóan zajlottak a konzultációk, az élmények értékelése. Mindig az adott előadást kielemezte közülünk néhány kiválasztott, akik aztán mini előadást, beszámolót tartottak, megvitattuk, ki mivel ért egyet, esetleg vitatkoztunk. Hála Istennek, vitatkoztunk, ami a magyaroknál teljesen ritka, mert mi általában veszekedni szoktunk… Jó érvek és ellenérvek hangzottak el. A következő napok úgy zajlottak, hogy az ébresztők után kilenckor indultunk, majd reggeltől késő délutánig, estig kinn voltunk az edzőcentrumban, ahol edzéseket, mérkőzéseket tekintettünk, illetve előadásokat hallgattunk meg. Szombat este volt kicsit ünnepibb a hangulat, ugyanis délelőtt edzésnézés szerepelt a programban, aztán az U19-es csapat meccsére voltunk hivatalosak, majd a Hertha – Hamburg mérkőzést néztük meg, amit záróvacsora követett. Vasárnap reggel volt egy röpke másfélórás konzultációnk, aztán irány a reptér. Még aznap, este nyolc-kilenc óra körül mindenki hazaérkezhetett.
– Ha a konzekvencia levonására kérném, mit felelne?
– Azt, hogy szervezettség, szabályrendszer és karakterek. Ahhoz, hogy minőséget termeljünk, elitképzés kell. Ahogy Tamási Zsolt, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia vezetője a sportnapilap cikkében említette, minden jól el van választva a Herthánál. Az U9-ben 12-13 kisgyermek van kiemelve, a többi 130-at figyelik, szemmel tartják és csak az elittel foglalkoznak. A tömegesítés, a báziskialakító munka más kluboknál zajlik. Minden és mindenki a helyén van. Akinek olyan a lehetősége, infrastruktúrája és felépítettsége, hogy a piramis alját erősítse, az ott teszi a dolgát tisztességgel, becsülettel, szervezettséggel. Aki mindenben az élen jár, az elitképzésben alkot maradandót.
– Mennyi időnek kellene eltelnie ahhoz, hogy akár csak egy magyar klubnál is olyan flottul működjön minden, ahogy azt az imént modellezte?
– Visszakérdezek: mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy olyan autóútjaink legyenek, mint Németországban? Mennyi időnek kell eltelnie, hogy olyan buszsofőrjeink legyenek, mint Berlinben? Ezt nem lehet előre megmondani, ugyanakkor törekedni kell rá, tenni kell érte. Úgy gondolom, az elmúlt években nagyon komoly lépések történtek. Menni kell tovább ezen az úton, az akadémiai képzésben, a korosztályos válogatottaknál, az edzőképzésben. Egy generációt kell felnevelnünk. Ezen a héten ez volt a harmadik edzőképző tanfolyamom, beszélgetésünk idején (október 30., csütörtök délután – a szerző) éppen Nyíregyházáról jövök vissza. A tapasztalatom az, hogy nagyon befogadó a közeg, nyitottak az edzőkollégák erre a mostani szisztémára, képzésre, gondolatvilágra és filozófiára. Egy tanfolyamon 24-25 ember vesz részt. Tételezzük fel, hogy dolgoznak fejenként tíz gyermekkel, az már 250. A gyermekeknek élnek a szüleik, de ha ne adj’ Isten, történt a családjukban tragédia, számoljunk ne 500, csak 400 emberrel. Máris 650 személynél tartunk, akikkel közvetve vagy közvetlenül kapcsolatba kerülünk, átadjuk ezt a szemléletet, amellyel igenis tudjuk nevelni a szülőket – mert bármennyire is nehéz, sőt néha nehezebb, mint a gyermekeket –, hiszen példát kell mutatni, tükröt kell tartani eléjük. 15 megyében folyik tanfolyam, amely durván 10.000 embert jelent. Aztán itt vannak a B-, az A- és a Pro-licences tanfolyamok, amely éves szinten 20-25 ezer főt jelent, akikkel kapcsolatba kerülünk és találkoznak ezzel a szellemiséggel. Márpedig előbb vagy utóbb csak a névsor végére érünk.
– Jelenleg a honi harmadik vonalban dolgozik. Van olyan, amit át lehet ültetni a gyakorlatba?
– Máshonnan közelítem meg a felvetését. Megérkeztünk, megvolt az első edzés, aztán Dárdai Pál azt mondta, egy ilyen gyakorlást bármelyikünk megcsinál. Igen ám, csakhogy a lényeg az, hogyan tartja az edző – ugyanis az edzésanyagra mondta, hogy bármelyikünk levezényli a gyakorlást. Itt jön képbe a karakter. Hogyan áll hozzá a játékos, avagy ezt tovább boncolgatva, milyen képzettséggel érkezik a labdarúgó, tehát milyen minőségű edzésteljesítményt várhatunk el tőle? És máris eljutottunk a képzési felépítettségig. Láttunk újdonságot, érdekes dolgokat, úgyhogy csak a váll fölött kell változtatni. Aki eddig jól és ezen szisztéma mentén dolgozott, azokból lehetnek a legjobbak. Aki nem így tett, próbáljon meg jobban teljesíteni. Az utánpótlásban dolgozó edzők tanítsák, képezzék a gyermekeket. Vannak top- és bázisklubok, minden egyesületnek el kell foglalnia a helyét, így kellene egymással karöltve dolgozni, mert mindannyian a labdarúgás nagy hajójában evezünk, ergo mindenki egy irányba húzzon.
– A közelmúltban volt szerencsém egy hosszabb ideig légióskodó hölgylabdarúgóval beszélgetni, aki elmondta, ahol játszott, a szakmai stáb kis túlzással több személyből állt, mint mondjuk az ön játékoskerete az NB III-as csapatánál. Mérhető innen a fejlődés? Tehát ha több szakember foglalkozna a gyermekekkel vagy a felnőttekkel, előbb kerülne vissza Európa vérkeringésébe a magyar futball?
– Azt mondom erre, ha az utánpótlás-korosztályoknál két szakember dolgozik, és a munka szervezett keretek között zajlik, akkor az nagyon jó. A kérdés az, hol a helye, mi a célja a klubnak? Ha az elitképzésen van a hangsúly, akkor ne mondja nekünk senki, hogy 30 fővel azt lehet csinálni. Ez az egyik része a dolognak. Ugye, azt kérdezte, mikor érjük el mi is azt a bizonyos szintet? Több mint 600 önkéntes dolgozott a Hertha–Hamburg mérkőzésen. Hangsúlyozom: önkéntesként! Miről beszélünk? De mondok mást: a Herthában dolgozó utánpótlásedzők között van, aki 300-400 eurót keres. Mindenki azt hiszi, hogy kolbászból van a kerítés, pedig nem. Hol talál olyat Magyarországon, aki annyira odavan a klubjáért, hogy önkéntesként dolgozzon az egyesületénél? 43.000 néző alatt ráfizetéses egy Bundesliga-meccs a berlini Olimpiai Stadionban. A Hamburg elleni találkozót 58.763 néző látta a helyszínen. Precizitás, szervezettség, karakterek. Folytassam?
——————————————————————————————————————————————
A fenti interjú megjelent ezen sorok írójától a Sportszelet 59. lapszámában.
——————————————————————————————————————————————