Különleges találkozóra került sor szombat délután a Széchenyi téren, ugyanis a REAC–Vác bajnoki előtt és után régi „ismerősök” köszönthették egymást a kispadok mellett.
Az NB III, Közép-csoportjának 7. fordulójában lejátszott mérkőzésen – a 0–3-as végeredményt hozó összecsapás fényképes hangulatjelentésével, valamint Mátyus János korábbi REAC-edző és Jakab Béla egykori PMLSZ-elnök a látottakról alkotott véleményével, illetve egyéb érdekességekkel hamarosan jelentkezünk – két olyan szakember meccselt egymással, akik húsz esztendővel ezelőtt bajnoki címet ünnepeltek a Vác FC-vel. A rákospalotaiakat trenírozó Dzurják „Csöpi” József – a bajnoki után közvetlenül készített felvételünkön balra – ugyanis annak idején játékosa volt Csank Jánosnak. És hogy mit jelentett számukra a meccs előtti nosztalgia? Mindez nemsokára kiderül, ugyanis várhatóan a jövő hét elején mindkét szakemberrel hosszabb lélegzetvételű interjúval jelentkezik a Foci a köbön, amelyben Dzurják József szót ejt a REAC nehézségeiről, míg az egykori szövetségi kapitánnyal, Csank Jánossal a Vác menetelése mellett szót ejtettünk többek között a magyar válogatottat érintő legfontosabb történésekről is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: