Játszott a Tatabánya és a Debrecen színeiben, ám az élvonaltól mára messze került Balogh Zoltán. A 34 éves, több poszton is bevethető labdarúgó az ősszel még Tökölön futballozott, ám a télen visszatért a szigeti vetélytárshoz. A fedezet ugyanis a 2010/2011-es évadban már volt a Csepel labdarúgója. Bő másfél hete, szombat délután az NB III, Nyugati csoportjának 8. fordulójában Tököl–Csepel derbit rendeztek – a 3–0-s vendégsikerből írásunk főszereplője két góllal vette ki a részét.
A fenti interjú megjelent ezen sorok írójától a Sportszelet 51. lapszámában. Azóta a Csepel hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a Tatabányától.
Balogh Zoltán a 21. és a 47. percben vette be Juhász Gergely hálóját. A kapusét, aki a tavasszal még Csepelen védett. Csakhogy mindez október első hétvégéjén nem számított. A győzelem viszont igen, márpedig a három pont a fővárosiakhoz került.
– Nem mondom, tud élni. A Tököl otthonában megvívott összecsapás után jöhet az újabb derbi? Már ha presztízst csinál belőle.
– Persze, hiszen mégiscsak eltöltöttem hat évet Tatabányán, illetve, ha úgy vesszük, már Csepelen megkezdődött a történet, úgyhogy az hét esztendő – felelte Balogh Zoltán, a Csepel futballistája. – Viszont van egy óriási problémám.
– Éspedig?
– A futball mellett dolgozom, és vasárnap munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudok elmenni a mérkőzésre. Próbálok a főnökömmel megoldást találni, de valószínűleg nem lesz belőle semmi.
– Eszerint sajnálja?
– Nagyon! Az otthoni mérkőzéseinket mindig szombaton játsszuk, ezt néhány hónapja tudtam, ezért is vállaltam el a melót, de a válogatott miatt most vasárnap kell pályára lépnünk. Márpedig a munkám meglehetősen személyre szabott.
– Akkor fájó szívvel, de kihagyja az összecsapást, amely egyébként nem csupán önnek, de Teplán Jánosnak is presztízs lesz?
– Igen, pedig készültem rá nagyon, mivel van még egy-két ismerősöm Tatabányán, jó lett volna találkozni velük, no de majd a visszavágón.
– A Tökölnek már nincs ilyen „gondja”, szépen elintézte korábbi klubját. Milyen érzés ott és olyan egylet ellen betalálni, amelyben futballozott?
– Gólt mindig jó rúgni, pláne olyan csapat ellen, ahol megfordult az ember. Egyébként nem volt probléma, csak éppen váltanom kellett, mert a munkahelyem nem engedte, hogy akár csak félórával is többet utazzam. Csepelre így is csak beérek. Négy vesztes meccs után jó nyerni, hála Istennek, sikerült.
– Ha jól rémlik, nem mindennap fordult elő, hogy duplázott volna karrierje során.
– Hogy mikor rúgtam kettőt bajnokin? Talán még Tökölön a Dorog ellen, a nyári Magyar Kupa-meccset leszámítva, amikor a Létavértes elleni 12–0 alkalmával szereztem két gólt. Egyébként a hétvégén az első előtt Juhász László fejelte vissza a labdát a kaputól 18 méterre, én meg ballal, kapásból kilőttem a hosszú sarkot úgy, hogy lepattant a gólvonal előtt, de nem volt túl jó a pálya, így a kapust nem is lehet okolni a találatért. A másodikat megelőzően gurult, csak gurult a labda, vártam, hogy összecsapok az ellenfél játékosával, ám Schleinig Ádám vagy nem merte vagy nem akarta odatenni magát, én pedig belerúgtam a labdába, és bár a kapus forgott ide-oda, beütötte. Nem akartam elhinni, hogy beesett.
– Érett, rutinos futballistaként alighanem tudja a választ: mi volt az oka az elmúlt hetek szenvedésének?
– Nem tudom, de az tény, hogy szerencsénk sem volt, persze, lehet, hogy nem is tettünk érte annyit. Kevesebb lehetőségünk adódott, mint az előző meccseken. A Magyar Kupában is hiába rúgtunk hármat az NB II-es Szolnoknak, ha kaptunk négyet. Persze, a meccs előtt talán jó eredmény is lett volna még akkor is, ha nyerni akarunk minden találkozón, de… Pedig ugyanúgy készültünk, edzettünk, beleálltunk a mérkőzésekbe, ahogy kell.
– A hullámvölgy után mit mond, mire lehet képes a kék-piros sereg?
– Az első hatban ott lehetünk – ha nem lesz több hullámvölgy. Volt egy 25 meccses veretlenségi sorozata a Csepelnek, de az a baj, hogy amióta ennek vége, elég sok gólt kapunk. Mondjuk én nem voltam részese a nagy menetelésnek, de azóta szinte mindig betalálnak az ellenfelek, ami az előző évadban nem volt jellemző. Az élmezőny meglehet, ha kellő alázattal játszik a csapat, illetve a papíron relatíve könnyebb mérkőzéseket – mint volt a Tököllel szembeni – megnyerjük. Eddig ezeket elveszítettük, holott nem nézzük le az ellenfeleket, csak valahogy nem jött ki a lépés. Hogy korábbi edzőnket, Gabala Krisztiánt idézzem, ha utaznunk kell 100 kilométert, szinte biztos, hogy nem nyerünk. Otthon még be-behúzogatjuk a pontokat, de ez idegenben már nem annyira jellemző. Játszottunk például a Budaörssel, és ugyan 2–1-re kikaptunk, de a második félidőben bármi történhetett volna, ám a ,,kisebb” csapatok ellen valahogy más a játék.
– Ahogy beszélgetünk, bennem felmerül: nem sopánkodik amiatt, hogy így alakult? Elvégre 34 évesen futballozhatna az NB I-ben, mint néhány esztendeje, ehhez képest az NB III-ban játszik.
– Abszolút nem bánom. Persze, jobb lenne, mert mások lennének a lehetőségek, de azt mondom, sikerült váltanom az aktív futball után. A télen majdnem abba is hagytam, de az elnökünk, Takács Krisztián hívott, és ha nem a Csepelről lenne szó, már nem is futballoznék. Teljesnek érzem az életemet, edzésre járok, amikor tudok. Négy gyakorlásunk van egy héten, majdnem mindig ott vagyok, de általában egyet kihagyok.
– Divatos megfogalmazással élve elengedte a múltat, a profi futballt?
– Nem, de talán nem is lehet. A hetem úgy alakul, hogy hétfőn öregfiúk, majd kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken edzés, a hétvégén pedig utazás. Volt olyan víkend, amikor felébredtem és nem tudtam mire vélni, hogy nincs meccs. A magyar futballban sajnos az anyagiak nem engedik meg, hogy csak játsszak, de mondom, így is jól érzem magam.
– Pedig a maiaknak könnyebb eljutniuk az NB I-ig, mint annak idején önnek.
– Négy-öt éve lehet, hogy így volt, de mivel rengeteg pénz van a futballban, szerintem nehezebb, főleg egy saját nevelésűnek egy élvonalbeli klubnál. Nem biztos, hogy a Videotonhoz egy fiatal felkerülhet. Miért, amikor megvesznek bárkit? Az MTK-nál biztosan könnyebb, mert ott számítanak a saját nevelésűekre, illetve úgy néz ki, jó munkát is végeznek, mivel rengeteg labdarúgót beépítettek az elmúlt években. Ahol pénz van, ott extrát kell nyújtania egy ifjúnak, hogy odakerülhessen – legalábbis én így látom.
– Így sem bánja, hogy nem tíz évvel fiatalabb?
– Ami volt, megtörtént. Persze lehetett volna talán több meccset játszani, több mindent elérni. Éppen nemrégiben beszéltem egy gyermekkori barátommal, akinek azt mondtam, meglehet, húszévesen mindent másképp csinálnék, de a gyermekkori álmom valóra vált, és ezt nem sokan mondhatják el magukról. Ez van, ez jutott, a szépre emlékezem, igaz, rossz nem is volt, mert a súlyos sérülések elkerültek, bár néhány éve elszakadt a térdszalagom. Ebből kellett kihozni a legtöbbet, de minden úgy jó, ahogy volt.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: